Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2025. dec. 22. Zénó
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

A vártnál simább győzelem

Sport
vízilabda
DUE-Maarsk Graphics
Magyar Kupa
Dunaújváros

facebook megosztás

spigott - 2020. aug. 06., 18:50

Csak az első negyedben tudta tartani a lépést a III. ker. TVE gárdája a dunaújvárosi vízilabdázókkal a két gárda ma délutáni kupamérkőzésén.

A Magyar Kupa csoportkörének harmadik mérkőzése várt ma délután öt órától a DUE-Maarsk Graphics női vízilabda csapatára, mely az eddigi három találkozójából kettőt megnyerő III. ker. TVE gárdáját látta vendégül zárt kapuk mögött a Fabó Éva Sportuszodában. Az összecsapás esélyesének a Mihók-csapat számított, ám a remélt biztos győzelemhez elsősorban védekezésben kellett előrébb lépnie a mieinknek a közelmúlt mérkőzéseihez képest.

Az egyetemisták nem kezdtek rosszul, s bár első góljukra hamar jött a válasz, Szilágyi két találatát követően már 3-1-es vezetésnek örülhettek vízilabdázóink. A negyed hajrájában elkövetett pár fegyelmezetlenséget együttesünk, elsősorban ezért nem tudta tovább növelni előnyét sőt, a Kudella ötméterese után "csak" 3-2-es DUE-vezetéssel vonultak az első pihenőre a felek. A második nyolc percre támadásban és védekezésben is tovább javult a mieink játéka, s mivel Gurisatti és Szilágyi lövései ellen továbbra sem volt ellenszere a vendégeknek, így végre elkezdett meglépni vetélytársától együttesünk, mely a térfélcsere előtt már magabiztos, 7-3-as előnynek örülhetett.

Gurisatti egyik gólja az öt közül! (Végh Zoltán felvételei)

A harmadik felvonás elején Mahieu és Ziegler is feliratkozott a góllövő listára, s bár Illés és Kisteleki találataival igyekezett tartani a lépést a fővárosi alakulat, Gurisatti harmadik szép átlövése után már 11-5-ös hazai vezetést mutatott az eredményjelző. Az utolsó negyedre már nem maradt túl sok izgalom, ám a tetemes előny ellenére sem vettek vissza a mieink, akik Brezovszki, Szilágyi, Gurisatti és Szellák révén összesen öt alkalommal mattolták ellenfelüket. Vízilabdázóink nemcsak támadásban, hanem védekezésben is remekeltek ebben az időszakban, így kapott gól nélkül hozták le ezt a nyolc percet, s végül sima, 16-5-ös győzelemmel őrizték meg hibátlan mérlegüket a Magyar Kupa csoportkörében.

Mihók Attila vezetőedző: - Nagyon készültünk erre a mérkőzésre, s a végeredménnyel, illetve a mutatott teljesítménnyel is elégedett vagyok. Ezzel együtt még látható, hogy a támadásoknál még nem vagyunk játékban, de védekezésben taktikailag megoldottuk azt, amit elképzeltünk. Összességében jó meccset játszottunk, ám annál ez lényegesen nehezebb volt, mint amit a végeredmény tükröz.

DUE-Maarsk Graphics – III. ker. TVE 16-5 (3-2, 4-1, 4-2, 5-0)

DUE-Maarsk Graphics: Magyari – Szilágyi 5, Gurisatti 5, Horváth 1, Mahieu 1, Garda 1, Ziegler 1. Csere: Sajben, Szabó, Mucsy, Brezovszki 1, Szellák 1, Huszti. Vezetőedző: Mihók Attila.

A rovat további hírei: Sport

Sikeres évet zártak a DKSE kajak-kenusai (galériával)

Sikeres évet zártak a DKSE kajak-kenusai (galériával)

2025. dec. 02.

Világbajnoki arannyal, rengeteg hazai és nemzetközi éremmel zárták a 2025-ös esztendőt a DKSE kajak-kenusai, így volt mit ünnepelni a szakosztály hétfő esti évzáró ünnepségén.

DSTV: kiváló tornászt köszöntöttek

DSTV: kiváló tornászt köszöntöttek

2025. dec. 02.

Elégedetten tekintett vissza a jó Európa-bajnoki és világbajnoki szereplést hozó 2025-ös esztendőre a DKSE kiváló tornásza, Mayer Gréta. A dunaújvárosi kiválóságot Barta Endre alpolgármester is köszöntötte múlt csütörtöki edzés alkalmával. Hangkép.

Óriási sikert hozott a II. Adventi Fitnesz Fesztivál

Óriási sikert hozott a II. Adventi Fitnesz Fesztivál

2025. dec. 02.

Remek oktatók, pörgős edzések, erős jótékonysági szál és egy parádés finálé: második alkalommal rendezték meg az Adventi Fitnesz Fesztivált, melyről ezúttal is felejthetetlen élményekkel tértek haza a résztvevők.

Fontos meccs vár az Acélbikákra

Fontos meccs vár az Acélbikákra

2025. dec. 02.

A FEHA19 elleni székesfehérvári mérkőzéssel folytatja az Erste Liga alapszakaszát a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata ma este fél héttől.

Hétgólos siker Svájc ellen, négy pontot visz a középdöntőbe a magyar válogatott

Hétgólos siker Svájc ellen, négy pontot visz a középdöntőbe a magyar válogatott

2025. dec. 02.

Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar válogatott 32-25-re legyőzte az újonc svájci csapatot hétfőn a női kézilabda-világbajnokság csoportkörének utolsó fordulójában a hollandiai 's-Hertogenboschban, így a maximális négy pontot viszi magával a rotterdami középdöntőbe.

Játékkal emlékeztek egykori társukra a dartsosok

Játékkal emlékeztek egykori társukra a dartsosok

2025. dec. 01.

Jó hangulatban, óriási létszám mellett rendezte meg a III. Győri Tamás Páros Emlékversenyt a Dunaújvárosi Darts Club a mögöttünk hagyott hétvégén.

Itthon bizonyíthattak a tollaslabdázók

Itthon bizonyíthattak a tollaslabdázók

2025. dec. 01.

Jól szerepeltek a Danubius KSE tollaslabdázói a Szent Pantaleimon iskola tornatermében megrendezett hétvégi házibajnokságon.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Nem borult a papírforma a Brassó ellen

  2. DKIK: új titkár az iparkamaránál

  3. Az elmaradt karbantartás veszélyei az ingatlankezelésben

  4. "Levelek a Jézuskának" – újra nagy sikerrel

  5. Fontos csata vár a DKSE röplabdázóira

Videók

Embedded thumbnail for DKIK: új titkár az iparkamaránál

DKIK: új titkár az iparkamaránál

Embedded thumbnail for DSTV: a véradókat köszöntötték

DSTV: a véradókat köszöntötték

Embedded thumbnail for Karácsonyfákkal készülnek a körzetben

Karácsonyfákkal készülnek a körzetben

Top hírek

  1. Bréking: lakástűz a Hold utcában – a mentőket is bevetették (FRISSÍTVE)

  2. Hármas karambol, útlezárás a 6-oson

  3. Életet mentettek a dunaújvárosi rendőrök

  4. Korlát teszi biztonságosabbá a közlekedést

  5. Új kezdeményezés valósul meg Dunaújvárosban

Galéria

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria) - fotó:

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria)

DKSE évzáró (2025) - fotó:

DKSE évzáró (2025)

Sportolók köszöntése (2025) - fotó:

Sportolók köszöntése (2025)

Dunaújváros Hetilap

XIV. évfolyam 50. szám - 2025.12.19.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő