Válogatott összetartás keddtől
Szeptember 29-étől edzőtáborozik Budapesten a magyar női válogatott, az összetartáson 19 játékos vehet részt. A játékosok és a stábtagok COVID-tesztelést követően, negatív teszteredménnyel csatlakozhatnak az edzőtáborhoz. A Győri Audi ETO-ból érkező kerettagok a szeptember 27-i, franciaországi Bajnokok Ligája mérkőzést követő hazaérkezés, majd tesztelés után érkeznek meg az összetartásra.
Kép forrása: MKSZ
- Váratlan helyzetekre ugyan nehéz felkészülni, de minden egyes gyakorlás jó alkalom a megszokott munka mellett erre is, arról nem beszélve, hogy a járvány miatt váratlan szituációkkal akár november végén, decemberben is találkozhatunk, az Európa-bajnokságon, így nem kérdés, hogy a nemzeti csapatnak dolgoznia kell – emelte ki Elek Gábor szövetségi kapitány a szövetség honlapján.
- A jelenlegi helyzetben is ki kell használnunk minden lehetőséget a közös gyakorlásra, hiszen november végéig erre már nem lesz több alkalmunk, viszont fontos feladataink lesznek az év végén és a márciusi olimpiai selejtezőn egyaránt – tette hozzá Danyi Gábor szövetségi kapitány.
A magyar női válogatott kerete, 2020. szeptember 29.-október 3.:
Kapusok: BÍRÓ Blanka (FTC-Rail Cargo Hungaria), JANURIK Kinga (FTC-Rail Cargo Hungaria), SZIKORA Melinda (Siófok KC)
Jobbszélsők: FALUVÉGI Dorottya (Győri Audi ETO), KATONA Flóra (Motherson-Mosonmagyaróvár), LUKÁCS Viktória (Győri Audi ETO)
Jobbátlövők: KISS Nikoletta (Siófok KC), TOMORI Zsuzsanna (Siófok KC)
Irányítók: KOVACSICS Anikó (FTC-Rail Cargo Hungaria), LAKATOS Rita (Váci NKSE)
Beállók: SZABÓ Laura (Váci NKSE), TÓVIZI Petra (DVSC Schaeffler), HELEMBAI Fanny (Váci NKSE)
Balátlövők: CSISZÁR-SZEKERES Klára (FTC-Rail Cargo Hungaria), KÁCSOR Gréta (Váci NKSE), TÓTH Eszter (Motherson-Mosonmagyaróvár), SZÖLLŐSI-ZÁCSIK Szandra (MTK Budapest)
Balszélsők: MÁRTON Gréta (FTC-Rail Cargo Hungaria), SCHATZL Nadine (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Szövetségi kapitány: DANYI Gábor, ELEK Gábor
Szakmai tanácsadó: GÖRBICZ Anita
Kapusedző: BAKOS István
Erőnléti edző: HOLANEK Zoltán
Orvos: DR. LOHNER Balázs
Mentáltréner: DR. BALOGH László
Fizioterapeuta: SZIKRA-MEZEY Csaba
Masszőr: SÁNDOR Dániel
Technikai vezető: HILL Péter
Videó-operátor: KOVÁCS Márk
(Forrás: MKSZ)
A rovat további hírei: Sport
Új név a Szuperkupa serlegén
2025. szep. 02.
A Kemi-Ker gárdája nyerte a városi kispályás labdarúgók idei szuperkupáját, miután 3-1-es sikert aratott a tavalyi bajnok Hangover ellen a DLSZ Arénában hétfőn este.
DSTV: világbajnokot köszöntöttek
2025. szep. 02.
Világbajnokot köszönthetett Dunaújváros – Hajdu Jonatán, a DKSE kiváló kenusa a milánói világbajnokságon a kenu négyesek 500 méteres versenyszámában szerezte meg a szépen csillogó aranyérmet. A versenyen egy ötödik helyet is bezsebelt – a csónakházban köszöntötték a kiválóságot a közelmúltban. Hangkép.
Fiatal kanadai bekk az Acélbikáknál
2025. szep. 02.
Ponterős hátvéddel erősítették meg keretüket a Dunaújvárosi Acélbikák felnőtt jégkorongozói.
Biztosan tovább a kupában
2025. szep. 01.
Nagyon sima, hétgólos győzelemmel jutott tovább a Nagykanizsa gárdáján a Dunaújváros FC női labdarúgó csapata a Simple Női Kupa harmadik fordulójában.
Kiütötte mumusát a DFC
2025. szep. 01.
A második félidőben három gólt szerezve aratott nagyon sima győzelmet Iváncsán a Dunaújváros FC labdarúgó csapata vasárnap este.
Budapest Félmaraton: 115 ország futói a rajtnál
2025. aug. 31.
Az eddigi legnépesebb külföldi mezőny indul a 40. Wizz Air Budapest Félmaratonon szeptember 7-én.
DSTV: hamarosan élesben játszhatnak
2025. aug. 30.
Győzelmekkel zárta utolsó két nyári felkészülési mérkőzését a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt női együttese, melynek edzője, Zubai Gábor szerint sikerült elvégezniük azt a munkát az elmúlt hetekben, amit elterveztek, s már nagyon várják a bajnoki rajtot is. Hangkép.