Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 24. Mátyás
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

"Így kerek az egész!"

Sport
Dunaújváros
futsal
Dunaferr DUE Dutrade FC
Németh Péter

facebook megosztás

spigott - 2020. jún. 30., 08:13

Idén is rengetegen kíváncsiak a Dunaferr DUE Dutrade FC futsal csapatának nyári táborára.

Ugyan a felnőtt és utánpótlás bajnokságok a koronavírus járvány miatt idejekorán véget értek, s ezzel a 2019/2020-as bajnoki szezont is hamar lezárta az MLSZ, ez nem jelentette azt, hogy a Dunaferr DUE Dutrade FC futsalosainak vezetői, játékosai munka nélkül maradtak volna. Az utánpótlásért felelős szakemberek megkezdték a szokásos nyári tábor szervezését, melyet a korlátozások enyhítésével szerencsére idén is meg tudnak tartani futsalosaink. Az idei tábor három héten át várja a futsalozni, mozogni vágyó fiatalokat az egyetem régi tornatermében, s a gyerekek szerencsére népes létszámmal örvendeztették meg az edzőket a nyitóhéten, árulta el érdeklődésünkre Németh Péter, a Dunaferr DUE Dutrade FC felnőtt csapatának játékosa, s a tábor egyik szervezője.

"A negyedik éve van ez a táborunk, az egyik gazdája vagyok én, Facskó Józseffel és Papp Istvánnal együtt vagyunk a tábor szervezői és vezetői. Egy kósza ötlettől vezérelve indult ez az egész, hogy próbáljuk meg, s akkor kisebb létszámmal indultunk, míg idén már három héten keresztül várjuk a gyerekeket, s már az első héten nagyon szép létszámú csapat jött össze, mert közel harmincan jelentkeztek az előző heti turnusra. Rengeteget játszunk, labdázunk, futsalozunk, focizunk, kidobózunk, floorballozunk, magasat ugrunk, mert ez egy futsal és sporttábor egyben, szóval igyekszünk minél több sportággal kedveskedni a résztvevő gyerekeknek" – árulta el Németh Péter, aki beavatott minket a napi programjuk mellett abba is, hogy milyen sokszínű társasággal dolgoznak hétről hétre.

"A napi programunk már reggel hétkor megkezdődik, ekkortól várjuk a gyerekeket, ők nyolcig szoktak megérkezni, itt vagyunk az egyetem kistermében, játszunk, vagy különböző technikai versenyeket szervezünk, ami nem olyan fárasztó, mert az azért látszik, hogy a vírushelyzet a megviselt mindenkit, idén talán nincsenek annyira mozgásban a "táborozók", mint tavaly. Délelőttönként tízórai, majd délben ebéd vár a gyerekekre, míg a délutáni sportprogramot követően uzsonnával, majd fakultatív játékokkal zárjuk a napot. Az első héten én voltam a fiatalokkal, a második hetet Papp István viszi, a harmadik Facskó Józsefé, de több felnőtt futsalos is el szokott látogatni hozzánk, illetve van két kézilabdás lány segítőnk is, így teljes a csapat. Az edzések és a különböző versenyek alatt azért szét vannak szedve a kisebbek és nagyobbak, szóval arra azért figyelünk, hogy a fizikai és tudáskülönbség ne legyen túl nagy közöttük, de nem is annyira a győzelmen van a hangsúly, hanem elsősorban a játékon. Egyébként szinte minden gyermek vett már részt korábban futsal táborban, a zöme hozzánk jár futsal edzésekre is, de vannak a DPASE-ból, az egyetemi sportegyesületből, s van olyan, aki nem is focizik, de ez így jó, a nagyok példát mutatnak, a kicsik felnéznek rájuk, tanulhatnak is tőlük, így kerek az egész" – fogalmazott a tábor szervezője.

Az évről évre egyre népszerűbb nyári összejövetel kiemelten fontos része az egyesület életének, árulta el Németh Péter, hiszen az itt megjelent fiatalokra is épül a klub utánpótlása.

"Mikor én idejöttem Dunaújvárosba, csak U20-as és U17-es csapatunk volt, talán már szervezés alatt volt az U15, de fiatalabb korosztály nem volt, s a táborunk után kérdezték a szülők, a gyerekek, hogy nincs-e fiatalabb korosztályú csapatunk, ahol edzhetnének. Ez után alakult meg az U13-as és az U11-es korosztályunk, ahol fiúk és lányok egyaránt futsalozhatnak."

Végh Zoltán felvételei

A rovat további hírei: Sport

Küzdésből is jeles

Küzdésből is jeles

2024. már. 10.

Óriási csatában aratott kétgólos, 23-21-es győzelmet a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese a Budaörs elleni bajnokin a sportcsarnokban szombat este.

Szép DFVE-siker a Bajnokok Ligájában

Szép DFVE-siker a Bajnokok Ligájában

2024. már. 09.

Fordulatos csatában aratott 13-11-es győzelmet a francia Mulhouse ellen a DFVE női vízilabda csapata a Bajnokok Ligája csoportkörében.

Itthon javíthat a DFC

Itthon javíthat a DFC

2024. már. 09.

A Paks második csapata elleni hazai mérkőzéssel folytatják a bajnoki küzdelmeket a Dunaújváros FC labdarúgói vasárnap délután kettő órától.

Hátrányban a Worm Angels

Hátrányban a Worm Angels

2024. már. 09.

Nem alakult jól a Worm Angels jégkorongozóinak első negyeddöntős találkozója az alapszakaszt megnyerő UNI Győr ETO HC ellen az Andersen Ligában.

Itthon vághat vissza a Budaörsnek a Kohász

Itthon vághat vissza a Budaörsnek a Kohász

2024. már. 08.

Hazai környezetben, a Budaörs elleni találkozóval folytatja az NB I-es pontvadászat küzdelmeit akadémiánk felnőtt együttese szombaton délután öt órától.

A négy közé jutásért küzdenek

A négy közé jutásért küzdenek

2024. már. 08.

A DAB-ASP az FTC, míg a Worm Angels gárdája az alapszakaszt megnyerő Győr ellen juthat be az Andersen Liga legjobb négy csapata közé.

Kettős siker a Szombathely ellen

Kettős siker a Szombathely ellen

2024. már. 07.

A DKKA U17-esei nagyon simán, az U19-esek hatalmas küzdelemben győzték le a szombathelyi fiatalokat a korosztályos bajnokságok hétközi fordulójában.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Nőnapi gyűjtés – a közösség segítségében bízva

  2. Történelmi siker a diákolimpián

  3. DSTV: téltemető tüzeskedés a Vasvári udvarán

  4. Mediterrán konyha kulcsszereplői: az olívaolaj és a balzsamecet

  5. Jótékonysági bál az emberek egészségéért (galériával!)

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: téltemető tüzeskedés a Vasvári udvarán

DSTV: téltemető tüzeskedés a Vasvári udvarán

Embedded thumbnail for DSTV: farsangi varázslat a Margarétában

DSTV: farsangi varázslat a Margarétában

Embedded thumbnail for DSTV: idén is sikeres volt a Magda bál

DSTV: idén is sikeres volt a Magda bál

Top hírek

  1. Mentőhelikopteres bevetés a Szórádon (frissítve)

  2. Új bázison folytatja a DunaKosár közössége

  3. Szociálpolitikai kerekasztal Dunaújvárosban

  4. Jótékonysági bál az emberek egészségéért (galériával!)

  5. DSTV: idén is sikeres volt a Magda bál

Galéria

IX. Szent Pantaleon Jótékonysági Bál

Kolbászfesztivál (2026)

FitCity Dunaújváros (2026. február)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 7. szám - 2026.02.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő