Újra itthon játszik a DKKA
Az MTK elleni pénteki mérkőzésen ismét a helyi sportcsarnokban léphet pályára a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese.
Képek: DO-archív
Egy évvel ezelőtt, 2019 októberében költözött el a Szekszárdra a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese, mely az azóta eltelt időszakban nem léphetett pályára hivatalos mérkőzésen a Dunaújvárosi Sportcsarnokban. A DKKA hivatalos honlapján megjelent közleménye szerint azonban hosszú idő után végre visszatérhetnek felnőtt kézilabdázóink a létesítménybe, ugyanis a DVG Dunaújvárosi Vagyonkezelő Zrt. felújítási munkáinak köszönhetően a Városi Sportcsarnok ismét működőképes állapotba került és az MKSZ is elfogadta az elvégzett karbantartást. Az engedély tehát megvan a hazai fellépésekre, ám a Kohász továbbra is zárt kapuk mögött fogadja majd vetélytársait, de a csapat közleményéből megtudhattuk azt is, ahogy a helyzet változik, a közönség is visszatérhet a lelátókra.
A DKKA felnőtt csapatának októberi mérkőzése hazai pályán
2020. 10. 09. 16:00 DKKA – MTK (zárt kapus)
2020. 10. 17. 17:00 DKKA – Mosonmagyaróvár (zárt kapus)
2020. 10. 25. 17:00 DKKA – Békéscsaba (zárt kapus)
A rovat további hírei: Sport
Remek második félidő Pakson
2024. nov. 25.
Sorozatban aratott ötödik győzelmüknek örülhettek a Dunaújváros FC női labdarúgói az NB II-es pontvadászat Nyugati Csoportjában.
Maguknak köszönhették a vereséget Acélbikáink
2024. nov. 25.
Sok helyzetet kihagyott, a speciális játékelemekben finoman szólva sem remekelt, így háromgólos vereséget szenvedett a DAB jégkorong csapata a Csíkszereda ellen.
DSTV: játékkal emlékeztek
2024. nov. 24.
2023-ban nagyon sokan emlékeztek egy kiváló sportemberre, a helyi darts-közösség oszlopos tagjára, a tragikus hirtelenséggel elhunyt Győri Tamásra. A Dunaújvárosi Darts Club pedig idén is egy jó hangulatú, méltó dartsversennyel tisztelgett a sportoló emléke előtt. Hangkép.
Csak a jégen kívül jótékonykodnának Acélbikáink
2024. nov. 24.
Ott folytatná, ahol pénteken abbahagyta, s visszavágna a Csíkszeredának a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata az Erste Liga vasárnapi fordulójában.
Pontszerzés idegenben
2024. nov. 23.
Hiába egyenlített négygólos hátrányból felállva, végül szétlövésben szenvedett 14-13-a spanyol Terrassa otthonában lejátszott BL-mérkőzésen a DFVE női vízilabda csapata.
A vége már sima volt
2024. nov. 23.
Összességében magabiztos győzelmet aratott a sereghajtó Érd elleni rácalmási bajnokin a Dunaújváros Futsal együttese pénteken este.
Ez igen, győzelem az éllovas ellen!
2024. nov. 23.
Óriási odaadással játszva, Sági Máté remek kapusteljesítményének, Tyler Watkins két góljának is köszönhetően aratott 3-1-es győzelmet a listavezető Gyergyói HK ellen a DAB jégkorong csapata pénteken este.