Újra együtt edzenek a válogatott birkózók

doszerk - 2020. május 30. 8:38

A héten megkezdték a közös munkát a magyar birkózó-válogatott tagjai, akik Sike András kötöttfogású kapitány szerint a körülményekhez képest jó állapotban érkeztek vissza a hosszú kényszerpihenőről.

Kép: DO-archív

A szakvezető elmondta, már nagyon várta, hogy újra együtt dolgozhasson a versenyzőkkel, akikkel a jövő hét végéig Budapesten tréningeznek, majd edzőtáborozni mennek. "Úgy vettem észre, sikerült valamennyire átvészelniük ezt az időszakot, és annyira nem épültek le, ez egy jó alap" - mondta a szakember. Hozzátette, a közeljövőben a birkózásra fektetik majd a hangsúlyt, mivel a karantén alatt a futó- és erősítőmunkát elvégezték, a küzdelem az, amiben le vannak maradva. A versenyzőként olimpiai bajnok kapitány nagyon várja, hogy a nemzetközi szövetség nyilvánosságra hozza az új versenynaptárat, amelyhez a magyar szövetség is tudja alakítani a sajátját, mert ha ezek megvannak, akkor már a viadalokhoz "be lehet lőni" a felkészülést.

Ugyanakkor azt is elmondta, hogy a felnőtteknek idén már nem lesz komolyabb nemzetközi versenyük, utánpótlásban ugyanakkor van szándék az Európa-bajnokságok megtartására. "A felnőtteknél azt azért mindenképpen szeretnénk, hogy magyar bajnokságot tudjunk rendezni" - jegyezte meg Sike András, aki azt is elmondta, hogy vélhetőleg azon kívül is lesz egy-két viadal, hogy ne maradjanak jövő év elejéig verseny nélkül a birkózók. Az olimpia halasztása a kapitány szerint a válogatott azon tagjait érintette rosszabbul, akiknek ez az utolsó nagy dobásuk, viszont már mindenki túltette magát az egyéves csúszáson és valamennyien folytatják a kemény munkát, hogy elérjék céljukat.

(MTI)

A rovat további hírei: Sport

Éremeső Nagykanizsáról

Éremeső Nagykanizsáról

2025. okt. 07.

Összesen huszonhárom dobogós helyezéssel zárták a DKSE és fiókszakosztályainak ifjú birkózói hétvégén megrendezett nagykanizsai versenyüket.

Végleges a magyar vb-keret

Végleges a magyar vb-keret

2025. okt. 06.

Mayer Gréta egyéni összetettben, míg Czifra Bettina Lili két számban áll rajthoz a tornászok jakartai világbajnokságon.

Ezúttal egy dobogó jutott a tollaslabdázóknak

Ezúttal egy dobogó jutott a tollaslabdázóknak

2025. okt. 06.

Népes különítménnyel, harminchárom játékossal vettek részt albertirsai országos amatőr versenyükön a Danubius KSE tollaslabdázói a mögöttünk hagyott hétvégén.

Döntetlen a rangadón

Döntetlen a rangadón

2025. okt. 06.

Szepessy Róbert hosszabbításban szerzett találatával mentet meg egy bajnoki pontot a Kaposvár elleni mérkőzésen a Dunaújváros FC labdarúgó csapata.

Bánhatja húszperces kihagyását a DAB

Bánhatja húszperces kihagyását a DAB

2025. okt. 05.

Hiába vezetett két góllal az első harmad után, végül sima vereséget szenvedett a DAB jégkorong scapata a DEAC ellen az Erste Liga vasárnapi fordulójában.

Szoros vereség a fővárosban

Szoros vereség a fővárosban

2025. okt. 05.

Korán jelentős hátrányba került, s bár többször is egalizált, végül kétgólos vereséget szenvedett a BVSC otthonában lejátszott bajnokin a DFVE női vízilabda csapata.

Máris javíthat a DAB

Máris javíthat a DAB

2025. okt. 05.

Az idén egyszer már legyőzött DEAC ellen öltenek szerelést a DAB jégkorongozói az Erste Liga alapszakaszának újabb fordulójában vasárnap délután fél háromtól.