Itthon folytatják a kupaküzdelmeket
A szombat hajnali tűzeset miatt zárt kapuk mögött, nézők nélkül fogadja a Szeged együttesét a DUE-Maarsk Graphics női vízilabda csapata a Magyar Kupában.
Gurisatti Grétáék toronymagas esélyesként várják a Szeged elleni találkozót! (Kép: DO-archív)
Ahogy azt vártuk, sima győzelemmel kezdte a Magyar Kupa csoportkörét a DUE-Maarsk Graphics női vízilabda csapata, mely pénteken este fél nyolctól a BHSE otthonában ugrott medencébe, s végig vezetve aratott 23-8-as sikert a fővárosiak ellen. Túl sokat azonban nem pihenhettek idei első tétmeccsük után Mihók Attila tanítványai, akik ma délután öt órától a Szeged elleni hazai találkozóval folytatják a sorozat küzdelmeit, ám a sajnálatos szombat hajnali tűzeset miatt ezúttal nézők nélkül, zárt kapuk mögött fogadják vízilabdázóink vetélytársukat. A szegediek már két mérkőzést játszottak a Magyar Kupa B-csoportjában, ám túl sok sikerélményben nem volt részük, mert előbb a BVSC-től kaptak ki 19-2-re, majd a III. kerületi TVE diadalmaskodott ellenük 15-7-re, így szerzett pont nélkül szerénykednek a tabella utolsó előtti helyén. A papírforma alapján nem ma fogják elkezdeni a pontok gyűjtögetését, ugyanis egyértelműen a mieink az összecsapás esélyesei, s már egy szoros mérkőzés is komoly meglepetést jelentene a két gárda ma délután öt órakor kezdődő dunaújvárosi találkozóján.
A rovat további hírei: Sport
Nem volt esélye Újpesten a DAB-nak
2025. okt. 19.
Az emberelőnyeit remekül kihasználó Újpest ötgólos győzelmet aratott a fáradtabban mozgó Acélbikák ellen a két gárda szombat esti mérkőzésén az Erste Ligában.
Idegenben szerepel a DFC
2025. okt. 18.
A Szekszárd elleni mérkőzéssel folytatja a harmadosztályú bajnokság küzdelemsorozatát a Dunaújváros FC labdarúgó csapata vasárnap délután.
Két harmadig volt esélye a DAB-nak
2025. okt. 18.
Háromgólos vereséget szenvedtek a DAB jégkorongozói a DVTK otthonában lejátszott találkozón az Erste Liga péntek esti fordulójában.
Kialakult a négyes döntő mezőnye
2025. okt. 17.
A BVSC ellen juthat be a Magyar Kupa idei kiírásának fináléba a DFVE női vízilabda csapata.
DSTV: szép eredmények a DKSE Kupán
2025. okt. 17.
A tornászok sem unatkoztak a közelmúltban – a fiúk után a lányok is a szőnyegre léptek. Remek eredmények születtek a hétvégi DKSE Kupán, melyen ismét kitettek magukért a hazaiak fiatal versenyzői. Hangkép.
Nehéz csaták idegenben
2025. okt. 17.
Huszonnégy órán belül két találkozó vár az Erste Ligában a DAB jégkorong csapatára, mely pénteken a DVTK Jegesmedvék, szombaton pedig az Újpest otthonában lép pályára.
Nem hibáztak a fiatalok
2025. okt. 16.
A DFVE női vízilabdázóinak serdülő és ifjúsági együttese is sima győzelmet aratott a Fehérvár VSE elleni korosztályos bajnokin.








