Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2025. dec. 24. Ádám, Éva
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Mindenből jutott az utánpótlásnak

Sport
labdarúgás
utánpótlás
DPASE
Dunaújváros
bajnokság

facebook megosztás

spigott - 2020. szep. 28., 12:43

Két győzelemmel, egy döntetlennel és két vereséggel zárták hétvégi bajnoki találkozóikat a Dunaújváros PASE utánpótlás korú labdarúgói.

Igazi nagyüzemre számíthattak a mögöttünk hagyott hétvégén a Dunaújváros PASE labdarúgói, ugyanis a felnőttek mellett öt utánpótlás együttesre is komoly feladat várt a korosztályos bajnokságok újabb fordulójában.

Az U14-esek és az U15-ösök Nagyatádon vendégszerepeltek, s végül esélyt sem adtak vendéglátójuknak, ugyanis a kisebbek tíz, míg a "nagyok" nyolc gólt szerezve gyűjtötték be a bajnoki pontokat. Az U14-es gárda így négy mérkőzést követően három győzelemmel áll a regionális bajnokság hatodik helyén, míg az U15-ösök három találkozóból hét pontot gyűjtve az ötödikek.

Az U16-os és U17-es gárda Kaposvárra látogatott, s bár előbbiek igen hamar kétgólos hátrányba kerültek, ég az első félidőben sikerült egalizálniuk Maronyai Zalán duplájával. A fordulás után újra a házigazdák szereztek vezetést, ám a 91. percben Péter Norbert is bevette a hazai kaput, így 3-3-as döntetlenjével megszerezte első pontjait együttesünk a másodosztályú bajnokságban. Az U17-esek sajnos ezúttal verséggel térhettek haza, mert hiába egyenlítették ki a kaposváriak vezető találatát a második félidőben, a véghajrát a házigazdák bírták jobban, s 2-1-es győzelmet aratva erősítették meg helyüket az élmezőnyben, míg a DPASE maradt a tizedik helyen.

Képek: DO-archív

A dunaújvárosiak U19-es együttese hazai környezetben a vidámparki műfüvesen látta vendégül a Szeged fiataljait, ám hiába késztette nagy csatára a bajnoki címre is esélyes vendégeket, az első félidő utolsó perceiben kapott gólra nem volt válasza, így 1-0-s vereséget szenvedve maradt a másodosztály tabellájának tizenegyedik helyén.

Eredmények, gólszerzők

U14
Nagyatád - Dunaújváros 0-10
(0-4)
Gólszerzőink: Balaskó 3, Mácsfalvi 3, Kéri 1, Herczog 1, Krajcsovics 1, Sárosi 1.

U15
Nagyatád - Dunaújváros 3-8
(1-4)
Gólszerzőink: Várszegi 4, Terejánszki 2, Kelemen 1, Freud 1.

U16
Kaposvár - Dunaújváros 3-3
(2-2)
Gólszerzőink: Maronyai 2, Péter 1.

U17
Kaposvár - Dunaújváros 2-1
(1-0)
Gólszerzőnk: Szabó 1.

U19
Dunaújváros - Szeged-Csanád Grosics Akadémia 0-1
(0-1)

A rovat további hírei: Sport

Ezúttal egy dobogó jutott a tollaslabdázóknak

Ezúttal egy dobogó jutott a tollaslabdázóknak

2025. okt. 06.

Népes különítménnyel, harminchárom játékossal vettek részt albertirsai országos amatőr versenyükön a Danubius KSE tollaslabdázói a mögöttünk hagyott hétvégén.

Döntetlen a rangadón

Döntetlen a rangadón

2025. okt. 06.

Szepessy Róbert hosszabbításban szerzett találatával mentet meg egy bajnoki pontot a Kaposvár elleni mérkőzésen a Dunaújváros FC labdarúgó csapata.

Bánhatja húszperces kihagyását a DAB

Bánhatja húszperces kihagyását a DAB

2025. okt. 05.

Hiába vezetett két góllal az első harmad után, végül sima vereséget szenvedett a DAB jégkorong scapata a DEAC ellen az Erste Liga vasárnapi fordulójában.

Szoros vereség a fővárosban

Szoros vereség a fővárosban

2025. okt. 05.

Korán jelentős hátrányba került, s bár többször is egalizált, végül kétgólos vereséget szenvedett a BVSC otthonában lejátszott bajnokin a DFVE női vízilabda csapata.

Máris javíthat a DAB

Máris javíthat a DAB

2025. okt. 05.

Az idén egyszer már legyőzött DEAC ellen öltenek szerelést a DAB jégkorongozói az Erste Liga alapszakaszának újabb fordulójában vasárnap délután fél háromtól.

Rangadó vár a DFC-re

Rangadó vár a DFC-re

2025. okt. 04.

A tabellán harmadik Kaposvár elleni mérkőzéssel folytatja a harmadosztály küzdelmeit a Dunaújváros FC labdarúgó csapata vasárnap délután.

Nagy pofon az éllovastól

Nagy pofon az éllovastól

2025. okt. 04.

Kiütéses vereséget szenvedett a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata a címvédő Gyergyói HK elleni székesfehérvári mérkőzésen az Erste Liga pénteki játéknapján.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Karácsonykor is előzzük meg a tűzeseteket!

  2. DSTV: a birkózók is elbúcsúztatták az évet

  3. "A közösség ereje ilyenkor válik igazán láthatóvá..."

  4. Csábító üzenetek, súlyos következmények

  5. Karácsony a Krisztus Király főtemplomban

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: a birkózók is elbúcsúztatták az évet

DSTV: a birkózók is elbúcsúztatták az évet

Embedded thumbnail for DSTV: jótékonyság a Restiben

DSTV: jótékonyság a Restiben

Embedded thumbnail for A szeretet fénye emlékeztet karácsony ünnepének igazi jelentésére (galériával)

A szeretet fénye emlékeztet karácsony ünnepének igazi jelentésére (galériával)

Top hírek

  1. Bréking: lakástűz a Hold utcában – a mentőket is bevetették (FRISSÍTVE)

  2. Hármas karambol, útlezárás a 6-oson

  3. Életet mentettek a dunaújvárosi rendőrök

  4. Korlát teszi biztonságosabbá a közlekedést

  5. Rablás miatt tartóztatták le a buszmegállók üvegtörőjét

Galéria

A szeretet lángja is ég

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria) - fotó:

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria)

DKSE évzáró (2025) - fotó:

DKSE évzáró (2025)

Dunaújváros Hetilap

XIV. évfolyam 50. szám - 2025.12.19.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő