Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 24. Mátyás
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

Érseki szentelés a görögkatolikus templomban (galériával)

Közélet
görögkatolikus
ünnepség
templom

facebook megosztás

doszerk - 2020. okt. 19., 08:18

Ünnepélyes keretek között, Kocsis Fülöp, a hajdúdorogi főegyházmegye érseke templomszentelő miséjével koronázva vehette birtokba új templomát vasárnap a dunaújvárosi görögkatolikus gyülekezet. A biztonsági, egészségvédelmi előírások miatt a hívek egy része a szabadtéri LED-falon követhette az eseményeket.

Csaknem egy évvel ezelőtt, október végén kezdődött a dunaújvárosi görögkatolikus templom átépítése. A korábbi épületet "kinőtte" az egyre népesedő gyülekezet, ezért volt szükség a bővítésre. 

Százmilliót meghaladó munkálatok

Kovács István parókus egy korábbi interjúban, amelyet a DSTV-nek adott, elmondta: mivel a dunaújvárosi vállalatoknál, így például a Hankooknál is dolgoznak olyanok, akik az ország más tájairól, a Nyírségből, vagy éppen Borsodból települtek át a városba, ők általában hamar eljutnak a helyi közösséghez, sőt, egészen új hívek is csatlakoznak hozzájuk időről időre. Emiatt volt szükség arra a beruházásra, amely tavaly október végén kezdődött.
A szentelést követően Kovács István kérdésünkre kiemelte: széleskörű összefogással valósult meg a kivitelezés, amelyért nagyon hálás mind a híveknek, mind pedig a vállalkozóknak, akik a külső- belső megújulást elősegítették. A templom a mai kor elvárásainak megfelelő mosdó blokkal, akadálymentesített bejárattal, mozgáskorlátozott mellékhelyiséggel, korszerű fűtési berendezéssel, klímával van ellátva, és nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy az ablakok, valamint a tető is magán viselje a bizánci építészet jellegzetességeit, ezzel is hangsúlyozva: modern, ám mégis hagyománytisztelő görögkatolikus egyházi épületről van szó. Összesen mintegy száztízmillió forintból valósult meg a beruházás, amelynek költségeibe az egyházmegye mellett Dunaújváros önkormányzata, illetve vállalkozók felajánlásai is bekerültek. 

A szeretet közössége

A szentelésen a körzet önkormányzati képviselője, Orosz Csaba mellett jelen volt Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester és Kálló Gergely, a térség országgyűlési képviselője, valamint Szóládi Zoltán, a Gárdonyi Géza Általános Iskola igazgatója is, akinek jelenlétét egy másik örömteli esemény is indokolta. Emellett az összetartást, az összetartozás élményét emeli ki, hogy más, történelmi egyházak képviselő is (evangélikus, vagy akár római katolikus) tiszteletüket tették az eseményen – ezt már Barta Endre alpolgármester emelte ki a mise után adott interjúban. 
Mint mondta: csupán egy hatalom, egy közösség lehet, amely épít egy olyan világban, ahol mostanában a rombolás, a gyűlölet, a széthúzás kapott erőre. Ez a közösség, ez az erő pedig a szeretet ereje, a szeretet közössége – hangsúlyozta Barta Endre. Az egymás iránti szeretet és tisztelet viszi előre a kisebb-nagyobb egységeket. Az alpolgármester hangsúlyozta: Kovács István jó kapcsolatot ápol a dunaújvárosi egyházak atyáival, lelkipásztori munkássága pedig kiemelten fontos Dunaújváros szempontjából.

"Csodálatos fordulat"

A szentelést követően egy ünnepélyes fogadást tartottak a Gárdonyi Géza Általános Iskolában, amely az idei tanévtől egyházi intézményként működik: jelenleg az egyetlen görögkatolikus általános iskola a Dunántúlon. Ezen a rendezvényen részt vett Kálló Gergely országgyűlési képviselő is, aki egy történelmi áttekintést is adott beszédében. Mint kifejtette, egykor Sztálinvárosnak hívták Dunaújvárost, így a sors különös egybeesése, hogy új görögkatolikus templomot avathattak fel, hiszen a maga korában Romzsa Teodor volt az, aki híveit saját nyelvükön szólította meg, aki szembeszállt a szovjet hatalommal, ami miatt Sztálin üldöztette, ki is végeztette őt. "Csodálatos fordulat", fogalmazott Kálló Gergely, hozzátéve, sok sikert kívánt Kovács István parókusnak a lélekmentő és lélekemelő munkához, amelyet a templomban végez majd. 
A képviselő beszédét követően a fogadáson megjelentek Kocsis Fülöp érsek vezetésével egy rövid imádsággal zárták a felszólalásokat.

Cs. L.
(Fotó: Végh Zoltán)

2. Galéria
templom
görögkatolikus
ünnepség

facebook megosztás

Ünnepélyes keretek között, Kocsis Fülöp, a hajdúdorogi főegyházmegye érseke templomszentelő miséjével koronázva vehette birtokba új templomát vasárnap a dunaújvárosi görögkatolikus gyülekezet. A biztonsági, egészségvédelmi előírások miatt a hívek egy része a szabadtéri LED-falon követhette az eseményeket.

A görögkatolikus templom szentelése - fotó:
A görögkatolikus templom szentelése - fotó:
A görögkatolikus templom szentelése - fotó:
A görögkatolikus templom szentelése - fotó:
A görögkatolikus templom szentelése - fotó:
A görögkatolikus templom szentelése - fotó:
A görögkatolikus templom szentelése - fotó:
doszerk - 2020. okt. 19.

A rovat további hírei: Közélet

Elhordatják a szeméthegyet

Elhordatják a szeméthegyet

2019. ápr. 11.

Rendkívüli sajtótájékoztatót tartott Cserna Gábor polgármester, Hingyi László, a körzet önkormányzati képviselője és Mészáros László körzetfelelős a Petőfi utca 13. számnál, ahová illegálisan helyeztek el nagy mennyiségű hulladékot ismeretlenek.

Fidesz: Brüsszel nyíltan a bevándorlók tömeges befogadását tekinti fő céljának

Fidesz: Brüsszel nyíltan a bevándorlók tömeges befogadását tekinti fő céljának

2019. ápr. 11.

Brüsszel nyíltan hirdeti, hogy a bevándorlók tömeges befogadását tekinti legfőbb céljának - így reagált Zsigmond Barna Pál, a Fidesz országgyűlési képviselője csütörtökön Budapesten az Európai Bizottság migrációs biztosának előző napi nyilatkozatára.

Egyre kevesebben fordulnak orvoshoz

Egyre kevesebben fordulnak orvoshoz

2019. ápr. 11.

Fejér megyében, április 1. és 7. között 390 beteg fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel, ez 2,3 %-kal kevesebb az előző hetinél.

Bővítik a parkolókat

Bővítik a parkolókat

2019. ápr. 11.

Parkolót bővítenek az új Vasmű úton és megoldják a vízelvezetési problémákat is.

Európa az életformáját veszítené el a kereszténység nélkül

Európa az életformáját veszítené el a kereszténység nélkül

2019. ápr. 11.

Egy felmérés szerint Európa egyes országaiban tíz százalék körülire csökkent a hitüket gyakorlók aránya. A Hír TV Terc című műsorában Földi-Kovács Andrea szakértőkkel arról beszélt, mit veszítene Európa azzal, ha elszakadna a keresztény gyökereitől.

Bohár Dániel: Hatalmas üzlet a migráció

Bohár Dániel: Hatalmas üzlet a migráció

2019. ápr. 11.

Kávéznak, napoznak és jól érzik magukat a bevándorlók Szalonikiben – jelentette a Hír TV tudósítója a helyszínről. A jókedv nem véletlen hiszen a Görögországban lévő bevándorlók szinte mindegyikének van migránskártyája.

Korszakos fejlesztések Nagyvenyimen

Korszakos fejlesztések Nagyvenyimen

2019. ápr. 10.

Nagyvenyim Nagyközség Mélykút településrészén és Nagyvenyimen a településközpontban tartott sajtóbejárással egybekötött helyszíni szemlét Vargáné Kaiser Katalin polgármester asszony a település fejlesztéseivel kapcsolatban.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Látta? Felismeri? Jelentkezzen mihamarabb!

  2. DSTV: vízilabdázók köszöntése

  3. Nőnapi gyűjtés – a közösség segítségében bízva

  4. Történelmi siker a diákolimpián

  5. DSTV: téltemető tüzeskedés a Vasvári udvarán

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: vízilabdázók köszöntése

DSTV: vízilabdázók köszöntése

Embedded thumbnail for DSTV: téltemető tüzeskedés a Vasvári udvarán

DSTV: téltemető tüzeskedés a Vasvári udvarán

Embedded thumbnail for DSTV: farsangi varázslat a Margarétában

DSTV: farsangi varázslat a Margarétában

Top hírek

  1. Mentőhelikopteres bevetés a Szórádon (frissítve)

  2. Új bázison folytatja a DunaKosár közössége

  3. Jótékonysági bál az emberek egészségéért (galériával!)

  4. DSTV: idén is sikeres volt a Magda bál

  5. Látta? Felismeri? Jelentkezzen mihamarabb!

Galéria

IX. Szent Pantaleon Jótékonysági Bál

Kolbászfesztivál (2026)

FitCity Dunaújváros (2026. február)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 7. szám - 2026.02.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő