Városvédők Újtelepért: gazdag kínálat a családi ÖKO-napon
Műszaki és fémhulladékgyűjtés, véradás, BikeSafe, egzotikus rovarkiállítás, kézműves vásár – csak a legfontosabb tételek a Városvédők Újtelepért Egyesület immár hetedszerre rendezendő ÖKO-napi kínálatából. Mindenkit várnak szeptember 19-én, azaz most szombaton – gazdag programmal!
Tudjuk a szlogent: Újtelepen minden kicsit más – ám az ÖKO-nap hagyományosan nagy forgatag minden alkalommal, és ha a szervezők szándékai szerint alakul minden, nem lesz ez másként idén sem. Hetedszerre vág neki ugyanis a Városvédők Újtelepért Egyesület a kavalkád megszervezésének – és a család minden tagjára gondoltak a városvédők. A rendezvény helyszíne a Vak Bottyán utca és Móra Ferenc utca sarka lesz – figyelem. fontos: a vendégek csak a Móricz Zsigmond utca irányából közelíthetik meg a bázist (a forgalmat a Városvédő Polgárőrség irányítja).
Az ÖKO-map fókuszában az újtelepi közösség egyik „védjegyévé” vált műszaki és fémhulladékgyűjtés lesz, de a nagy érdeklődés miatt idén is karöltve várják a város lakóit a Magyar Vöröskereszttel és a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság Bűnmegelőzési Alosztályával véradásra és kerékpár BikeSafe regisztrációra is.
Fontos információkat osztott meg a kezdési időpontokkal kapcsolatban lapunkkal Nyári Ica, az egyesület alelnöke – lássuk sorban. A műszaki és fémhulladékgyűjtés, kupakleadás a rovarkiállítás (melyen Bálint Norbert gyűjtővel Dél-Amerikai kalandjairól is beszélgethetünk) a könyv-és kézműves vásár reggel 8-kor kezdődik a 13 óráig tart, a véradás és a bringavédelmi akcióra 10-14 óra között várják az érdeklődőket. A Dunanett a gyerekek nagy örömére idén is egy igazi kukásautóval járul hozzá a nap sikeréhez, emellett helyben sütött kürtőskalács is csalogatja a vendégeket.
Végül, de közel sem utolsósorban essen szó arról, mi minden vihető a polgárőrök által őrzött konténerekbe. Műszaki hulladék alatt érthető bármi, ami elektromos, akkumulátoros vagy elemes háztartási vagy ipari gép, a hajszárítótól a vasalón át a legnagyobb hűtő és bojler, a gázkazán, mikró, gáztűzhely, grillsütő. Fém hulladék alatt pedig a serpenyő, fazék, evőeszköz, fém vasalódeszka váza, kerti székek fém váza, a kerítésdrót, fém vödör szintén mehet – de kiemelték: sem olajos, sem betonos hulladékot nem tudnak átvenni (rozsdás lehet, ezért is dobjuk ki). Még egy fontos változás: a jogszabályok módosulása miatt szeptembertől a kocka tévéket és kocka monitorokat már nem vehetik át.
Az átvételt most is az E-Elektra Zrt felügyeli, míg az összegyűlt kupakok árából idén év végén is gyerekeknek szeretnének ajándékokat vásárolni.
Remek közösségi akcióra készül Újtelep – legyenek, legyünk ezúttal is sokan!
(Archív fotók: Városvédők Újtelepért Egyesület)
A rovat további hírei: Közélet
Célba ért az összes adomány
2025. feb. 06.
Az utolsó eszközök átadásával hivatalosan is lezárta a Karácsony Mindenkié! elnevezésű jótékonysági akcióját a DLSZ "Jót, szívből – Dunaújvárosért!" akciócsoportja a Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet Krónikus Belgyógyászati Osztályán.
Megszépült a csemeték környezete is
2025. feb. 06.
Városunk lassan a 75. születésnapját ünnepli, és ez a szép szám azt is jelenti, hogy a közintézmények is hosszú évtizedekkel ezelőtt épültek fel. Nincs ez másképpen az óvodák esetében sem, amiknek a gondozása, fejlesztése folyamatos. Most a Duna-parti Tagóvodában készült el egy rég vágyott fejlesztés.
Sikeres lehet a Nemzeti Faültetés Napja
2025. feb. 06.
Hatalmas érdeklődésnek örvend a Nemzeti Faültetés Napja elnevezésű kezdeményezés, a március első szombatjára meghirdetett akciónap, amit a 10 millió Fa közössége indított el. Már most sokan jelentkeztek a jeles közösségi kezdeményezésre!
Teltház fogadta Görög Ibolya előadását
2025. feb. 05.
A Dunaújvárosi Estek idei évadának második vendége Görög Ibolya protokollszakértő volt. Nem túlzás: a "C" szárny előadótermében egy gombostűt is nehéz lett volna leejteni, olyan sokan voltak kíváncsiak a szakértőre. Pintér Tamás polgármester szerint Görög Ibolya mindenki számára hasznos előadással gazdagította a programsorozat repertoárját.
Újabb szépkorú polgárunk lett 90 éves
2025. feb. 05.
Szívesen nosztalgiázó 90 éves szépkorút köszöntött Dunaújváros önkormányzata. Valentovics Istvánt, Pista bácsit Barta Endre alpolgármester látogatta meg otthonában. A születésnapos családja körében fogadta a város jókívánságait.
Közmeghallgatást tartanak a Városházán
2025. feb. 05.
Fejlesztések, városüzemeltetés és közfeladatok a tervezett költségvetés tükrében – zsebbevágó témák sora szerepel a közmeghallgatás programjában a Városházán csütörtökön délután. Meghívó.
Van, aki "nyüzsiemberként" jellemzi Orosz Csabát, de ő örömmel vállalja
2025. feb. 04.
Orosz Csaba neve a legtöbb dunaújvárosi számára ismerősen cseng. Ez egészen biztosan annak is köszönhető, hogy hosszú éveken keresztül városunk tűzoltóparancsnoka volt, a múltban pedig több olyan projekt valósult meg az ő segítségével, támogatásával, amire ma is büszkék lehetünk.