Formula 1 - Július 19-én lesz a verseny a Hungaroringen

doszerk - 2020. június 2. 13:13

Július 19-én versenyez a Forma-1-es világbajnokság mezőnye a Hungaroringen - derült ki a sorozat kereskedelmi jogait birtokló Liberty Media keddi közleményéből, amely a koronavírus-járvány miatt csak júliusban elrajtoló idény első nyolc versenyhétvégéjét tartalmazza.

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) által is elfogadott naptár szerint július első két hétvégéjén az osztrák Spielbergben, a Red Bull Ringen két versenyt is rendeznek, majd a csapatok Magyarországra utaznak. A mogyoródi futam után két héttel Nagy-Britannia következik, Silverstone-ban szintén két egymást követő hétvégén versenyez a mezőny, amely aztán Spanyolországba, Belgiumba és Olaszországba látogat el szeptember elejéig. A közleményben hangsúlyozták, az elmúlt két hónapban a Forma-1 vezetése a FIA-val, a 10 csapattal, valamint a partnerekkel és az egyes országos illetékes hatóságaival együttműködve dolgozott azon, hogy elfogadjon egy olyan módosított naptárat, amely lehetőséget teremt a versenyek biztonságos megrendezésére. Hozzátették, a koronavírus-járvány nemzetközi jelenléte és terjedése miatt a további részletek, valamint a naptár fennmaradó részének kidolgozása a következő hetekben történhet meg, és a Liberty Media reményei szerint 15-18 futamra sor kerülhet a mostani idényben, amely decemberben érhet véget. Kiemelték, egyelőre zárt kapus eseményekre készülnek, de bíznak abban, hogy a nézők visszatérhetnek a pályákra, amint ezt biztonságosnak bizonyul.

Képek forrása: Hungaroring Media

Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója a hungaroring.hu-n olvasható közleményben azt mondta, végig rugalmasan álltak hozzá az egyeztetésekhez, mert a pálya készen áll, bármikor lehet rajta versenyt rendezni és mindenképpen szerették volna megtartani a 35. Magyar Nagydíjat. A futam eredetileg augusztus 2-i dátummal szerepelt a 2020-as naptárban. "A zárt kapus verseny során a járványügyi előírásokat szem előtt tartjuk, folyamatosan egyeztetünk az illetékes hatóságokkal, hiszen nemcsak jó versenyt akarunk rendezni, de azt is szeretnénk, hogy a paddockban mindenki biztonságban érezhesse magát" - jelentette ki Gyulay. "Szeretném megköszönni minden partnerünknek és az összes promóternek a támogatást és az elkötelezettséget a Forma-1 irányába" - idézte a Liberty Media közleménye az F1-et irányító Chase Carey-t.

A Forma-1 2020-as módosított versenynaptára (első 8 forduló):

július 3-5.: Osztrák Nagydíj, Spielberg
július 10-12.: Stájer Nagydíj, Spielberg
július 17-19.: Magyar Nagydíj, Mogyoród
július 31-augusztus 2.: Brit Nagydíj, Silverstone
augusztus 7-9.: 70. Évforduló Nagydíja, Silverstone
augusztus 14-16.: Spanyol Nagydíj, Barcelona
augusztus 28-30.: Belga Nagydíj, Spa-Francorchamps
szeptember 4-6.: Olasz Nagydíj, Monza

(MTI)

A rovat további hírei: Sport

DSTV: izgalmas szezon előtt a kispályások

DSTV: izgalmas szezon előtt a kispályások

2024. máj. 08.

A közelmúltban készítettünk interjút Petrás Gáborral. A Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség főtitkára fontos és örömteli hírekről számolt be: szó volt többek között a kispályás labdarúgó bajnokságról, valamint arról, hogy nagyon várják már az első kapavágást az új pálya projektnél. Hangkép.

Újra egy jó ügyért futnak

Újra egy jó ügyért futnak

2024. máj. 08.

Idén a Móra iskolának segíthetnek azok, akik részt vesznek a DLSZ Jót, Szívből – Dunaújvárosért! akciócsoportjának május 18-i rendezvényén.

Visszahozná a bronzcsatát Dunaújvárosba a DFVE

Visszahozná a bronzcsatát Dunaújvárosba a DFVE

2024. máj. 08.

Nyernie kell a DFVE női vízilabda csapatának Egerben ahhoz, hogy maradjon esélye a bajnokság bronzérmének megszerzésére.

Magyar bajnok a DFVE gyermek csapata

Magyar bajnok a DFVE gyermek csapata

2024. máj. 07.

Remek teljesítményt nyújtva szerezett aranyérmet a DFVE leány gyermek vízilabda csapata a korosztályos bajnokság győri fináléjában.

Hajrávereséggel zártak a futsalosok

Hajrávereséggel zártak a futsalosok

2024. máj. 07.

Az utolsó percben kapott góllal bukta el az alsóház első helyét a Dunaújváros Futsal csapata a Mad Dogs elleni szezonzárón hétfőn este.

Egy ponton múlt az akadémisták döntőbe jutása

Egy ponton múlt az akadémisták döntőbe jutása

2024. máj. 06.

Hiába hajrázott remekül, s aratott két szép győzelmet, lemaradt a korosztályos bajnokság országos döntőjéről a DSE Röplabda Akadémia U20-as együttese.

Szezonzáró előtt a futsalosok

Szezonzáró előtt a futsalosok

2024. máj. 06.

A Mad Dogs elleni biatorbágyi találkozóval zárja az NB II-es pontvadászat küzdelmeit a Dunaújváros Futsal felnőtt együttese ma este nyolc órától.