Begyógyszerezték az idős házaspárt – emberölés miatt nyomoznak (FRISSÍTVE!)
Közigazgatási eljárásból az elmúlt évek leggonoszabb ügye: egy 85 éves férfi rendkívüli halála miatt kezdett eljárás után már emberölés gyanújával nyomoz a megyei főkapitányság. Aljas indokból, előre kitervelten, magatehetetlen idős emberek ellen. Nagyon durva történet. Egy nőt elfogtak, társát körözik. Friss telitalálat: a gyilkossággal körözött férfi a Béke Nagykövete!
A főkapitányság kommunikációs szolgálata megerősítette a nyomozás hírét. Tájékoztatásuk szerint a dunaújvárosi lakost feleségével együtt, magatehetetlen állapotban szállították február 23-án a kórházba, majd az egészségügyi intézmény értesítése szerint a kezelés ellenére, március 7-én a kórházban elhunyt.
Alapos gyanú
Az eljárás során adat merült fel arra vonatkozóan – tekintettel azon körülményre is, miszerint a két idős beteg azonos időben és hasonló panaszokkal került a kórházba –, hogy a férfi halálának oka mérgezés lehet.
Időközben az idős házaspár dédunokája a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságon feljelentést tett arról, hogy a kórházba szállítás napja óta – egy hónap leforgása alatt – a dédnagyszülei bankszámlájáról több millió forint összeget emeltek le ismeretlenek, valamint a kártyával számos alkalommal vásároltak játékboltokban, éttermekben. Az életben maradt idős asszony a rendőröknek elmondta, hogy az otthonukban tartott készpénzből még 2019 októberében több millió forint eltűnt, ezért elhatározta, hogy a fennmaradó összeget bankban helyezi el.
Az adatgyűjtések, tanúkihallgatások eredményeként a rendőröknek sikerült összegyűjteni azokat a terhelő információkat és bizonyítékokat, amelyek alapján látókörbe került egy olyan hozzátartozó és annak élettársa, akik a házaspárral szoros kapcsolatban álltak. A gyanú szerint az elkövetők február 23. előtt több alkalommal nagy mennyiségű gyógyszert adtak a két idős embernek azért, hogy az a halálukat okozza.
A férfit még körözik
A 26 éves K. Andreát a Fejér megyei nyomozók szerdán elfogták, és – őrizetbe vétele mellett–- előre kitervelten, aljas indokból vagy célból, több ember sérelmére, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.
A rendőrök előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására. Társa, az 58 éves M. László, amióta tudomást szerzett a rendőri intézkedésről, szökésben van. Ellene tegnap a nyomozók elfogatóparancsot bocsátottak ki. Aki tud a fenti képen látható férfi hollétéről, jelentkezzen!
UPDATE! Nagyon erős találat: a Béke Nagykövete a gyanúsított!
Szenzációs olvasói találat futott be hírünk nyomán – a bestiális bűncselekménnyel gyanúsítható M. László már korábban is szerepelt a lokális nyilvánosságban, 2019-ben televíziós riport készült róla/vele. Igaz, akkor még nem idős emberek megmérgezésével gyanúsították, hanem az ENSZ főtitkárától átvett kitüntetés, a Béke Nagykövete boldog birtokosaként szólalt meg – és feszített az akkori városvezetés, jelesül Gombos István ex-alpolgármester társaságában. A riportban doktorként aposztrofált békenagykövet algériai tevékenységével magyarázza az elismerést, bár az a mondat, miszerint a háborús övezetben, "gyilkosságok tűzdelte térségben szerzett szakmai tapasztalat", a mostani kontextusban új értelmet nyert.
M. László a tavalyi riport szerint 2016-ban érdemelte az elismerést, de 2019-ben hazaköltözött, méghozzá azzal a céllal, hogy a "külföldön eltöltött két év fél évtized tapasztalatait itt, Dunaújvárosban kamatoztassa". A Béke Nagykövetének lehetséges helyi szerepvállalásáról nyilatkozott a riportban Gombos István is.
UPDATE 2 Alapítványi szerepvállalás
Egy kis webes kutakodással még nagyobb ívű történet bontakozik ki M. László kiterjedt "karitatív tevékenysége" mögött: a férfi az ANKH - Alapítvány a Biztonságért nevű civil közösség kuratóriumi elnökeként mutatkozik be a szervezet hivatalos honlapján, az alapítvány a beszámolók és a fotók tanúsága szerint szerteágazó - és finoman szólva is országhatárokon át ívelő - tevékenységet végzett. Egy rövid részlet a bemutatkozásból: "Magamról csak nagyon keveset. Nyolc gyermekes családban nőttem fel és mindig csak a szegénységet láttam és éltem meg. Már ekkor megfogalmazódott bennem a segíteni akarás a rászorultaknak."
(Fotó: FMRKK)
A rovat további hírei: Sziréna
Mezőfalváról tűnt el a kamaszlány – Enyingen találták meg
2023. jan. 26.
Eltűnés miatt körözött 15 éves lányt találtak meg a rendőrök Enyingen tegnap délben. Mezőfalváról koccolt engedély nélkül, értesült a DO.
Emberölés kísérlete a vád a mérgezéses ügy gyanúsítottja ellen
2023. jan. 24.
A Fejér Vármegyei Főügyészség minősített emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt vádat emelt azzal a férfival szemben, aki meglopott, majd megmérgezett egy idős dunaújvárosi házaspárt. A szépkorú asszony túlélte, férje a kórházban elhunyt. Bestiális bűntény.
Indítvány az emberkereskedelemmel, kényszerítéssel vádolt férfi és az anyja letartóztatására
2023. jan. 23.
Erőszakkal vett rá munkára és szerződéskötésekre egy férfit, továbbá prostitúcióra nőket az emberkereskedő – a becstelen sorozatban saját anyja lett a bűntársa, áll az ügyészség közleményében.
Bankkártyás csalás miatt keresik az asszonyt
2023. jan. 20.
A dunaújvárosi nyomozók kérik a lakosság együttműködését az ismeretlen elkövető azonosításához. Jelentkezzen, ha tud róla – és persze már egy megosztás is segíthet!
Emberkereskedelem, kényszermunka, prostitúció – elfogás a vége (videóval)
2023. jan. 18.
Hosszú bűnlajtsrom terheli H. Róbert és társai számláját – a csapat több nőt is prostitúcióra kényszerített, a napokban otthonában ütöttek rajta a rendőrök. Extrém durva történet, szexpartner-keresőre regelő anyukával és súlyos pénzekkel.
Eltűnt, nagyon keresik Piroskát
2023. jan. 17.
A dunaújvárosi kapitányság kezdett eljárást a 16 esztendős fiatal eltűnése ügyében. Felhívás itt – és már egy megosztás is segíthet!
Négyen vertek össze egy férfit – vádemelés a vége
2023. jan. 14.
Minden volt, mint a régi búcsúban: arcon fejelés, ökölcsapások, cipőzés – négy ember ment egy ellen, most jutott vádemelésig a történet.