Röplabda: nem bírtunk a Pénzügyőrrel

Öcaline - 2020. október 3. 18:41

Két sima és egy szoros játszma után sajnos vereséggel folytatta az Extraliga sorozatát a Dunaferr röplabda csapata a sportcsarnokban ma délután – 3-0 a vége nem ide, sajnos ma jobb volt a Pénzügyőr.

Két szép diadal után a szezon harmadik bajnoki találkozójára készült ma délután öt órától a Dunaferr SE röplabda csapata, mely ezúttal a Magyar Kupa legutóbbi győztesét, a Pénzügyőrt látta vendégül a Dunaújvárosi Sportcsarnok nagytermében. Tomanóczy Tibor vezetőedző egy rendkívül motivált ellenfélre számított az összecsapás előtt, ám a Dunaferr szakvezetője bízott abban, hogy sikerül átmenteni a MAFC és a Kazincbarcika ellen mutatott formát,  és soron következő Extraliga-találkozóján is képes lesz a bravúrra együttesünk.
Sajnos a meccs eleje nem igazolta vissza a vezéri reményeket, hiszen nagyon gyorsan elhúzott az ellenfél, és már a szett elején biztos előnyre tett szert a fővárosi gárda (3-12). A folytatásban is a "fináncok" akarata érvényesült, és bár csapatunknak is voltak villanásai, nem sikerült megnehezíteni a Pénzügyőr dolgát, az első játékot simán, 25-15 arányban húzta be a kupagyőztes (0-1).  A folytatás sem a mieink szája íze szerint alakult , mert bár küzdött, hajtott a Dunaferr, a budapesti alakulat feszesebben, ötletesebben és pontosabban játszott, és a második játékban is sikerült biztos előnyre szert tennie (5-9). Innen még visszatámadt a Dunaferr, két pontra föl is zárkózott, majd sokáig lőtávolon belül maradt, de a befejezés ismét az ellenfélnek ment jobban – a második szettet 25-17 arányban szintén a favorit nyerte (0-2).

Innen már csoda kellett volna a fordításhoz, de együttesünk elszántságát dicséri, hogy ekkor sem adta föl a játékot, és a harmadik szettben már a bravúrhoz is közelített a Tomanóczy-legénység. És bár ekkor is szinte végig a Pénzügyőr vezetett, csapatunk rendre zárkózni tudott, és a véghajrához közelítve úgy tűnt, akár sikerülhet is a szépítés (15-15)
A szett vége komoly izgalmakat hozott, hiszen át is vette a vezetést a Dunaferr, de 20-19 után ismét az ellenfél pillanatai következtek, és végül 25-22 arányban a újra győzni tudott a Pénzügyőr – összességében sajnos magabiztosan és megérdemelten vitte haza a ligapontokat (0-3)
Csapatunkat ezúttal elsősorban a harmadik szettben mutatott játék okán illeti dicséret – ez a hajó elment, de lesz még sokkal jobb, fiúk!

Dunaferr SE – Pénzügyőr SE
0-3
(-15, -17, -22)

(Fotó: DO-archív)
 

A rovat további hírei: Sport

Újpesten folytatják a Bikák

Újpesten folytatják a Bikák

2025. nov. 11.

A tabellán negyedik UTE otthonában lép pályára a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata az Erste Liga újabb fordulójában ma este hat órától.

A mozgás élménye a Rudasban

A mozgás élménye a Rudasban

2025. nov. 10.

Hat csapattal, ismét nagy sikerrel rendezte meg Regionális Mozgásélmény Sportnapját a Magyar Speciális Olimpiai Szövetség, valamint a Móra Ferenc Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény a Rudas iskolában.

Vereség a hibák ára

Vereség a hibák ára

2025. nov. 10.

Hiába fordított, majd került emberelőnybe, a második félidőben három gólt kapva szenvedett 4-2-es vereséget a Ferencváros II. elleni rangadón a Dunaújváros FC labdarúgó csapata.

Fájdalmas vereség a Szolnok ellen

Fájdalmas vereség a Szolnok ellen

2025. nov. 10.

Csak a második szettben tudta megnehezíteni a vendég szolnokiak dolgát DKSE röplabda csapata a TippmixPro Férfi NBI Extraliga alapszakaszának vasárnap esti mérkőzésén.

Hazai éremeső a ranglista versenyen

Hazai éremeső a ranglista versenyen

2025. nov. 09.

Több dobogós helyezéssel zárták a házigazda Danubius KSE tollaslabdázói a Szent Pantaleimon iskolában megrendezett országos ranglista versenyt.

A Szolnok ellen folytatja a DKSE

A Szolnok ellen folytatja a DKSE

2025. nov. 09.

Hazai környezetben, a Szolnok elleni hazai találkozón lép pályára a DKSE röplabda csapata a TippmixPro Férfi NBI Extraliga alapszakaszának vasárnapi fordulójában.

Búcsúzott a kupától a DKKA

Búcsúzott a kupától a DKKA

2025. nov. 08.

A házigazda fehérváriak gyakorlatilag végig vezetve győzték le a DKKA női kézilabdázóit a Magyar kupa harmadik fordulójában pénteken este.