Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 21. Benedek
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Példaértékű lesz a Négy Nemzet úszóverseny

Sport
úszás
Wladár Sándor
válogatott

facebook megosztás

doszerk - 2020. júl. 21., 13:04

Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöke példaértékűnek nevezte a Négy Nemzet elnevezésű versenyt, amelyre péntektől vasárnapig a margitszigeti Széchy Tamás Uszodában kerül sor.

A MÚSZ budapesti sajtótájékoztatóján Wladár elmondta, az egész világon ez lesz az első nemzetközi úszóverseny a koronavírus-járvány csillapodása óta. "Példaértékű, példamutató, egyben jó lehetőség a sportolóknak, hogy megméressék magukat, és megmutassák, hol tartanak a felkészülésben. Mindannyian várták már, hogy végre történjen valami" - nyilatkozta az elnök. A magyar versenyzőknek előfutam-rendszerű lesz a viadal, közülük a két legjobb kerül a döntőkbe, ahol a meghívott nemzetek két-két úszóval képviseltetik magukat. A csehek és az osztrákok mellett eredetileg a németek jöttek volna, helyettük végül a lengyelek érkeznek. Wladár hozzátette, olyan célokat tűznek ki az úszók elé, hogy egyre motiváltabbak legyenek, a közeljövőben pedig a jelenlegi helyzetben nagyobb lesz az értéke az utánpótlás és a felnőtt országos bajnokságoknak.

Kép forrása: MTI (Kovács Tamás felvétele)

Rávilágított, hogy a budapesti viadal az idén nyárra tervezett - de egy évvel elhalasztott - tokiói olimpia úszóversenyeinek időpontjában lesz. Az eseményt zárt kapuk mögött, a higiénés szabályok maximális betartása mellett rendezik, a M4 Sport mindhárom napon élőben közvetíti a futamokat. "Reményeim szerint rangos és komoly verseny lesz" - szögezte le. Sós Csaba szövetségi kapitány, a Testnevelési Egyetem úszótanszékének vezetője közölte, a kapitányi szerepe ezúttal csekély, hiszen a változó formák miatt nem lett volna értelme válogatót tartani és válogatott keretet hirdetni. A felmérő versenyeken látottak alapján úgy látja, nagyon vegyes a kép, a világbajnok Milák Kristóf például "teljesen készületlen", ennek ellenére "hihetetlen" időeredményeket produkál. Sós Csaba úgy fogalmazott, az ötszörös olimpiai bajnok Egerszegi Krisztina óta nem volt olyan zseni a magyar úszósportban, mint a Budapesti Honvéd fiatal klasszisa. Sós elárulta, a koronavírus-járvány ideje alatt elsősorban a tudományos munkájára összpontosított, hogy a felhalmozódó, korábban csak korábban csak szájhagyomány útján terjedő szellemi tőkét megosszák a fiatalokkal.

(MTI)

A rovat további hírei: Sport

Nem volt esély a Gyergyó ellen

2026. jan. 11.

Ahogy a Brassó elleni mérkőzésen, a Gyergyói HK otthonában is hatgólos vereséget szenvedett a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata az Erste Ligában.

Alakul a DFC 2026-os kerete

2026. jan. 11.

Két kapus mellett egy védő is távozott a Dunaújváros FC labdarúgó csapatától, mely egy fiatal középpályás szerződtetését is bejelentette az elmúlt napokban.

Elvitte a három pontot a VRCK

2026. jan. 11.

Volt esély a szettgyőzelemre is, de a vendég Kazincbarcika végül három játszmában legyőzte a DKSE röplabdázóit a TippmixPro Férfi NBI Extraliga szombat esti fordulójában.

A vége sajnos sima lett

2026. jan. 10.

A 35. percben még vezetett, végül mégis sima vereséget szenvedett a DAB jégkorong csapata a listavezető Brassó otthonában az Erste Liga péntek esti fordulójában.

Újabb hazai meccs előtt a röplabdázók

2026. jan. 10.

A TippmixPro Férfi NBI Extraliga alapszakaszának második helyén álló VRC Kazincbarcika lesz a DKSE röplabdázóinak ellenfele szombaton délután öt órától.

Könnyebb kezdés után nehéz dolga lehet a válogatottnak

2026. jan. 09.

A magyar válogatottra a papírforma alapján könnyebb kezdés után nehéz feladat vár a szombaton kezdődő belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokságon, amelyen hosszú idő után változik a lebonyolítás.

Harmadik erdélyi túrájukon az Acélbikák

2026. jan. 09.

A tabella első helyén álló Brassó lesz a DAB jégkorong csapatának ellenfele az Erste Liga alapszakaszának ma esti fordulójában.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Idegenben zárja az alapszakaszt a DKSE

  2. ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

  3. Babaaltatás a nagy melegben – tippek a nyugodt alváshoz kánikula idején

  4. Idegenben szerepel a DKKA

  5. DSTV: ismerkedős napok

Videók

Embedded thumbnail for ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

Embedded thumbnail for DSTV: ismerkedős napok

DSTV: ismerkedős napok

Embedded thumbnail for Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

Top hírek

  1. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  2. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  3. „Tiszta udvar, rendes ház” a Technikumban

  4. DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

  5. "Nagyon erős, baráti, összetartó közösség"

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 11. szám - 2026.03.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő