Így fejeződhetnek be a bajnokságok
A VLV szakportál beszámolója szerint kialakultak a nyári bajnokság körvonalai, s igazi nyitott uszodás meccsekkel lehetne megmenteni az idei bajnoki szezont. A javaslatot a Liga terjeszti majd az elnökségi ülés elé.
Mint arról Tóth Sándor ligaelnök a vlv.hu-nak beszámolt, a klubcsapatok képviselői hetek óta háttértárgyalásokat folytatnak arról, miként lehetne "megmenteni" a bajnokságokat, amelyek a koronavírus-járvány miatt félbeszakadtak.
Ismert, hogy az MVLSZ elnöksége május 11-i ülésén hozza meg döntését, amelyet nyilván nagyban befolyásol majd az is, hogy a járványhelyzet addig hogy alakul. A körülmények most kedvezőnek tűnnek, a járvány nem érte el a tömeges terjedés szintjét, központi döntés alapján megkezdődhet az eddigi szigorítások enyhítése.
Vári Attila, a szövetség elnöke a napokban több nyilatkozatban is utalt arra: fontos lenne valamilyen módon befejezni a bajnokságokat, ehhez azonban - a járványhelyzet további javulása mellett - a vízilabdaélet szereplőinek konszenzusos megegyezésére is szükség lesz.
A probléma abból adódik, hogy a játékosokkal kötött szerződések többsége az éved végéig, június utolsó napjáig szól, márpedig teljesen biztos, hogy az újrainduló bajnoki küzdelmek eddig a határidőig nem fejezhetők be.
A Liga a klubokkal folytatott számos egyeztetést követően különleges megoldást készít elő. Ennek részleteiről Tóth Sándor, a klubok érdekeit képviselő testület elnöke.
- Mindenekelőtt fontos rögzíteni: egyetértés van abban, hogy nyáron játszani kellene. Részben mindenkinek nagyon hiányoznak a mérkőzések, részben pedig a szurkolóknak, a szponzoroknak egyaránt tartozunk azzal, hogy amint lehet, mutassuk meg a sportág legszebb oldalát, a küzdelmet, a szórakoztató akciókat, látványos gólokat. A klubok megállapodtak abban is: attól a pillanattól kezdve, hogy valamennyi sportklubnál elkezdhetik a csapatok a vizes edzéseket, egy hónap kell, hogy rendelkezésre álljon a felkészülésre, bajnoki meccset csak ezt követően lehet majd rendezni, viszont a küzdelmeknek augusztus végére be kell fejeződniük, mert utána már új klubszezon kezdődik.
Képek: DO-archív
És ha már játszunk, akkor legyen szervezett keretek közötti verseny, komoly téttel.
A jelenlegi elképzelések szerint más lenne a női és más a férfi bajnokság záró szakasza. Ennek az az oka, hogy a nőknél már eljutottak szinte az utolsó fázisig, megvan az a négy csapat (az UVSE, a Dunaújváros, az FTC és a BVSC), amely eldöntheti egymás között a legjobb helyezések sorsát, így néhány hétvége alatt a bajnokság eredeti kiírása szerint be lehet fejezni a küzdelmeket.
A férfiaknál más a helyzet, a középszakasz elején szakadt félbe a bajnokság, így túl sok meccs lenne még az eredeti kiírás szerinti lebonyolításhoz. Ezért a 16 csapat kuparendszerben játszana úgy, hogy mindenkinek 11 mérkőzése lenne. Irányított sorsolással négy csoportba osztanánk be a mezőnyt úgy, hogy a besorolás alapja a bajnokság megszakadásakor fennállt helyezés lenne. Ez a megoldás megegyezik a Magyar Kupa-sorsoláskor alkalmazott módszerrel, akkor is minden csoport elő csapata kiemelt, a bajnokság első négy helyezettje és hasonló módon töltődik fel minden csoport, nagyjából egyenlő erőviszonyokat kialakítva.
A csapatok nulla pontól indulnának, tehát tulajdonképpen újra kezdődne a verseny. A csoporton belül egy hétvégén lejátszanának minden meccset - ennek helyszíne lehetne a Margitsziget, ahol három nyitott medencében folyhatnának egy időben a küzdelmek, igazi vízilabdaünnepet teremtve a sportág kedvelőinek. Az első kör pontjait a csapatok magukkal vinnék, a második körben pedig a csoportok "újra keverésével" folytatódna a verseny. Egy forgatási tábla alapján a csoportok helyezettjei másik csoportbeli ellenfelekkel is keresztbe játszanának (első a másodikkal, stb) és a végére kialakulna két csoportnyi első és második helyezett, szombaton játszana a két csoport első helyezettje a másik csoport másodikjával elődöntőt, másnap pedig jönnének a döntők.
- Hogy lehet megoldani a játékosszerződések június végi lejárta miatti problémát?
- A most ismertetett rendszerben való részvételhez újra kell majd nevezni a bajnokságra. A csapatok névsora tehát megváltozhat. Ez tükrözi azt a helyzetet, hogy játékosok szerződése június 30-án lejár, másnaptól pedig egy másik csapathoz tartozhatnak.
Ezt technikailag úgy oldjuk meg, hogy a rövidített bajnokságra szóló nevezés előtt megnyitjuk az átigazolási időszakot és azt a befejezés után is nyitva tartjuk egy hétig. Tehát akár a régi csapatában is befejezheti a bajnokságot valaki, aki egy másik klubhoz igazol, ez már a két csapat és a játékos megegyezésének kérdése lesz. (Nyilván egy ilyen megállapodásnak anyagi vonzata van az érintettek részére.) Aki már leszerződött új csapatához, de hivatalosan még nem igazolt át, elvben szintén befejezheti a klubszezont régi csapatában, ha a két egyesület ebben megegyezik, bár ilyen eset kevéssé valószínű.
Mivel hibrid bajnokságról van szó, nagy valószínűséggel nem lesz kieső, de erről majd - mint ahogy az egész rendszerről - az elnökség fog dönteni.
A rovat további hírei: Sport
Újabb Ősi-érem Lengyelországból
2025. szep. 30.
A tavalyi Világkupa-siker után ezúttal az Európa Kupa lengyelországi állomásán ért el remek eredményt városunk kiváló erőemelője, Ősi Tamás.
DSTV: elstartolt a Vasvári Hét
2025. szep. 30.
Sporttal és játékkal ünnepelte a magyar diáksport napját a Vasvári Pál Általános Iskola közössége. Ezzel együtt pedig múlt pénteken elstartolt a Vasvári Hét is az iskolában, amely nagyon sok érdekes elfoglaltságot kínál a gyerekek számára. Hangkép.
Rossz kezdés az Andersen Ligában
2025. szep. 30.
Mindkét dunaújvárosi csapat nagy arányú vereségbe futott bele a jégkorongozók Andersen Ligájának első fordulójában.
Mayer-bronz a Világkupa zárónapján
2025. szep. 29.
A szombati, ugráson elért ezüstérem után vasárnap már gerendán örülhetett dobogós helyezésnek Mayer Gréta a szombathelyi Világkupán.
Fehérvári siker a megyei rangadón
2025. szep. 29.
Ezúttal nem játszott jól, s végül háromgólos vereséget szenvedett Székesfehérváron a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata az Erste Liga vasárnapi fordulójában.
Kiütötte a Siófokot a DFC
2025. szep. 29.
A második félidőben négy gólt szerezve aratott nagyon sima győzelmet a Dunaújváros FC labdarúgó csapata a Siófok elleni hazai bajnokin vasárnap este.
Három magyar érem Szombathelyen
2025. szep. 28.
Három dobogós helynek is örülhettek a magyar tornászok a szombathelyi világkupán, melyen a DKSE kiválósága, Mayer Gréta ugráson ért el második helyezést.