Tokió 2020: egyszerűbb lett volna a törlés, mint a halasztás

doszerk - 2020. július 13. 12:50

Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke szerint az általa irányított szervezet számára a halasztásnál egyszerűbb megoldás lett volna törölni a 2020-as, tokiói olimpiát.

"A NOB-nak könnyebb lett volna a játékokat vis maiorra hivatkozva törölni, így megkaptuk volna a biztosítási összeget. De mi azért vagyunk a NOB-ban, hogy megszervezzük az ötkarikás játékokat, és nem azért, hogy töröljük" - idézte a német sportvezető L'Equipe-nek adott nyilatkozatát az olimpiai hírekre és sportágakra szakosodott insidethegames.biz portál. Thomas Bach hozzátette: a pandémia okozta válság megmutatta, hogy nagyobb szolidaritásra van szükség úgy a sportban, mint a társadalomban. "Remélem, hogy ez az egész a jövőben még jobb együttműködést eredményez majd a nemzetközi szövetségek és nagy sportesemények szervezői között" - emelte ki.

A tokiói olimpia eredetileg ebben a hónapban kezdődött volna, a járvány miatt azonban példátlan módon márciusban úgy döntöttek a szervezők és a NOB, hogy egy évvel eltolják a világ legnagyobb sporteseményét. A közelmúltban egyre több sportoló, sportvezető és virológus fejezte ki aggodalmát, hogy vakcina nélkül még jövőre sem lehet megrendezni az olimpiát. Egy közvélemény-kutatás szerint hasonló véleményen van a japánok 77 százaléka is.

(MTI)

A rovat további hírei: Sport

Egri öröm Dunaújvárosban

Egri öröm Dunaújvárosban

2024. máj. 12.

A DFVE és az Eger idei ötödik csatáját is a vendégcsapat nyerte, így női vízilabdázóink a negyedik helyen fejezték be a bajnoki küzdelmeket.

Új lehetőségek a tengerentúlon

Új lehetőségek a tengerentúlon

2024. máj. 12.

Hat szezon után távozik a dunaújvárosi labdarúgás mindennapi életéből a helyi nevelésű Garda Bálint, akinek kezei alatt számtalan gyermek sajátíthatta el a sportág alapjait.

Közel volt a bravúrhoz a Kohász

Közel volt a bravúrhoz a Kohász

2024. máj. 12.

Ötven percig reális esélye volt a pontszerzésre a DKKA női kézilabda csapatának a Vác otthonában, de a hajrát a hazaiak bírták jobban.

DSTV: a mozgás kedvéért

DSTV: a mozgás kedvéért

2024. máj. 11.

Ha nem is május elsején, de néhány napra rá hétvégén ismét megrendezték a Május 1. Kupát Dunaújvárosban. Tóth Kálmán önkormányzati képviselő szervezője és ötletgazdája a megmérettetésnek, elmondása szerint jó látni képesek mozgásra bírni az idősebb korosztályt is – s persze a hangulatra sem volt panasz. Hangkép.

Hajdu Jonatánék parádés bronzérme a Világkupán

Hajdu Jonatánék parádés bronzérme a Világkupán

2024. máj. 11.

Óriási hajrával végzett a kenu kettesek ötszáz méteres döntőjének harmadik helyén Hajdu Jonatán és Adolf Balázs párosa a szegedi Világkupán.

Mindent elkövetnek a pontokért

Mindent elkövetnek a pontokért

2024. máj. 11.

Idegenben, a tabellán ötödik Vác elleni találkozóval folytatja a bajnoki pontvadászatot a DKKA felnőtt együttese szombaton este hat órától.

Hajdu Jonatánék döntősök a Világkupán

Hajdu Jonatánék döntősök a Világkupán

2024. máj. 10.

A középdöntős futamot megnyerve jutott be Hajdu Jonatán és Adolf Balázs párosa a szegedi Világkupa kenu ketteseinek ötszáz méteres fináléjába.