Továbbra is fókuszban a környezetvédelem a Városházán
Hitelesítették a polgármesteri hivatal EMAS környezetvédelmi vezetési rendszerét, amely már 2007 óta sikeresen működik az önkormányzatnál. A rendszer lényege, hogy a hivatal a környezetvédelmi szempontokat helyezi előtérbe, és a dolgozók is a környezettudatosság jegyében végzik mindennapi munkájukat.
Szelektív hulladékgyűjés, anyag- és energia takarékos megoldások alkalmazása, (lehetőség szerint) az elektronikus ügyintézés szorgalmazása – csak néhány az önkormányzat és a polgármesteri hivatal főbb kitűzött környezetpolitikai céljai közül, amelyet 2019 novemberében újítottak meg. Ez is része ugyanis a közelmúltban sikeresen hitelesített EMAS rendszernek.
A jó példa is ragadós
Szabó Zsolt alpolgármester szerint a környezettudatosságot illetően a legjobb, ha önmagunkkal mutatunk példát – a jó példa "ragadós", nyomatékosította a városvezet:
– Nagyon fontosnak érzem, hogy otthon és az irodában is szelektíven gyűjtöm a szemetet, odafigyelek az ökológiai lábnyomom csökkentésére, ha tehetem, biciklivel járok. Azt fontos hangsúlyozni és rendbe tenni a fejekben, hogy a környezettudatosság nem egy úri huncutság, hanem út a gyermekeink biztonságos jövője felé.
Szabó Zsolt érdeklődésünkre azt is elárulta, bízik abban, hogy minél több emberben erősödik a környezettudatos szemlélet és gondolkodásmód – ami visszaköszön az egyéni döntésekben és életmódban egyaránt.
"Zöldítés" – a gyakorlatban is
A hitelesítés részleteit dr. Petrovickijné Angerer Ildikó, a hivatal környezetvédelmi főtanácsosa összegezte:
– 2007 óta sikeresen működtetjük ezt a rendszert, amelynek hitelesítését 3 évente kell megújítani. Ez az úgynevezett felülvizsgálati hitelesítési eljárás, ahol egy audit részeként megbizonyosodnak arról, hogy működik-e ez a rendszer. Ez fejeződött be június derekán – jelen pillanatban 2023 januárjáig érvényes a nyilvántartásba vételi okiratunk, amelyet az országos környezetvédelmi hatóság állít ki.
A főtanácsos érdeklődésünkre a hivatalis működés "zöldítésének" részleteiről is beszámolt. Mint mondta, a Városházán a környezetvédelmi szempontokat lehetőség szerint az előtérbe helyezve végzik a munkát?
– Maximálisan takarékoskodunk az energiaforrásokkal, a természeti forrásokkal (villany, áram, víz, papír). Környezetbarát módon igyekszünk dolgozni, a munkánk során a környezetvédelmet tartjuk szem előtt. Nagyon fontos, hogy folyamatosan fejlesztenünk kell a környezetvédelmi teljesítményünket. Az például nagyon jó gyakorlat, hogy az új városvezetés nem papír alapon kapja az előterjesztéseket, hanem elektronikusan kéri. Megóvjuk a környezetet, hiszen a papírhoz nem kell a természeti erőforrásainkat kihasználni. Megújítottuk környezeti politikánkat is, ez azt jelenti, hogy a vezetőség is elkötelezett, hogy a környezetvédelmi szempontokat előtérbe helyezi és környezettudatosan végzi a munkáját. Gondolok itt például arra, hogy ha elhagyjuk az irodát, lekapcsoljuk a villanyt, a számítógépet, és szelektíven gyűjtjük a hulladékot. A környezeti politika lényege a környezettudatos magatartás elterjesztése.”
Dr. Petrovickijné Angerer Ildikó hozzátette még, hogy jelenleg is dolgoznak a Környezetvédelmi Nyilatkozat frissítésén – amelyből nyomdai és elektronikus kiadvány is készül.
(Forrás és fotó: dunaujvaros.hu; cimlap- és nyitókép: Pixabay)
A rovat további hírei: Közélet
Panorámapadokat is telepítettek – új utcabútorokat helyeztek ki a Béke városrészben
2025. júl. 30.
Ismét a körzetét érintő fejlesztésekről számolt be Kálló Gergely önkormányzati képviselő. A padok, kukák és kerékpártároló mellett új panorámapadokkal is bővült a körzet, amelyekből hangulatos a kilátás a Cirkusz térre.
Magdi néni a 90 évesek táborába lépett
2025. júl. 30.
Újabb szépkorú dunaújvárosi polgárt köszöntettek a napokban: Uhrin Ferencné, Magdi néni nagy családja körében ünnepelte a 90. születésnapját. Barta Endre alpolgármestert és az önkormányzat jókívánságait gyermekei, unokái, dédunokái körében fogadta az ünnepelt.
Boldog születésnap, szép családi körben
2025. júl. 29.
Újabb szépkorút köszöntött az önkormányzat – Barta Endre alpolgármester Varga Mária Magdolnát, Marika nénit 95. születésnapja alkalmából látogatta meg otthonában. Az ünnepelt egy szelet torta mellett szívesen mesélt életéről és mindennapjairól.
DSTV: gondos tervezés
2025. júl. 27.
A héten már készült egy összeállításunk az energiaválság nyomán arról, hogy milyen fejlesztések-átalakítások szükségesek ahhoz, hogy csökkentsük az energiafüggésünket. A téma apropóján felkerestük Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármestert is. Hangkép.
Közeleg az iskolakezdés, érkezik a segítség
2025. júl. 26.
Még javában tart a nyár, ám a nehéz körülmények között élők számára ez egyben azt is jelenti, hogy közeleg az iskolakezdés. Pontosabban közeledik egy olyan esemény, amely nagy, s talán egyre nehezebb teher a családok számára. Érkezik azonban a segítség – a közösség összefogásával.
Új élet a régi Bánkiban – közösségi kertet hoznak létre az udvaron
2025. júl. 25.
Az Új Esély Központ fontos szerepet tölt be a dunaújvárosi szociális szférában – mentális betegséggel és szenvedélybetegségekkel küzdő ellátottakat gondoz. Számos módszer adódik a problémák kezelésére, többek között a természetben töltött idő is nagy segítség lehet. A régi Bánki udvarán különleges projekt kezdődik – az Új esély közösségi kerttel segítik a városlakókat.
Folyamatos együttműködésben a fejlődésért
2025. júl. 24.
Személyesen üdvözölte Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármester Vass Zoltánt, a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara nemrég megválasztott elnökét. A találkozó középpontjában a város gazdasági helyzete és a kitűzött célok álltak. A megbeszélás híre és az elnöki interjú itt!