Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 16. Henrietta
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

Parkolófelszabadítás: töretlen lendülettel

Közélet
parkoló
önkormányzat
A tiszta Dunaújvárosért!

facebook megosztás

doszerk - 2020. máj. 13., 10:54

Amint arról már beszámoltunk, elstartolt az önkormányzat "parkolófelszabadító" akciója. Mezei Zsolt alpolgármester a téma kapcsán nyilatkozott. A lényeg: folytatják!

Mint kiemelte, az eredeti terveknek megfelelően azok a kocsik kerültek célkeresztbe, amelyek feleslegesen és környezetszennyező módon, évek óta állnak mozdulatlanul az értékes parkolóhelyeken. Az elmúlt hetekben városszerte összesen 44 autóra került most matrica, a József Attila utcából pedig – erről már beszámoltunk – el is szállították az első autót, ennek gazdáját hiába szólították fel már korábban, hogy helyezze forgalomképes állapotba autóját.A téma kapcsán Mezei Zsolt általános alpolgármester hangsúlyozta, a már korábban elhatározott program szerint folynak a munkálatok:
– Nem engedünk abból a tervünkből, hogy tisztává varázsoljuk a várost! Ennek a munkának vannak és lesznek nyomai a köztereken, az utcákon – és e sorba illeszkedik az a program is, amely célja a parkolóhelyek „megtisztítása” az évek óta parkoltatott használaton kívüli autóktól. Első körben a rendőrség közreműködésével felkutatjuk a tulajdonost, megpróbáljuk a kocsi üzembe állítására buzdítani. Ha nem sikerül, elszállíttatjuk a gépjárművet, ami egy telephelyre kerül – itt még mindig adunk a tulajdonosnak fél évet arra, hogy jelentkezzen és rendezze a helyzetet. Ha a gazda a megadott időn belül nem jelentkezik, a telephely árverésre bocsátja az autót. 
Mezei Zsolt érdeklődésünkre elárulta: a munkálatok költségeit ha lehet, akkor a tulajdonosra terhelik, ez azonban több szempontból sem könnyű. Ezek az autók ugyanis nem véletlenül elhanyagoltak, tulajdonosuk sok esetben már elhunyt, vagy külföldre költözött. A díjakat pedig törvény szabályozza, az autó elszállításáért például csak 20 ezer forintot kérhet az önkormányzat a tulajdonostól, holott ez már jóval többe kerül. Az alpolgármester azonban hangsúlyozta: bár ez az akció nem olcsó mulatság a városnak, mégis megéri, hiszen ezek az autók súlyosan környezetszennyezőek, és indokolatlanul használják, az egyébként is túlterhelt parkolóhelyeket.

(Fotó: DO-archív – Miklán Klaudia fotója)
 

A rovat további hírei: Közélet

"Rajta, Újváros!": bemutatkoznak a jelöltek – Barta Endre

"Rajta, Újváros!": bemutatkoznak a jelöltek – Barta Endre

2024. feb. 08.

Folytatja az önkormányzati választásokra készülő jelöltek bemutatását a "Rajta, Újváros!" Egyesület: sorozatunk következő, ezúttal már nyolcadik részében Barta Endre összegzi az elmúlt időszak eredményeit, illetve beszél a jövővel kapcsolatos terveiről. Hangkép.

Még lehet igényelni a tavaszi szünet idejére az ingyenes étkeztetést

Még lehet igényelni a tavaszi szünet idejére az ingyenes étkeztetést

2024. feb. 08.

Az önkormányzat a szünidei gyermekétkeztetés részeként ingyenes déli meleg főétkezést biztosít rászoruló gyerekeknek – figyelem, az igényeket csak március 6-ig lehet benyújtani!

A piac felújításáról tájékoztatott Mezei Zsolt alpolgármester

A piac felújításáról tájékoztatott Mezei Zsolt alpolgármester

2024. feb. 07.

Mint felidézte, a piac teteje fölé nyúló fák levelei korábban eldugították a lefolyókat, így az esővíz nem ritkán az eladótérbe zuhogott le. Most hosszú távú megoldás született!

Megújulhat a vasútállomás, valamint az uszoda külső medencéje

Megújulhat a vasútállomás, valamint az uszoda külső medencéje

2024. feb. 07.

Sikeres tárgyalásokat folytatott az önkormányzat az Építési és Közlekedési Minisztérium, valamint a honvédelmi tárca képviselővel a korábban tervezett rekonstrukcióktól.

Rengeteg fejlesztés valósult meg, biztonságos és szép lett a környék

Rengeteg fejlesztés valósult meg, biztonságos és szép lett a környék

2024. feb. 06.

Folytatta a képviselőkkel történő helyszíni egyeztetéseket Pintér Tamás polgármester – a Római városrész két körzete után a Pentele városrész került sorra, ahol Orosz Csaba képviselővel összegezte az eredményeket, valamint beszélt a jövő terveiről.

Felújítják a Liget köz parkolóit

Felújítják a Liget köz parkolóit

2024. feb. 06.

Szabó Zsolt, a 6-os választókerület képviselője szakemberekkel járta körbe a Petőfi liget térségét a közelmúltban, felmérve többek között a már meglévő parkolók állapotát is.

"Rajta, Újváros!": bemutatkoznak a jelöltek – Motyovszki Mátyás

"Rajta, Újváros!": bemutatkoznak a jelöltek – Motyovszki Mátyás

2024. feb. 05.

Folytatja az önkormányzati választásokra készülő jelöltek bemutatását a "Rajta, Újváros!" Egyesület: sorozatunk következő, immár hetedik részében Motyovszki Mátyás összegzi az elmúlt időszak eredményeit, illetve beszél a jövővel kapcsolatos terveiről. Hangkép.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Örömfotós várostárlat a könyvtárban

  2. Maradtak a negyedik helyen a fiatalok

  3. Izgalmas, jó meccseket játszottak

  4. Együtt ünnepelte a város a forradalom és szabadságharc hőseit március 15-én (galériával)

  5. Záporokkal éri el térségünket a hidegfront

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: aranykorszellem a Bartók galériájában

DSTV: aranykorszellem a Bartók galériájában

Embedded thumbnail for "Az azelőtt csodálatos világa" a Móriczban

"Az azelőtt csodálatos világa" a Móriczban

Embedded thumbnail for DSTV: restaurátori rejtelmek a múzeumban

DSTV: restaurátori rejtelmek a múzeumban

Top hírek

  1. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  2. Nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

  3. FitCity Dunaújváros: a testi és lelki egészségért (galériával)

  4. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

  5. ICA-D: hullámok hátán a divat világában (galéria)

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 10. szám - 2026.03.13.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő