Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 22. Beáta, Izolda
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

Négy bemutatót tervez az új évadban a Székesfehérvári Balett Színház

Kultúra
színház
Székesfehérvár

facebook megosztás

doszerk - 2020. aug. 28., 19:00

Négy bemutatót tervez az új évadban a Székesfehérvári Balett Színház, az első a tervek szerint októberben lesz - mondta el a pénteki évadnyitó társulati ülésen a teátrum igazgatója.

Egerházi Attila emlékeztetett arra, hogy a koronavírus-járvány miatt félbeszakadt az előző évaduk, amelyből három produkciót a 2020/2021-es évadban fognak bemutatni.

Reményét fejezte ki, hogy október 21-én felgördülhet a színpadi függöny és akár csökkentett nézői létszám mellett, de bemutathatják a Vörösmarty Színházban a Carmen című előadást. A háromrészes produkcióról elmondta, hogy az első két részt, a Carmen cselekményes balettet, táncdrámát és az Arrhythmia táncverset, táncnovellát maga koreografálta, míg a Szeszély című felvonást a világhírű svéd táncművész és koreográfus, Alexander Ekman állítja színpadra.

Az igazgató közölte, hogy a tavaly be nem mutatott darabok közül a Trianonra emlékező, Fantomfájdalom című balettet december elsején a budapesti Nemzeti Táncszínházban fogják először játszani. A darabot L. Simon László író, Kocsák Tibor zeneszerző és Egerházi Attila rendező-koreográfus jegyzi, egy nagyváradi és egy fehérvári fiú barátságának történetén keresztül mutatja be a nagy háború és az igazságtalan béke következményeit.

Jelezte, hogy a Rómeó és Júliát februárban pótolják, míg a szintén a pandémia miatt elmaradt Aladdin című darabot az évad második felében, márciusban állítja színpadra Nemes Zsófia rendező-koreográfus.

Cser-Palkovics András polgármester kiemelte: egy nehéz időszak után végre normális életre vágynak az emberek, ehhez a kultúra és a balett is hozzátartozik, ezért nagy reményekkel várja az új évadot. Megjegyezte: a Székesfehérvári Balett Színház azért alakult, hogy a táncművészetet megszerettesse a közönséggel, amelyet a karanténidőszak alatt szervezett művészkaraván keretében is sikerült a táncosoknak megvalósítaniuk.

Szólt arról is, hogy az intézménynek minden reménye megvan arra, hogy minősítést, majd ezzel közvetlen állami támogatást szerezzen, hiszen magas színvonalú munka folyik a színház berkein belül. Addig is az állam és a szakminisztérium segíti az intézményt, idén a Vörösmarty Színházon keresztül 23 millió forintos támogatást kaptak - fűzte hozzá.

Forrás: mti.hu

Fotó: illusztráció

A rovat további hírei: Kultúra

ICA-D: Dunaújvárosba kerül a "Befagyott struktúrák"

ICA-D: Dunaújvárosba kerül a "Befagyott struktúrák"

2021. jan. 22.

Fantasztikus szakmai siker bejelentésével ünnepli a magyar kultúra napját a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D). Különösen erős mű lett része az intézet gyűjteményének – egy olyan festmény, amiért a párizsi Pompidou Központ is bejelentkezett!

Mesés eredmények a kultúra napján

Mesés eredmények a kultúra napján

2021. jan. 22.

A magyar kultúra napjára időzítve hirdette ki az online mesemondó verseny eredményét a József Attila Könyvtár – máris itt a legjobbak!

A Himnusz születésnapja – a magyar kultúra napja

A Himnusz születésnapja – a magyar kultúra napja

2021. jan. 22.

A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük január 22-én annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le Szatmárcsekén a Himnusz kéziratát. Több városi intézmény különleges programot időzített az ünnepre!

DSTV: nyitásra készül az MMK

DSTV: nyitásra készül az MMK

2021. jan. 20.

Teljes erőbedobással készül a Munkásművelődési Központ dolgozói csapata a korlátozások feloldása utáni időszakra: készülnek a későbbi táborok kézműves foglalkozásainak anyagai, szervezik a programokat, előkészítik a rendezvényeket. Hangkép.

Filmben szerepelnél? Lehet, hogy téged keresnek!

Filmben szerepelnél? Lehet, hogy téged keresnek!

2021. jan. 19.

Felvételire és versenyre készülő amatőr rövidfilmbe keres 15-19 közötti lányokat statiszta illetve megszólaló szerepbe Szabó Máté. Jelentkezni folyamatosan lehet, a forgatás a városban lesz a hónap végén, február elején.

Bartók: "Nem leszek a játékszered!"

Bartók: "Nem leszek a játékszered!"

2021. jan. 18.

Olvasópróbát tartott a Bartók Kamaraszínház. A "Nem leszek a játékszered!" című előadás a '60-as, '70-es évek slágereit felhasználva meséli el a korabeli történetet. A munkába a Bartók Táncszínház művészei is bekapcsolódnak. A darabot Csadi Zoltán rendezi. 

Könyvtár: várják a voksokat a mesevideókra!

Könyvtár: várják a voksokat a mesevideókra!

2021. jan. 14.

Rendhagyó módon, online rendezte meg a Mesemondó Gyerekek Találkozóját a József Attila Könyvtár: a nevezési határidő kedden lejárt, még egy hétig várják a lájkokat/voksokat az intézmény facebook felületén.

  • További hírek

Friss hírek

  1. A szettsiker összejött, a nagyobb bravúrra most nem volt esély

  2. DSTV: nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

  3. A Balaton partján sem borult a papírorma

  4. DSTV: Leenane szépe a Bartókban

  5. Átgázolt vízilabdázóinkon az Olimpiakosz

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

DSTV: nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

Embedded thumbnail for DSTV: Leenane szépe a Bartókban

DSTV: Leenane szépe a Bartókban

Embedded thumbnail for ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

Top hírek

  1. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  2. Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

  3. „Tiszta udvar, rendes ház” a Technikumban

  4. "Nagyon erős, baráti, összetartó közösség"

  5. DSTV: mozgalmas iskolai napok

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 11. szám - 2026.03.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő