Véradók napja: köszönet minden életmentőnek!
"Adj vért, és ments meg három életet!" – a véradók világnapja van ma, így a szokottnál is aktuálisabb a mottó. Összeállításunk a helyi lehetőségekre fókuszál – DSTV-videóval kiegészítve!
A véradók világnapja van ma, és bár idén talán kevesebb csinnadrattával ünneplik, mint máskor, de éppen ezért érdemes hangsúlyozni: nagy-nagy köszönet jár minden életmentőnek, aki szó szerint vérét adja mások élete megmentése, gyógyulása érdekében!
Növekvő vérigény
Ahogy arról már a közelmúltban beszámoltunk, a nyár elején szokásoshoz mérten is növekvő vérigénnyel számolnak a véradások szervezésekor, ugyanakkor a járványhelyzet követelte maximális egészségbiztonsági szabályok betartásával ugyan, de majdnem teljes üzemmódra váltottak, nyilatkozta honlapunknak Feth Katalin, a Magyar Vöröskereszt Dunaújvárosi Területi Szervezetének vezetője. mint elmondta, a járványveszély elmúltával egyre többen kelnek útra, a baleset száma is növekszik, ráadásul az egészségügyben is folyamatosan nő a műtéti aktivitás.
Így a szokásos nyár eleji mutatókhoz mérten is növekszik a vérigény – a véradók világnapján nem is lehetne aktuálisabb a mottó: "Adj vért, és ments meg három élete!"
Donortoborzó – újra
Lássuk mindezek után a havi alkalmak listáját – azzal a kiegészítéssel, hogy a közelmúltban készült, az összeállítás végén mellékelt DSTV-videóban az aktuális tudnivalókról is szó esik. De most itt a donortoborzó!
Június 16., kedd 8-10 Vérellátó (Vasmű út 10.)
Június 16., kedd 13.30-17.30 Iváncsa, Faluház (Arany J. u. 2.)
Június 18., csütörtök 13-16 Vérellátó (Vasmű út 10.)
Június 23., kedd 13.30-16.30 Baracs, Faluház (Szabadság tér 8.)
Június 25., csütörtök 9-13 Hankook (zárt véradás)
Június 30., kedd 8-10 Vérellátó (Vasmű út 10.)
Június 30., kedd 14-17 Adony, Művelődési ház (Rákóczi u. 28.)
Segíts te is, adj vért, és ments életeket!
(Fotó: Magyar Vöröskereszt)
A rovat további hírei: Közélet
DSTV: különlegesen szép születésnapi ajándék
2025. szep. 29.
Édesapjuk példáját követve vállalkoztak véradásra Csiszár László ikerfiai, derül ki a DSTV összegzéséből. Balázs és Zsombor a 18. születésnap után egy nappal vállalta a csapolást, szintén rendszeres véradó nővérük, Laura ezúttal drukkerként vett részt a nagy alkalmon. Apa és fiai együtt kilenc ember életét mentették meg! Hangkép.
DSTV: a tisztább környezetért
2025. szep. 27.
Vannak olyan rendezvények, amelyen örülnek a résztvevők annak, ha nem döntenek súlyrekordot. A közelmúltban megrendezett közösségi szemétszedés szerencsére ilyen volt a DLSZ és a Decathlon szervezésében. Hangkép.
60 éve adták át a kórház „sárga” főépületét
2025. szep. 27.
Szép ünnepségnek és jeles jubileumnak adott otthont a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza a napokban. Napra pontosan 60 éve, azaz 1965. szeptember 25-én adták át a Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet főépületét.
225 millió forintot nyert városunk a DIMOP Plusz pályázaton
2025. szep. 26.
Örömteli hírt jelentett be a legutóbbi sajtótájékoztató alkalmával Pintér Tamás polgármester és Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester. A DIMOP Plusz-2.1.1 konstrukció keretében pályázott és nyert Dunaújváros.
DSTV: folytatódik a fotópályázat
2025. szep. 26.
A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összegzése arról, hogy a nyári időszakot követően már az ősz színeit örökíthetik meg a Dunaújváros fái a négy évszakban című fotópályázat résztvevői. A Pappné Grabant Ilona kezdeményezése nyomán kezdett projekt gépezete tovább zakatol – közeleg a nyári ciklus díjátadója is. Hangkép.
MRE Újváros Drogambulancia: vezetői beiktatás és házavató a közösség jeles ünnepén
2025. szep. 25.
Ünnepi eseményekre várta a vendégeket a Szertelen Ház, vagyis az MRE Újváros Drogambulancia szerdán. Egyrészt hivatalosan is beiktatták Zsámbok Lilit az intézmény új vezetőjének, majd az ünnepség keretében avatták fel a nyár folyamán nagyszabású felújításon átesett ingatlant is, amely felépülő szenvedélybetegek számára biztosít lehetőséget támogatott lakhatásra.
Újra a mellrák elleni küzdelemre hívja fel a figyelmet a „II. Figyelj rá(n)k!” programja
2025. szep. 25.
Szervezők, támogatók és a szakma idén is fontos témára hívja fel az emberek figyelmét. A mellrák elleni küzdelem ismét középpontba kerül a "Figyelj rá(n)k!" névre keresztelt esemény részeként, amelynek idén immár a második eseménysorát rendezik jövő szombaton.









