Kézilabda: a térdszalagja szakadt el Bulath Anitának
Sérülés árnyékolta be a győzelem örömét Dunaújvárosban. Bulath Anita, a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia balátlövője, irányítója első bajnoki mérkőzésükön térdszalag-szakadást szenvedett, adta hírül a DKKA friss közleménye. A csapat alapemberére több hét kihagyás vár.
Zárt kapuk mögött játszotta múlt pénteken Rácalmáson első bajnokiját a Dunaújváros NBI-es női kézilabda csapata a Szombathelyi KKA ellen. A végig szoros mérkőzésen egy góllal, 24-23 arányban győzött a hazai gárda, de nem örülhettek felhőtlenül a megszerzett 2 pontnak. A véghajrára fordulva ugyanis a csapat kulcsembere, Bulath Anita, aki a mérkőzésen bravúros teljesítménnyel 7 gólt szerzett, térdsérülést szenvedett. Hét perccel a lefújás előtt Mayer Szabina, a Szombathely beállója egy befordulásban a kapu előtt játékosunk kinyújtott lábának esett. A Kohász alapembere már a pályát is segítséggel tudta csak elhagyni és látszott, nagy fájdalmai vannak.
Sokkal rosszabb a helyzet annál, mint amit az ütközés után remélt, árulta el az orvosi vizsgálatokat követően Bulath Anita:
– Nagyon fájt, de mivel rá tudtam állni, azt gondoltam, mindjárt visszamegyek. Ám amikor beléptem a pályára, éreztem, hogy instabil a térdem. Kimozdult oldalirányba. Akkor már biztos voltam benne, hogy valami elszakadt. Ahhoz képest rosszabb is történhetett volna, hiszen az oldalszalag szakadt el, amit nem kell műteni. Az összes többit kellene, úgyhogy ez szerencse a szerencsétlenségben – és az is, hogy nem szakadt le vele a porc is.
A 106-szoros válogatottat azonban így is hetekre nélkülözni kénytelen a Dunaújváros csapata. Bulath Anita azonban azt reméli, a rehabilitáció után újra teljes értékű munkát végezhet – és visszatér:
– Három hétig pihentetnem kell a lábam, lábgépet kell hordanom, ami stabilan tartja a térdem, és nem hajlíthatom be. Azután kezdődik a rehabilitáció, erősítés. Reményeim szerint öt, legkésőbb hat hét múlva már játszhatok. Akkor ott, a pályán az futott végig az agyamon, hogy ha tényleg szétszakadt a térdem, akkor ennek a szezonnak vége és ezzel a pályafutásomnak is. Ahhoz képest jó hír, hogy néhány hét múlva már újra játszhatok.
Anita azt is hozzátette, mindent megtesz azért, hogy támogassa, felgyorsítsa a gyógyulást, nagyon várja a visszatérést, addig pedig tapasztalatával igyekszik segíteni csapattársait.
Kell is most egy ilyen rutinos játékos támogatása, hiszen a besűrített bajnokságban szerdán már az Alba Fehérvár ellen játszik csapata idegenben.
Vágó Attila vezetőedzőnek idén már másodjára kell újraterveznie a felállást, hiszen nem sokkal a bajnokság indulása előtt kiderült, hogy a gárda másik nagy tapasztalatú kulcsembere, a balátlövő Debreczeni-Klivinyi Kinga gyermeket vár. Most pedig egy időre Bulath Anita sem lesz – ez új helyzetet teremt, hangsúlyozta a csapat vezetőedzője:
– Van persze alternatíva. Megint egy új helyzethez kell alkalmazkodunk, de nem szabad siránkoznunk, mert akkor biztos, hogy nem fog sikerülni. Megint mindenkinek egy picit többet kell beletennie, és akkor szépen lehet pótolni Anita teljesítményét is. A rutin helyett most a fiatalos lendületre alapozunk.
(Archív fotó: DKKA)
A rovat további hírei: Sport
DSTV: rászorulóknak gyűjtött a DAB
2024. nov. 28.
Győzelem, vereség, és jótékonyság. Az elmúlt néhány napban mozgalmas időszakot élt a Dunaújvárosi Acélbikák Jégkorongcsapata. Együttesünk megszakította a nyeretlenségi sorozatát a Gyergyó elleni 3-1-es győzelemmel, majd 5-2-re kapott ki a Csíkszeredától – eközben pedig egy jótékonysági akciót is hirdetettek. Hangkép.
Kecskeméti továbbjutás a kupában
2024. nov. 28.
Bár akadtak felvillanásai, csak megnehezíteni tudta a házigazda Kecskemét dolgát a DKSE röplabda csapata a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének szerda esti visszavágóján.
Simán hozta a kötelezőt a DFVE
2024. nov. 28.
Húsz gólt szerezve gyűjtötte be a három pontot a Szeged elleni hazai bajnokin a DFVE női vízilabda csapata szerdán este.
Dobogós helyek az évzárón
2024. nov. 27.
Egy arany- és két ezüstéremmel zárták az U11-es kötöttfogású országos bajnokság küzdelmeit a DKSE és a Gurics György BDSE ifjú birkózói a mögöttünk hagyott hétvégén.
Hazai bajnoki előtt a DFVE
2024. nov. 27.
A három pont megszerzésének reményében vág neki a Szeged elleni hazai OB I-es találkozónak a DFVE női vízilabda csapata ma este hét órától.
Budapesten várják a fiatalokat a Mi a pálya? műszaki pályaválasztó fesztiválon
2024. nov. 27.
A "Mi a pálya?" pályaválasztó fesztivál budapesti zárórendezvényén keddtől három napon át várják a fiatalokat, hogy az ország jelentős ipari és oktatási szereplőinek közreműködésével bemutassák a műszaki szakmák nyújtotta lehetőségeket - közölte a szervező a Magyar Elektrotechnikai Egyesület (MEE) közleményben az MTI-vel.
DSTV: magabiztos győzelem idegenben
2024. nov. 26.
Újabb fordulót rendeztek az asztaliteniszezők NB III-as mezőnyében az elmúlt hétvégén. A dunaújvárosi Pentele Asztalitenisz SE ezúttal Bonyhádra látogatott, ahol a bonyhádi egyesület második csapatával mérkőzött meg és simán gyűjtötte be a győzelemért járó pontokat. Hangkép.