Könnyed siker a bajnoki nyitányon
Minden negyedet megnyerve aratott 19-6-os győzelmet a Tatabánya elleni bajnoki nyitányon a DUE-Maarsk Graphics női vízilabda csapata.
A Tatabánya elleni hazai összecsapással vágott neki szombaton délelőtt tizenegy órától a bajnoki küzdelmeknek a DUE-Maarsk Graphics női vízilabda csapata. A találkozó esélyesének egyértelműen a közelmúltban Magyar Kupát nyert Mihók-gárda számított, mely ennek megfelelően kezdte is a csatát, s már a második támadásából megszerezte a vezetést, majd miután Szellák gólja után Garda, majd Szilágyi is betalált, a 3. percben már 3-0-as hazai előnyt mutatott az eredményjelző.
A folytatásban is nagy fölényben játszott együttesünk, mely Gurisatti duplájával növelte tovább előnyét, s bár az első negyed hajrájában megtörte gólcsendjét a Tatabánya is, a második felvonás előtt 5-1-es vezetésnek örülhettek az egyetemisták drukkerei. A következő nyolc perc elején előbb a mieink, majd a vendégek szereztek újabb gólt, majd több mint négy percig érintetlenek maradtak a hálók, ám a hajrát nagyon megnyomta a Mihók-csapat, mely sorozatban négy találatot szerezve lépett meg ellenfelétől, így a nagyszünethez érve végleg el is dőlt a pontok sorsa (10-2).
Képek: DO-archív
Talán a tetemes előny miatt, de a térfélcserét követően csökkent valamelyest a koncentráció hazai oldalon, így a Tatabánya tartotta a lépést a mieinkkel a harmadik negyedben, de Brezovszki Gerda utolsó perces ötméteresével azért ezt a játékrészt is megnyerte a DUE (13-4). Az utolsó etap elején két-két gólnak örülhettek a játékosok mindkét oldalon, de a véghajrá ismét Gardáéké volt, akik 14-6 után sorozatban öt szerzett gólnak örülhettek úgy, hogy cserébe egyet sem kaptak, s így a várakozásoknak megfelelően nagyon sima, 19-6-os sikerrel kezdték meg a 2020/2021-es bajnoki szezon küzdelmeit.
DUE-Maarsk Graphics – TVSE 19-6 (5-1, 5-1, 3-2, 6-2)
DUE-Maarsk Graphics: Magyari – Szilágyi 3, Sajben N., Garda 2, Ziegler, Szellák 3, Huszti V. Csere: Sajben V. (kapus), Gurisatti 6, Horváth, Mahieu, Pál 1, Mucsy 3, Brezovszki 1. Vezetőedző: Mihók Attila.
A rovat további hírei: Sport
Megvédte címét a DKSE
2024. szep. 15.
A DKSE női tornászainak első és második helyével ért véget a Központi Tornacsarnokban megrendezett Szuper Csapatbajnokság.
Búcsú a kupától
2024. szep. 14.
Nem tudták borítani a papírformát a Dunaújváros FC labdarúgói az NB III egyik élcsapata ellen a Magyar Kupa harmadik fordulójában.
Nem várt pofon hazai pályán (galériával)
2024. szep. 14.
Felejthető védekezéssel szenvedett hétgólos vereséget a Szombathely elleni hazai bajnokin a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese pénteken este.
DSTV: emlékeztek, kikapcsolódtak
2024. szep. 13.
A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság és a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség múlt hét pénteken közösen rendezte meg a VI. Ongai Gábor Emléktornát. A résztvevő csapatok az egykori dunaújvárosi rendőrre a már hagyományos módon – sporttal emlékeztek. Hangkép.
Felemás hazai nyitány az utánpótlásnál
2024. szep. 13.
A DKKA U18-as csapata kikapott, az U20-asok viszont remek második félidei játékkal nyerték az Érd elleni korosztályos bajnoki találkozót.
Két DFVE-játékos a vb-csapatban
2024. szep. 12.
Kardos Dominika és Kardos Laura is tagja a magyar U18-as női vízilabda válogatottnak, mely szeptember 16-án kezdi meg szereplését a kínai világbajnokságon.
Elmarad a Csónakházak Nyílt Napja pénteken
2024. szep. 12.
A rossz idő miatt nem vesz részt pénteken a DKSE kajak-kenu szakosztálya a Csónakházak Nyílt Napján, melyet bő egy hét múlva rendeznek meg a Családi és Nyílt Nap keretein belül.