Rendkívüli sajtótájékoztatót tartott Szabó Zsolt a Gombos-ügyről
A "Rajta, Újváros!" Egyesület frakciója megdöbbenéssel értesült Cserna Gábornak, a Fidesz helyi elnökének a kirohanásáról, amelyben közgyűlési mandátumának visszaadására szólította fel Gombos Istvánt, hangzott el Szabó Zsolt frakcióvezető Városházán tartott ma délelőtti sajtótájékoztatóján.
Az eset közvetlen előzménye, hogy Gombos István a Fidesz képviselőjeként jelezte: szerepet kíván vállalni a bizottsági munkában, a múlt csütörtöki nyílt ülésen döntés is született arról, hogy bizottsági tagként folytathatja. Cserna Gábor volt polgármester a helyi Fidesz elnökeként több orgánumban is hangot adott nemtetszésének, mi több, lemondásra vagy a Fidesz-képviseletből történő távozásra szólította föl képviselőtársát (pikáns helyzet, hiszen Gombos nem mellékesen Cserna Gábor humán ügyekért felelős alpolgármestere is volt).
A sajtótájékoztatón a többségi frakció képviseletében megszólaló elnök kiemelte, megdöbbentőnek tartják, hogy a Fidesz volt polgármestere azért akar büntetni egy képviselőt, amiért az elvégzi a munkáját. Szabó Zsolt a törvények tiszteletben tartására figyelmeztette Cserna Gábort:
– Felhívjuk a figyelmet arra, hogy bármit is gondol magáról a volt polgármester, a törvények rá is vonatkoznak; Gombos István mandátumáról egyedül Gombos István dönthet. A Fidesztől megszokhattuk, hogy amit a másikra kiabálnak, azt valójában ők maguk teszik. Cserna Gábor és a Fidesz idestova egy éve próbálja elhitetni a dunaújvárosiakkal, hogy a "Rajta, Újváros!" Egyesület sokszínű koalíciója, a frakció mögött álló pártok képtelenek lesznek vezetni a várost a belső viták miatt – alig telt el azonban 10 hónap a választás óta és kiderült, hogy valójában a Fidesz az, amelyik nem képes egységesen működni.
Szabó Zsolt kiemelte, sajnálatos, hogy a Fidesznek továbbra is minden a pénzről szól – és most, hogy nem férhetnek hozzá az önkormányzati vagyonhoz, össze is vesztek:
– Cserna Gábor azt nehezményezi, hogy Gombos István egy tiszteletdíjas pozíciót vállalt el. Azt már nem nehezményezi a bukott polgármester, hogy ő maga és a Fidesz frakció többi tagja úgy markolja fel a dunaújvárosiaktól kapott tiszteletdíját, hogy a testületi üléseken egyébként alig vesz részt. A Fidesz helyi elnöke nem volt ott azon a szavazáson sem, amin Gombos István bizottsági tagságáról szavazott a testület.
Szabó Zsolt, a Rajta Újváros! frakcióvezetője hangsúlyozta, kíváncsian várják Szepesi Attila véleményét a Gombos-ügyről – mondván, frakcióvezetőként megkerülhetetlen a szerepe a történetben –, ugyanakkor a többségi frakció nevében sok sikert kívánt a Fidesznek:
– Meggyőződésünk szerint Dunaújvárosnak az az érdeke, hogy konstruktív ellenzéke legyen a városnak – olyan szereplőkkel, akik hajlandóak dolgozni is, és nem büntetik azt, aki szerepet kíván vállalni a munkában.
A Gombos-ügy további részleteire természetesen még visszatérünk hasábjainkon!
(Címlap- és nyitóképünk a tájékoztatón készült, a belső oldali archív felvétel; fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Közélet
Hamarosan elkészül a szovjet hősi emlékmű a köztemetőben
2024. okt. 16.
Az elmúlt hetekben, hónapokban egymást követték az események a szovjet, majd az egykori szovjet emlékmű helyén. Hamarosan véget ér a kegyhely kialakítása – és így véget ér az áthelyezés.
Ismét diákok nyerhettek betekintést a Polgármesteri Hivatal működésébe
2024. okt. 14.
Az elmúlt ciklusban sem volt ritka, hogy kisebb-nagyobb diákcsoportok, óvodások, látogatók nyerhettek betekintést a hivatal működésébe. Barta Endre alpolgármester a Pentelei iskola gimnazistáit fogadta a napokban.
Tisztelet az aradi vértanúk emlékének
2024. okt. 12.
Dunaújvárosban is megemlékeztek a 13 aradi vértanú és Batthyány Lajos miniszterelnök hősiességéről és bátorságáról. A ’48-as emlékműnél tartott eseményen közreműködött Kiss Kálmán költő, tanár; beszédet mondott Farkas Lajos, az Intercisa Múzeum igazgatója.
Csőtörés az Apáczai elején
2024. okt. 12.
Aki az Apáczai felé jár, az jó néhány napja egy hatalmas földkupacot lát és körülötte sürgő-forgó embereket. És igen, ismét egy csőtörés, ami megint elsősorban a DVG Zrt-nek okoz fejfájást.
Dunaújváros Kenyere: ismét jó helyre került az adomány
2024. okt. 12.
A Dunaújváros Kenyere jótékonysági akció elmúlt negyedévében összesen 8104 kenyeret adtak el, az 50 forintoknak köszönhetően így 405 ezer 200 forintnyi támogatás gyűlt össze. Az adományban ezúttal a Spartan Cheerleading Sportegyesület részesült.
A környezetvédelmet nem lehet elég korán kezdeni (galériával)
2024. okt. 11.
A fontos dolgokat nem lehet elég korán kezdeni. És lehet, sőt, biztos, hogy már óvodás korban el kell mondani, megmutatni, jó példával elől járni, hogy mi fontos, mire kell figyelni annak érdekében, hogy legyen majd holnap, de leginkább holnapután.
Újra nyitva a kemping
2024. okt. 11.
A dunai árhullám elsősorban és leginkább a Szalki-szigetet érintette, olyannyira, hogy teljesen ellepte a víz. A víz elvonulta és helyreállítási munkálatok elvégzése után elmondhatjuk, hogy anyagi kár nem keletkezett, csak előtte kellett sokat dolgozni, meg utána. De a lényeg: kinyitott a kemping!