Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 23. Alfréd
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

A nemzetközi mezőny versenyezni szeretne

Sport
kajak-kenu
verseny
koronavírus
felmérés

facebook megosztás

doszerk - 2020. jún. 06., 13:39

Ha lesznek versenyek, a sportolók örömmel állnak majd rajthoz, derült ki a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség (ICF) felméréséből.

Az MKKSZ honlapján megjelent összegzésből megtudhattuk, hogy az ICF Sportolói Bizottságának kutatása rávilágított, a válaszoló sportolók 14 százaléka egyáltalán nem tudott edzeni a koronavírus-járvány okozta korlátozások miatt. Ennek ellenére közel 90 százalékuk úgy nyilatkozott, hogy sikerrel tudtak alkalmazkodni a kialakult helyzethez. A közvéleménykutatásban 65 ország több, mint 1100 sportolója vett részt, a kajak-kenu összes szakágát képviselve. A megkérdezett versenyzők több, mint 60 százaléka férfi, 41 százalékuk 18-23 éves, 25 százalékuk 23-30 év közötti, míg a maradék 34 százalék a harminc felettieket képviselte. A sportolók kicsivel több mint fele úgy gondolja, hogy pályafutásuk finanszírozására hatással lehet a koronavírus. "Egy dolog biztosnak tűnik: ha lesz verseny, a sportolók örömmel rajthoz állnak, de csak akkor, ha a rendezők garantálni tudják az esemény biztonságát, és a mindenki számára egyenlő esélyeket biztosító lebonyolítást" – mondta Tim Lodge, az ICF Sportolói Bizottságának elnöke.

"Ezt azok a sportolók is úgy gondolják, akik várhatóan idén nem versenyezhetnek majd az őket érintő korlátozások miatt. Tisztán látszik, hogy mindenki azt szeretné, ha a lehető leghamarabb újraindulnának a versenyek, még akkor is, ha egyelőre nem lehet teljes a mezőny. Tisztáznunk kell, hogy kik vehetnek és kik nem vehetnek részt a versenyeken az utazási korlátozások miatt, és ez alapján tudjuk majd csak a versenyek rangját és rendszerét meghatározni" – tette hozzá Tim Lodge. A sportolói közvéleménykutatás eredményeit az ICF Elnöksége is megkapta, a nemzetközi szervezet az év második felében további közvéleménykutatásokat tervez.

A rovat további hírei: Sport

Torna: élen a DKSE!

Torna: élen a DKSE!

2021. már. 21.

A Kovács Zsófia, Makai Lilla, Mayer Gréta, Czifra Bettina Lili összeállítású dunaújvárosi együttes vezeti a Női Szuper Csapatbajnokságot az első forduló után.

Pontért, pontokért utaznak

Pontért, pontokért utaznak

2021. már. 21.

A nyolcadik helyezett Kozármisleny otthonában folytatja a bajnoki küzdelmeket a Dunaújváros PASE labdarúgó csapata ma délután három órától.

Továbbra is veretlenül!

Továbbra is veretlenül!

2021. már. 20.

A második negyedben ráijesztett vízilabdázóinkra a BVSC, ám a Mihók-csapat végül magabiztos, 14-8-as sikerrel távozott a fővárosból.

A KMH nyerte a bajnokságot

A KMH nyerte a bajnokságot

2021. már. 20.

Megvédte címét az OB II-es bajnokságban a KMH SE gárdája, miután a döntő második mérkőzésén a véghajrában lőtt gólokkal aratott 4-2-es sikert a Worm Angels jégkorongozói ellen.

Újabb rangadó előtt!

Újabb rangadó előtt!

2021. már. 20.

A tabella harmadik helyén álló BVSC otthonában folytatja a bajnoki alapszakasz küzdelmeit a DUE-Maarsk Graphics női vízilabda csapata ma este fél kilenctől.

Budapesten lesz az Euroliga négyes döntője

Budapesten lesz az Euroliga négyes döntője

2021. már. 19.

Az Európai Úszószövetség (LEN) úgy határozott, hogy április 30. és május 1. között a Magyar Vízilabda Szövetséggel közösen Budapesten rendezi meg az Euroliga négyes döntőjét.

Torna: női csapatbajnokság zárt kapuk mögött

Torna: női csapatbajnokság zárt kapuk mögött

2021. már. 19.

Szombaton rendezik meg a felnőtt női tornászok szuper csapatbajnokságának első fordulóját - a vírushelyzet miatt zárt kapuk mögött.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Csak a DAB-ASP örülhetett győzelemnek

  2. Új bázison folytatja a DunaKosár közössége

  3. Szabad Szemmel az ICA-D-ben: "Balomania"

  4. Mit vegyél fel hideg időben, hogy stílusos maradj?

  5. Ötgólos siker Görögországban is

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: idén is sikeres volt a Magda bál

DSTV: idén is sikeres volt a Magda bál

Embedded thumbnail for DSTV: reflektorfényben a tehetség

DSTV: reflektorfényben a tehetség

Embedded thumbnail for DSTV: felemás forduló Bonyhádon

DSTV: felemás forduló Bonyhádon

Top hírek

  1. "A halál négy kapuja" – új horrorfilm díszbemutatója a Kultikban

  2. Szociálpolitikai kerekasztal Dunaújvárosban

  3. Új bázison folytatja a DunaKosár közössége

  4. Dunaújvárosi előadó is áll A Dal színpadán

  5. DSTV: idén is sikeres volt a Magda bál

Galéria

Kolbászfesztivál (2026)

FitCity Dunaújváros (2026. február)

Farsangi forgatag (2026)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 7. szám - 2026.02.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő