Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 24. Mátyás
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Az evezősök hétvégi válogatóján dől el a csapathajók sorsa

Sport
evezés
válogató
bajnokság

facebook megosztás

doszerk - 2020. aug. 15., 09:01

Mindössze két héttel a szegedi evezős országos bajnokságot követően szombaton, illetve vasárnap felnőtt, U23-as és ifjúsági Európa-bajnoki válogatót rendeznek Velencén, ahol a vidékbajnokságra is sor kerül.

MTI-fotó

Szierer János, a felnőttek szövetségi kapitánya emlékeztetett rá: a hétvégi verseny a felnőtt és az U23-as korosztályban egyformán a végső válogató az Európa-bajnokságokra. "Az első válogató alapján összeraktuk a nagyobb létszámú csapatokat, a négypárevezősöket, kétpárevezősöket, négyeseket, amelyeknek ezen a hétvégén meg kell mutatniuk, hogy mit tudnak. Most dől el a csapathajók sorsa" - mondta. A kapitány kiemelte: egypárevezősben kora tavasszal Pétervári-Molnár Bendegúz és Bertus Kitti nyerte meg a válogatót, de nem indulhattak április végén az elmaradt európai olimpiai kvalifikációs versenyen, az Eb-részvételük mégis azzal az eredménnyel vált biztossá a későbbiek folyamán.

"A Simon, Juhász egységnek kormányos nélküli kettesben simán be kell húznia győzelmet. Könnyűsúlyú egypárban Galambos Pétertől ugyancsak győzelmet várok. A női mezőnyben könnyűsúlyú egypárban favoritnak tartom Polivka Dórát, aki fölényesen, jó időeredménnyel nyert két hete az ob-n. Kétpárevezősben az Eb-indulásért harcol a Preil Nikolett, Gadányi Zoltána páros, amely magasan favorit volt az ob-n, de ott gyengén szerepelt. Így érdekes verseny vár erre a kettősre, mivel akad kihívója" - vélekedett a kapitány. A felnőtt Eb-t október 9. és 11. között Poznanban rendezik meg - az erről szóló hivatalos megerősítést azonban a rendezőkkel egyeztetve július végéről augusztus közepére tolta a nemzetközi szövetség -, míg az U23-as korosztály Eb-jét Duisburgban tartják szeptember 5-6-án. Az ifjúsági korosztály számára is fontos hétvége következik, bár a szeptember 26-27-i belgrádi Eb megrendezésével kapcsolatos végleges döntést augusztus végére halasztották.

(MTI)

A rovat további hírei: Sport

Több mint 30 ezer jegy kelt el Anglia és Andorra ellen

Több mint 30 ezer jegy kelt el Anglia és Andorra ellen

2021. aug. 20.

Már az első napon több mint 30 ezren váltottak kombinált belépőt a magyar labdarúgó-válogatott következő két hazai világbajnoki selejtezőmérkőzésére.

Mentorokat keresnek az Acélbikák!

Mentorokat keresnek az Acélbikák!

2021. aug. 20.

A céljuk az lesz, hogy minél több emberrel megismertessék a jégkorongsport szépségeit.

Paralimpia 2020 - nyolcvanegy versenyszámban lesznek magyarok

Paralimpia 2020 - nyolcvanegy versenyszámban lesznek magyarok

2021. aug. 19.

Tíz sportágban és 81 versenyszámban szerepelnek magyar sportolók a jövő kedden kezdődő tokiói paralimpián, melyen lesz olyan nap, amikor akár 12 számban is lehet magyar döntős. A dunaújvárosi Gurisatti Gyula döntős reményekkel indul Tokióba!

DSTV: kiváló eredmények

DSTV: kiváló eredmények

2021. aug. 18.

Szép eredményeket értek el a DKSE utánpótlás korú kajak-kenusai a közelmúlt hazai versenyein, melyek nemcsak bajnoki címekről, hanem világbajnoki szereplésekről is döntöttek. (Hangkép)

Megvan az ifi, U23-as világbajnokságra utazó keret

Megvan az ifi, U23-as világbajnokságra utazó keret

2021. aug. 18.

Elfogadta az ifjúsági és U23 világbajnokságra utazók névsorát a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) Elnöksége. Az év legfontosabb utánpótlás versenyét szeptember elején Portugáliában, Montemor-O-Velho-ban rendezik, amelyen Magyarország 56 versenyzővel vesz részt.

Előtérben a finomítás

Előtérben a finomítás

2021. aug. 18.

Egyre több taktikai munkát végez már a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt csapata, mely a héten megkezdi felkészülési tornái sorozatát is.

Gurisatti Gyula becsülettel felkészült az olimpiára

Gurisatti Gyula becsülettel felkészült az olimpiára

2021. aug. 17.

A korábbiaknál lényegesen többet kellett edzenie, de tiszta lelkiismerettel vág neki a tokiói ötkarikás játékoknak, városunk kiváló parasportlövője, Gurisatti Gyula, aki összesen három számban indul az olimpián.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Jótékonysági bál az emberek egészségéért (galériával!)

  2. Fontos győzelmeket arattak

  3. Mentőhelikopteres bevetés a Szórádon (frissítve)

  4. Friss diplomások köszöntése az egyetemen

  5. Csapadékos nyitány után beúszik a tavasz!

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: farsangi varázslat a Margarétában

DSTV: farsangi varázslat a Margarétában

Embedded thumbnail for DSTV: idén is sikeres volt a Magda bál

DSTV: idén is sikeres volt a Magda bál

Embedded thumbnail for DSTV: reflektorfényben a tehetség

DSTV: reflektorfényben a tehetség

Top hírek

  1. Mentőhelikopteres bevetés a Szórádon (frissítve)

  2. Új bázison folytatja a DunaKosár közössége

  3. Szociálpolitikai kerekasztal Dunaújvárosban

  4. DSTV: idén is sikeres volt a Magda bál

  5. Jótékonysági bál az emberek egészségéért (galériával!)

Galéria

IX. Szent Pantaleon Jótékonysági Bál

Kolbászfesztivál (2026)

FitCity Dunaújváros (2026. február)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 7. szám - 2026.02.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő