Dunaújváros Hetilap

Mintegy 600-an adtak vért a banki véradók hetén

doszerk - 2020. október 16. 17:56

A Magyar Bankszövetség által kezdeményezett banki véradók hetén mintegy 600 véradó vett részt - közölte az MTI-vel a bankszövetség pénteken, a hét zárónapján.

A közlemény szerint a rendezvénysorozatnak, amelyet az Országos Vérellátó Szolgálattal (OVSZ) és a Magyar Vöröskereszttel együttműködve október 12-16. között rendeztek meg, az volt a célja, hogy felhívják a figyelmet arra: a járványhelyzet ellenére is kiemelten fontos a rendszeres véradás.
A rendezvénysorozat kezdő eseménye volt a JÓTETT Bank Programnak, amelyet a vállalati társadalmi felelősségvállalás terjesztésére szervez a bankszövetség és tagbankjai.

Forrás: mti.hu

Fotó: illusztráció 

A rovat további hírei: Közélet

Vidámság a szerető család körében

Vidámság a szerető család körében

2024. ápr. 29.

Mészáros Istvánné, Mária néni április 23-án ünnepelte a 90. születésnapját. Az önkormányzati köszöntésre pedig hetek óta készült: gondosan kiválogatta a ruháját, és még a fotózáshoz is instrukciókat adott, hiszen fontos volt számára, hogy előnyös képek szülessenek a jeles alkalomról. 

Új járda, felújított parkolók, újjá varázsolt szabadidős teniszpálya

Új járda, felújított parkolók, újjá varázsolt szabadidős teniszpálya

2024. ápr. 28.

Tavaly elkezdődött, idén pedig folytatták a Mátyás király utca járdafelújítását, sőt parkolókat is újítottak fel, két hete pedig egy régi teniszpálya születhetett újjá. Tóth Kálmán, a terület önkormányzati képviselője Pintér Tamás polgármesterrel találkozott a rekonstrukciók helyszínein.

Petschnig Mária Zita szerint rossz irányba robogunk a zsákutcában

Petschnig Mária Zita szerint rossz irányba robogunk a zsákutcában

2024. ápr. 27.

Petschnig Mária Zita közgazdász tartott előadást a Dunaújvárosi Estek legutóbbi állomásán. A téma iránt érdeklődőket a Városháza „C” épületének emeleti dísztermében várta a szervező „Rajta, Újváros!” Egyesület.

Praktikus és hasznos felújítást végeztek a Technikum városrészben

Praktikus és hasznos felújítást végeztek a Technikum városrészben

2024. ápr. 27.

Eddig a füves területen kitaposott ösvények voltak, a lakók kérésének megfelelően most zúzott kővel alakítottak ki gyalogos utakat a Technikum városrészben, az Esze Tamás utca, Vörösmarty utca, Gábor Áron utca által határolt területen.

Rendszeres és kiemelt közbiztonsági ellenőrzések a város közterein

Rendszeres és kiemelt közbiztonsági ellenőrzések a város közterein

2024. ápr. 27.

Hajléktalan kérdésben tökéletes válasz valószínűleg nem létezik, megoldásra viszont szükség lenne. Amíg ez nem születik meg, addig a hajléktalanok problémát jelentenek a közterületeinken, és zavarják a mindennapjainkat. Szabó Zsolt alpolgármester a Technikum, és azon belül is a 6-os választókerület képviselője az egyenruhások segítségét kérte.

Gurisatti Gyula lett Dunaújváros díszpolgára

Gurisatti Gyula lett Dunaújváros díszpolgára

2024. ápr. 26.

A város 73. születésnapja alkalmából rendezett ünnepségen vehette át a kitüntető címet a többszörös búvárúszó világbajnok és paralimpikon Pintér Tamás polgármestertől a felújított Mondbach-kúriában pénteken délután.

Bővíteni kívánják a jogosultak körét és az osztópontok számát is

Bővíteni kívánják a jogosultak körét és az osztópontok számát is

2024. ápr. 26.

Pontosan egy évvel ezelőtt kezdett működni városunkban a Szociális konyha szolgáltatás. Dunaújváros önkormányzata a nehéz helyzetben élőkön kívánt azzal segíteni, hogy minden 18. életévet betöltött városlakó egy tál meleg ételhez juthasson. A szolgáltatás sikeres, és a városvezetés a bővítésen dolgozik, Szabó Zsolt gazdasági alpolgármester tájékoztatott a tervekről.