Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 21. Benedek
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Elcsípték a garázdát, de tanúk jelentkezését várják!

Sziréna
garázdaság
rendőrség
elfogás
felhívás

facebook megosztás

Öcaline - 2020. júl. 08., 10:18

Támadás, üldözés, elfogás, mindez fényes nappal a belvárosban – nem mindennapi eset után tanúk jelentkezését várja egy garázdaság miatt kezdett nyomozás során a dunaújvárosi rendőrség.

Garázdaság vétség gyanúja miatt kezdett eljárást a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya – az eljárásban a lakosság segítségét kérik, tanúk jelentkezését várják a rendőrök, áll a megyei főkapitányság kommunikációs szolgálatától kapott összegzésben.
A nyomozás adatai szerint a gyanúsított kedden délelőtt 10 óra 30 perckor Dunaújvárosban, a Dózsa György út 2. szám mögött lévő parkolóban egy üveggel megdobott két, ott parkoló járművet, melyekben kár keletkezett. Ezt követően a helyszínről futva távozott, majd menekülése során az Aranyvölgyi úti körforgalomnál két tizenéves lánytól akart elvenni egy rózsaszínű kerékpárt, de a lányok segítségére siető állampolgárok cselekményében megakadályozták. 
Ezt követően a gyanúsított egy üvegdarabbal a feltartóztatására siető férfit megdobta, aki megsérült. A gyanúsítottat a rendőrök Dunaújvárosban, a Technikum városrészben elfogták, majd előállították a helyi rendőrkapitányságra.

Az eljárás során a két lány személyazonossága nem volt megállapítható, azonban szükséges a büntetőeljárásban történő tanúkihallgatásuk annak érdekében, hogy megállapítást nyerjen, történt-e sérelmükre bűncselekmény.

A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság munkatársai kérik, hogy aki tanúja volt a bűncselekménynek, vagy az ügyben érintett két lány, vagy törvényes képviselőjük vonatkozásában információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságon, vagy hívja 25/510-510-es telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80/555-111-es Telefontanú zöldszámán, a 107, vagy a 112 központi telefonszámok valamelyikén. 

A segítséget előre is köszönik!

(Illusztráció: FMRFK)

A rovat további hírei: Sziréna

Felborult egy kamion a 6-os úton

Felborult egy kamion a 6-os úton

2017. aug. 28.

A 6-os és az 52-es főút kereszteződésében az oldalára borult egy kamion.

Egy kis maradék fűvel bukott le

Egy kis maradék fűvel bukott le

2017. aug. 27.

A rendőrök a Szent György út úton ellenőriztek tegnap este egy huszonhárom éves helyi férfit, akinek a ruházatából növényi törmeléket tartalmazó zacskó került elő.

Hét település fogott össze az új rendőrörsért

Hét település fogott össze az új rendőrörsért

2017. aug. 26.

Hét település összefogásával, a rendőrség és a térség országgyűlési képviselőinek közbenjárásával létrehoztak egy rendőrőrsöt Mezőfalván.

Filmbe illő bankrablás

Filmbe illő bankrablás

2017. aug. 25.

Tegnap kora délután rontott be az adonyi bankba egy maszkos férfi, kezén egy szatyorral. Ott megfenyegette az alkalmazottakat, majd a bankban lévő pénz átadására szólította fel őket. Mikor megkapta a szajrét, lelépett, de nem jutott messzire, mert a rendőrök százötven méterre a banktól el is fogták.

Motorbaleset és gyalogosgázolás

Motorbaleset és gyalogosgázolás

2017. aug. 25.

Az elmúlt huszonnégy órában két személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt a városban.

Rendőrkézen a sorozatbetörők!

Rendőrkézen a sorozatbetörők!

2017. aug. 23.

Több mint harminc betörést írnak annak a tizenkét fős társaságnak számlájára, melynek tagjait hétfőn és kedden fogták el a dunaújvárosi rendőrök.

Háromnapos razzia az utakon

Háromnapos razzia az utakon

2017. aug. 23.

A rendőrség szerdától péntekig Magyarország egész területén a gépjárművek sebességének ellenőrzését végzi - tudatta az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Babaaltatás a nagy melegben – tippek a nyugodt alváshoz kánikula idején

  2. Idegenben szerepel a DKKA

  3. DSTV: ismerkedős napok

  4. Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

  5. Bravúr kell a továbbjutáshoz

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: ismerkedős napok

DSTV: ismerkedős napok

Embedded thumbnail for Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

Embedded thumbnail for DSTV: eredményes negyedév

DSTV: eredményes negyedév

Top hírek

  1. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  2. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  3. „Tiszta udvar, rendes ház” a Technikumban

  4. Együtt ünnepelte a város a forradalom és szabadságharc hőseit március 15-én (galériával)

  5. DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 11. szám - 2026.03.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő