Játszóterek: teljes csere a homokozókban
A járványhelyzet enyhítésével megnyitottak a játszóterek – a napokban pedig mind a 34 városi játszótér homokozójában lecserélték a homokot.
A Városházától kapott tájékoztatás szerint Mezei Zsolt alpolgármester kérésére minden játszótéri homokozó homokját lecserélik a DVG munkatársai, a munka a napokban is folyik. A játszóterek teljes körű fertőtlenítése az újranyitáskor megtörtént, ezt a munkát azóta is folyamatosan végzik. A fertőtlenítésekkel párhuzamosan történik a játszóterek takarítása is, ennek része a régi homok lecserélése, amelynek köszönhetően a gyermekeink tisztább, biztonságosabb környezetben játszhatnak. Mezei Zsolt az Eötvös József utcai játszótéren ellenőrizte az elvégzett munkát, ahol a legkisebbek már birtokba is vették a játékokat.
Az alpolgármester elmondta: ezek a lépések apróságnak tűnnek, de ekkora tételben már jelentős költségük van, ugyanakkor nagyon fontos lépés, mert a régi, sokat használt homok a kórokozók melegágya. A gyermekeink a legfontosabbak, ezért is történt meg a játszóterek fertőtlenítése és ezért végeztünk a mostani munkálatokat is; nagyon fontos, hogy a korábbiaktól eltérően nem homokpótlás történt, hanem a teljes homokot lecseréltük – tette hozzá az alpolgármester.
(Fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Közélet
"Európai Mobilitási Hét" Dunaújvárosban is
2025. szep. 17.
Idén is remek programlehetőségekkel, fontos üzenetekkel és gondolatokkal várják az érdeklődőket a címben említett program keretében. A rendezvénysorozat kedden délelőtt startolt a Klímavédelmi akciónappal a Városháza téren.
Pintér Tamás polgármester: "A legnehezebb időkben is az emberek mellett kell állni"
2025. szep. 16.
Dunaújváros polgármestere, Pintér Tamás immár második ciklusát tölti a város élén. Az elmúlt hónapokban elsősorban a vasmű körüli válság, a gazdasági nehézségek álltak a középpontban. Pintér Tamás szerint a legfontosabb feladat most az, hogy a város új lehetőségeket találjon, és olyan jövőt építsen, amely kevésbé függ egyetlen iparágtól. Úgy véli, a város legnagyobb ereje továbbra is a közösségében rejlik.
Filmvetítéssel és találkozóval startolt a Richter Egészségváros helyi programja
2025. szep. 16.
A nagyszabású kezdeményezésről a napokban már hírt adtunk, ám a szeptember 20-án esedékes programkavalkádnak különleges nyitánya volt. A Kultik Moziban vetítették a Richter Gedeon életéről szóló Nem tűntem el című filmet Rudolf Péter főszereplésével.
Még lehet igényelni az őszi-téli szünet idejére az ingyenes étkeztetési támogatást
2025. szep. 16.
Az önkormányzat a szünidei gyermekétkeztetés részeként idén is ingyenes déli meleg főétkezést biztosít rászoruló gyermekeknek az őszi és téli tanítási szünet idejére. Figyelem, fontos: az igényeket október 17-ig lehet benyújtani! Felhívás.
Tíz sikeres év után búcsúzott a DKIK titkára
2025. szep. 15.
Végleg búcsút vett a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamarától Hegyiné Tóth Noémi titkár – mint ünnepélyes búcsúztatásán elhangzott, fontos szerepet vállalt az elmúlt évtizedben a kamara működésének és arculatának megteremtésében.
Felhőszakadás Dunaújvárosban
2025. szep. 14.
Felhőszakadással érte el városunkat a hidegfront: a villámárvíz miatt több utcát is elöntött a hirtelen jött nagy mennyiségű csapadék.
FitCity Dunaújváros – a mozgás mindenkié!
2025. szep. 12.
Dunaújváros új tömegsport-koncepcióval készül 2026-ra. A FitCity Dunaújváros – A mozgás mindenkié című program célja, hogy minél több helyi lakos találjon rá a számára ideális mozgásformára, miközben a sporton keresztül közösség is épül.









