Garázdaság és lopás miatt nyomoztak a dunaújvárosi rendőrök
Öten kettő ellen Előszálláson, áruházi szarka egy dunaújvárosi egységben – volt dolguk bőven a dunaújvárosi rendőröknek vasárnap.Bűnügyi krónika a hajtás után.
Garázdaság és lopás hírét osztotta meg honlapunkkal a megyei főkapitányság kommunikációs szolgálata. A friss szóvivői összegzés szerint öt férfit állítottak elő, és közülük kettőt garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgattak ki a dunaújvárosi nyomozók vasárnap délelőtt. A nyomozás adatai szerint a 20 és 22 éves gyanúsítottak előző nap éjszaka egy előszállási szórakozóhelyen vitatkoztak és dulakodtak két másik férfival. Az egyik "betámadott" férfi meg is sérült a tettlegességig fajult perpatvarban – a rendőrök vizsgálják, hogy kinek milyen szerepe volt a konfliktusban.
Tolvajt is fogtak a kapitányság rendőrei a városban vasárnap délután: az egyik áruházából állítottak elő egy férfit, mert a gyanú szerint különböző termékeket lopott az üzletből. A 41 éves helyi lakossal szemben büntetőeljárást kezdtek, erősítette meg a rendőrségi summázat.
(Illusztráció: FMRFK)
A rovat további hírei: Sziréna
Eltűnés miatt keresik Pesei Brigittát (FRISSÍVE!)
2025. szep. 15.
A dunaújvárosi rendőrök kérik a lakosság segítségét a 36 éves nő megtalálása érdekében. Pesei Brigitta múlt kedden tűnt el, aki tud róla, jelentkezzen, és egy megosztás is segíthet! Felhívás. (FRISSÍVE!)
Zöld értékek a fólia alatt – most picit másképp
2025. szep. 11.
Dunaújvárosi rendőrök csípték el azt a dílert, aki egy daruszentmiklósi kert fóliasátrában termesztett kábítószer előállítására szolgáló növényeket. Több tucat tő canabbis-szal bukott, erősítette meg a rendőrségi összegzés.
Elrendelték az idős asszonyt kirabló férfi letartóztatását
2025. szep. 06.
A gyanúsított egy dunaújvárosi buszmegállóban támadt a 87 éves áldozatra. Bár az asszony ellenállt, a férfi végül elvitte a táskáját – 3000 forintot zsákmányolt, értesült a DO.
Iskolakezdés előtt: a gyerekek biztonsága közös felelősség!
2025. aug. 30.
Néhány nap múlva becsöngetnek, hamarosan kezdődik az új tanév – a nagy napra készülve balesetmegelőzési tanácsokkal szolgál a vármegyei főkapitányság kommunikációs szolgálata. A lényeg: fokozott figyelem szükséges az utakon!
Akcióban a "csomagos" csalók – ne dőljön be!
2025. aug. 20.
Még rendőrök megtévesztésével is próbálkoztak a megtévesztő üzenet küldői, derül ki a vármegyei főkapitányság összegzéséből. A rendőrség tipptárral segíti a csalók elleni fellépést – vigyázzon mindenki, és ne szolgáltasson adatokat!
Letartóztatás vár a bántalmazóra
2025. aug. 15.
Csoportosan elkövetett garázdaság bűntett miatt indítványozta a Fejér Vármegyei Főügyészség annak a férfinak a letartóztatását, aki két társával bántalmazott egy férfit a dunaújvárosi uszoda előtt még július közepén. Csodák csodájára a sértett könnyű sérülésekkel megúszta, értesült a DO.
Meteo extra: már él a harmadfokú hőségriasztás!
2025. aug. 13.
Az országos tisztifőorvos a HungaroMet legfrissebb előrejelzése alapján rendelte el a legmagasabb figyelmeztetési szintű riasztást. A rendelkezés vasárnap éjfélig él, és az ország teljes területére érvényes!