Bosszantó vereség

spigott - 2020. szeptember 14. 21:36

Hiába szerzett vezetést, túl sokat hibázott ahhoz, hogy pontot szerezzen a Veszprém elleni hazai találkozón a Dunaferr DUE Dutrade FC futsal csapata.

A Veszprém elleni hazai összecsapással folytatta a bajnoki küzdelmeket hétfőn este hét órától a Dunaferr DUE Dutrade FC futsal csapata. A mérkőzés mindkét gárda számára igen pikánsnak ígérkezett, ugyanis a csapatok edzői az előző szezonban éppen a jelenlegi ellenfelet irányították, ráadásul a vendégeknél több olyan játékos is pályára lépett, aki tavaly még a Dunaferrt erősítette.

A találkozó első percei tapogatózó játékot hoztak még annak ellenére is, hogy Szeghy már az első hazai támadásból eltalálta a kapufát. A folytatásban a veszprémiek harcoltak ki némi mezőnyfölényt, ám mivel a mieink nagyon taktikusan és fegyelmezetten védekeztek, így igazán nagy helyzetig nem tudtak eljutni Pál Patrikék, míg távoli próbálkozásaik vagy elkerülték a kaput, vagy Reveland védett biztosan. A 14. percben valamelyest váratlanul, de megszerezte a vezetést együttesünk, miután Montero tálalt remekül az üresen érkező Szeghy elé, aki hat méterről nem is hibázta el ziccerét (1-0). Sajnos nem sokáig örülhettünk az előnynek, mert a 17. percben csúnyán eladta a labdát együttesünk, s ebből Rutai egyenlített könnyedén, majd mindössze húsz másodperccel a szünet előtt Tatai is bevette a hazai kaput egy szép támadás végén, így a szünetre már a vendégek vonulhattak minimális vezetéssel (1-2).

Végh Zoltán felvételei

A második felvonás elején több nagy bravúrt kellett Revelandnak bemutatnia ahhoz, hogy ne nyíljon tovább az olló a csapatok között, majd a Dunaferr percei következtek, ám hiába került ajtó-ablak ziccerbe Horváth Benedek, majd lőhetett ígéretes helyzetből Montero is, csak nem akart megszületni az egyenlítő találat. A 28. percben sajnos ismét elaludt egy kicsit a hazai védelem, s ezt Tatai büntette azonnal egy felső sarkos közeli lövéssel (1-3), majd a játékvezetőké volt a főszerep, akik tíz percen belül öt sárgát is kiosztottak az olykor túl hevesen játszó csapattagoknak. A mieink kétgólos hátrányuk ellenére sem adták fel a küzdelmet, de hiába jutottak el helyzetekig, kapufákig, újabb gólt már nem tudtak szerezni. Arról, hogy a vendégek estéje még szebb legyen, Boromisza gondoskodott a 39. percben, miután saját térfeléről ívelt az addig remeklő Reveland fölött a kapuba, így a kevesebbet hibázó veszprémiek végül 4-1-es sikert aratva vitték el a bajnoki pontokat Dunaújvárosból.

Dunaferr DUE Dutrade FC – FC Veszprém 1-4 (1-2)

Gólszerzők: Szeghy a 8., illetve: Rutai a 17, Tatai a 20. és 28., Boromisza a 39. percben.

Dunaferr DUE Dutrade FC: Reveland – Németh P, Szeghy, Östör, Horváth B. Csere: Sánta, Klacsák, Csányi, Dorogi, Slett, Montero, Németh L. Vezetőedző: Frank Tamás.

A rovat további hírei: Sport

Biztosan hozták a kötelezőt

Biztosan hozták a kötelezőt

2024. ápr. 13.

Már az első félidőben eldöntötte a pontok sorsát a DFVE női vízilabda csapata a Győr elleni hazai bajnokin.

Az éllovashoz látogat a DFC

Az éllovashoz látogat a DFC

2024. ápr. 13.

Iváncsán lép pályára a Dunaújváros FC labdarúgó csapata az NB III-as pontvadászat újabb fordulójában vasárnap délután négy órától.

DSTV: remekeltek a DKSE tornászai

DSTV: remekeltek a DKSE tornászai

2024. ápr. 12.

Mozgalmas heteken van túl a DKSE torna szakosztálya – ismét kiváló eredményeket értek el a lányok több versenyen is. A szuper csapatbajnokságról, az országos bajnokságról, valamint a törökországi és eszéki világkupáról kérdeztük Trenka János vezetőedzőt. Hangkép.

Nagyon kell a sereghajtó elleni győzelem

Nagyon kell a sereghajtó elleni győzelem

2024. ápr. 12.

A sereghajtó Győr ellen ugranak hazai medencébe a DFVE női vízilabdázói a bajnokság alapszakaszának utolsó előtti fordulójában szombaton délelőtt tizenegy órától.

Jól sikerült a DKSE kajak-kenusainak válogatott edzőtábora

Jól sikerült a DKSE kajak-kenusainak válogatott edzőtábora

2024. ápr. 12.

Véget ért a kajak-kenusok serdülő és ifjúsági válogatott tábora Dunavarsányban, melyen a DKSE két serdülő versenyzője, Bebők Lara és Katona Sára is részt vett.

Már pattog a labda az élvonalban

Már pattog a labda az élvonalban

2024. ápr. 11.

A Jóbarátok Ködi Generál csapatának magabiztos győzelmével kezdődött meg a városi kispályás labdarúgó bajnokság ST Solar csoportjának tavaszi küzdelemsorozata.

Hosszabbított a fiatal átlövő

Hosszabbított a fiatal átlövő

2024. ápr. 11.

A huszonegy esztendős Lakatos Petra a következő két szezonban is a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttesét erősíti.