Dunaújváros Hetilap

A helyi Fidesz féléves bizonyítványa: egyes alá

Öcaline - 2020. május 20. 10:06

Amikor azt írtuk az önkormányzati választások után, hogy megsemmisítő vereséget szenvedett a Fidesz szeretett városunkban, nem sejthettük, hogy a jelző önbeteljesítő jóslatot takar: az országban változatlanul egyeduralkodó kormánypárt nyomtalanul tűnt el a város közéletéből. Elemzés, fontos csomópontokkal.

"A helyi Fidesz a sorozatos vereségek után pont ugyanazt csinálja, amit az elmúlt önkormányzati ciklusok során a városban és a városért tett: semmit!" – ezzel az ítélettel szolgált egy, az üzleti világban és a várospolitika terepén is otthonosan mozgó, de érdekeltségei miatt neve elhallgatását kérő forrásunk. Ez az alaphelyzet, de lássuk, milyen tényezők vezettek a (lényegében) teljes megsemmisülésig.

Vereségek – zsinórban

Hadd oszlassak el egy közkeletű tévedést rögtön az elején: a bukás nem a 2019-es önkormányzati választás elsöprő össz-ellenzéki diadalával kezdődött. Ahhoz, hogy legalább hozzávetőleges mérleget vonjunk a Fidesz helyi bázisának elmúlt időszakban nyújtott teljesítményéről – ezt az érintettek bevonásával szerettük volna, idevágó kísérleteink eredményéről lásd a három főszereplőt bemutató közcímes bekezdéseket lent –, egyfelől nem szabad belesétálni az elmúltkilencévezés csapdájába (bár adná magát a lehetőség), de mindenképp vissza kell nyúlni a 2018-as országgyűlési választásokig. Szeretett városunkban lényegében országos viszonylatban is egyedüliként jelesre vizsgázott ugyanis a taktikai szavazás elve 

– a választók a listán a számukra kedves alakulatra, egyéniben a győzelemre legesélyesebb jelöltre voksoltak. 

Az eredmény ismert, Pintér Tamás legyőzte dr. Galambos Dénest, helyben (is) először igazolva, hogy a Fidesz-rezsim megtörhető.
Mindezek után az önkormányzati választáson is visszaköszönt a vezérelv: a Fidesz aspiránsaival szemben az össz-ellenzék a "Rajta, Újváros!" Egyesület zászlaja alatt egy-egy jelöltet indított – a vége az egyéni körzetekben 10-0 arányú ellenzéki siker, a polgármesteri székbe pedig ugyanaz a politikus ülhetett, aki az országgyűlési választáson is diadalt aratott: Pintér Tamás lett a város első embere.
A Fidesz vesszőfutása még ezzel sem ért véget: a Pintér megüresedett országgyűlési helyére kiírt időközi választáson február derekán Kálló Gergely győzött – a jobbikos jelölt egyúttal politikatörténeti bravúrt is végrehajtott, hiszen ez a választás volt az első, amelyen deklaráltan össz-ellenzéki jelölt lett a befutó az Orbán-féle hatalmi centrum által támogatott indulóval szemben. 
Három választás, három vereség – nem is csoda, hogy megroppant a helyi Fidesz-bázis. Az viszont, hogy lényegében nyomtalanul  eltűnjön, nem volt benne a pakliban. Ehhez még három alaptényező kellett.

Birodalmi lépengetők

Ezek sorában a a legfontosabb egy jól forintosítható tétel: a városlakók okkal és joggal nehezményezik, hogy a Modern Városok Programja 2016-ban született dunaújvárosi ígéreteiből lényegében vagy nem valósult meg semmi néhány látványberuházáson kívül, vagy ha igen, akkor az nem Dunaújvárosban. A tételeket felsoroltam az MVP keretes anyagában, itt és most egyet kötelező kiemelni: a városnak szánt összesen 45,6 milliárdos ajándékcsomag legértékesebb darabja (a 21 darabos szettből erre az egyre 12 milliárd jutott!)a logisztikai központ I. üteme volt; a fővárosból nézve talán nehezen észrevehető, térségi szinten azonban jelentős szépséghiba, hogy 

a beruházás végül – a kormánymédia valósághajlító frázisával:  „a Dunaújváros melletti” – Iváncsán valósult meg. 

A város közigazgatási határaitól jelentős mértékben észak felé "tolt" bázis – amely már elnevezésében is névhasználati perért kiált: az INPARK Dunaújváros – tökéletes példája annak, hogyan lehet valakit úgy megajándékozni, hogy aztán a megajándékozott minden tekintetben rosszul járjon. Egyfelől más viszi a boltot: a betelepülő munkáltatók kínálta lehetőségekből éppen a dunaújvárosi-térségi munkavállalók maradnak ki. Másrészt  ha esetleg úgy adódna, hogy újra fejlesztési forrásért folyamodik a város, akkor könnyen lehet az a válasz a hatalmi cetrumból, hogy nemcsak nem jut, de nem is jár, hiszen jutott 12 milliárd korábban, ott az INPARK Dunaújváros, ragyogó ékkő, csiszoljatok rajta. Máris mutatom a főszámokat!

Modern Városok Programja – a tervezési szakban

A Modern Városok Programja 2016-os szerződését az 1394/2016. (VII. 21.) Korm. határozat összegzi, a honlapunk birtokába került dokumentumcsomag szerint öt hangzatos fejezetre bontva összesen 45 milliárd 633 millió forint jutott volna a városnak a fejlesztésekre. Íme, témakörönként:
Sport, kultúra, rekreáció – 6 tételben 10,03 milliárd HUF
Közszolgáltatások fejlesztése – 5 tényezőre 5,174 milliárd HUF
Közlekedésfejlesztés – 4 feladattal 9,919 milliárd HUF
Gazdaságfejlesztés – 2 alaptétellel 13,4 milliárd HUF
Környezeti fejlesztések – 4 tételben 6,57 milliárd HUF. 
A 45,6 milliárdos előirányzat messze legjelentősebb tétele – a logisztikai központ I. ütemére szánt 12 milliárd forintból – Iváncsán valósult meg. 

Tragikus történet – három főszereplővel

A Fidesz országos viszonylatban is példátlan dunaújvárosi megsemmisülése három személy tevékeny közreműködéséhez köthető. Összeállításunk készítésekor mindhármójukat igyekeztünk szóra bírni – lényegében eredménytelenül. 
Elsőként mindenképpen dr. Dorkota Lajos említendő – jelenleg a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal elnöke, emellett a választási bukások ellenére mindmáig a Fidesz megyei választmányi elnöke. Dunaújváros díszpolgára. Telefonos megkeresésünkre nem reagált.
A Fidesz helyi szervezetének elnöke Cserna Gábor, aki két cikluson, összesen kilenc esztendőn át (2010-2014, majd 2014-2019 között) volt a város polgármestere. Telefonos megkeresésünkre udvariasan, de határozottan elutasította érdeklődésünket.
Szintén kerestük dr. Galambos Dénest, aki 2014-2018 között a választókerület országgyűlési képviselője volt, a Fidesz-KDNP 2018-as veresége után a térség miniszterelnöki biztosa lett. Kérdéseinkre egyetlen mondat variációival válaszolt: "Teszem a magam dolgát  – és azt kívánom, tegye mindenki a maga dolgát a saját mezőjében." Bármit jelentsen is ez.

Hová tűnt Damon Hill?

A másik két tényezőt csak címszavakban említem. Sokakban, így a közéleti szerepvállalók mellett a téma iránt érdeklődő laikusokban is megütközést keltett a Fidesz önkéntes és totális levonulása a várospolitika színpadáról. Az, hogy egy alakulat listán bejutott tagjai nem vesznek részt  a közgyűlési munkában, bizottsági színtéren sem vállalva szerepet a döntések előkészítésében, több mint öngól. Nem bűn, hanem hiba – több okból is. Ezzel ugyanis a Fidesz ha nem is mondja, de beismeri, hogy valóban totális kudarcot vallott a lokális színtéren, ráadásul 

még az esélyét is elveszi annak, hogy konstruktív ellenzéki szerepvállalóként tűnjön föl a saját választói szemében. 

Szepesi Attila ex-alpolgármester, valamint Lőrinczi Konrád alkalmi megnyilatkozásai üdítő kivételnek számítanak, egyúttal némi reményre is jogosítanak, ugyanakkor a keretes anyagban említett "nagy hármas" totális kivonulása a dunaújvárosi közéletből – ide értve a város nyilvánosságát, mint a sorban harmadik pillért – az elmúlt időszak legriasztóbb tényezője.
Ha ugyanis a Fidesz volt és jelenlegi prominensei nincsenek pro forma jelen a városban, akkor az bevallva-bevallatlanul azt is jelenti, hogy nem tudnak vagy nem akarnak segíteni a városnak. A Fidesz-birodalom Patyomkin-faláról lekopott a festék – és elslisszoltak, akik korábban kikeverték nekünk ezt az unalmas, ronda színt.

(Illusztráció: INPARK Dunaújváros)

A rovat további hírei: Közélet

Óvodai fórum volt a közgyűlési teremben

Óvodai fórum volt a közgyűlési teremben

2025. máj. 24.

A dunaújvárosi tagóvodák vezetőit fogadta Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester és Kálló Gergely önkormányzati képviselő a közgyűlési teremben szerdán. Az éves fórum során szóba kerültek az ismert problémák, illetve a jövőbeni tervek is. 

Megemlékezés a magyar honvédelem napján

Megemlékezés a magyar honvédelem napján

2025. máj. 23.

A magyar honvédelem napjáról 1992 óta május 21-én emlékezünk meg – Dunaújvárosban sem feledkeztek meg a hősökről. Hagyomány már, hogy a közbiztonsági hónap programsorának állomása a ’48-as emlékműnél tartott koszorúzás. Idén sem volt másként: szerdán ünnepeltek.

Vadvirágos rétek, szigetek a még zöldebb városért

Vadvirágos rétek, szigetek a még zöldebb városért

2025. máj. 22.

Dunaújváros új, természetközelibb városüzemeltetési gyakorlattal hívja fel magára a figyelmet: a város egyes füves területein tudatosan nem nyírják le a növényzetet, hogy teret engedjenek a vadvirágok természetes megjelenésének. A téma többször szerepelt már hasábjainkon – most komoly áttörés tapasztalható!

Véget ért a fűtési szezon, jöjjön a jó idő!

Véget ért a fűtési szezon, jöjjön a jó idő!

2025. máj. 21.

Minden évben április 15-ig fűtik a lakásokat, intézményeket, de az időjárás függvényében további egy hónapig igényelhették a közös képviselők a társasházak fűtését. Már a pótfűtés időszaka is véget ért hétfőn.

Ismét krétát ragadtak az óvodások (galériával)

Ismét krétát ragadtak az óvodások (galériával)

2025. máj. 21.

A Kultik Mozi előtti tér színes rajzokkal gazdagodott – idén sem maradt el a már hagyományosnak mondható rajzverseny. A DLSZ és a Dunaújvárosi Tagóvodák újra összefogtak és krétát ragadtak a gyerekek a közösségi alkotó-élményen.

Pompázatos gálával ünnepeltek (galériával)

Pompázatos gálával ünnepeltek (galériával)

2025. máj. 21.

Folytatta régre visszanyúló hagyományát a Violin Alapfokú Művészeti Iskola közössége – idén is nagyszabású gálával készült az intézmény. A Bartók színháztermében dupláztak hétfő este, ugyanis a nagy érdeklődésre való tekintettel ismét két előadást tartottak. 

Autós élmények élőben – Vályi István volt a Dunaújvárosi Estek sorozatának vendége

Autós élmények élőben – Vályi István volt a Dunaújvárosi Estek sorozatának vendége

2025. máj. 19.

A fecskekormányos Skodától az eldobható újdonságokig, a gyerekkori inspirációktól a műsorvezetés titkain át a világ ezer csodájáig: közvetlen és végig remek hangulatú beszélgetés kerekedett a Dunaújvárosi Estek sorozatának legutóbbi felvonásán.