"A fény, a fény szuronyok hegyén villan..."

A Himnusz közös eléneklésével kezdődött a forradalmi emlékműnél az az ünnepség, amelyet – nem titkoltan hagyományteremtő szándékkal – az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének dunapentelei évfordulóján, azaz november 8-án, vasárnap este rendezett városunk önkormányzata.

"Segítsd meg véreinket"

Az áldozatvállalás, a hőstettek és megtorlás időszakát a Jószolgálati Otthon Közalapítvány gondozottjainak ihletett-szép összeállítása idézte fel, akik versrészletekkel, egyebek mellett Kányádi Sándor örökbecsű soraival emlékeztek a forradalom és szabadságharc napjaira.
Arról, hogy miért érezte fontosnak Dunaújváros önkormányzata, hogy megemlékezést szenteljen a forradalom és szabadságharc helyi leverésének évfordulójára, Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester beszélt a forradalmi emlékműnél:
– Sopronban mindenki tudja, mit jelent a „hűség városa” kifejezés – Dunaújvárosban kevesen ismerik Pados István nevét. Márpedig kötelességünk megemlékezni azokra, akik azért haltak hősi halált vagy lettek a megtorlás áldozatai, hogy mi itt lehessünk. Büszkén, emelt fővel elevenítjük föl hőstetteiket, majd főhajtással adózunk az emléküknek.

De ki is volt Pados István?

A válaszért a forradalom helyi lapja, a Dunapentelei Igazság című újság lelkesült beszámolójáig kell visszanyúlni: „Dunapentelén 1956. október 31-én a dolgozó nép minden rétegéből, a munkástanácsok, az óvárosi földművesek, a forradalmi munkás- és diákifjúság és a forradalmi értelmiség küldötteiből megalakult Dunapentele Város Nemzeti Bizottsága, és Dunapentele egész területén átvette a teljes főhatalmat.” A nemzeti bizottság – vagyis a korabeli önkormányzat – létrejöttével párhuzamosan felmentették beosztásukból a városi tanács vezető tisztségviselőit; a közigazgatás, az igazságügyi szervek, a városi intézmények, továbbá a fegyveres erők felügyeletét az új testület irányítása alá vonták.
A 98 tagú (!!!) nemzeti bizottság munkáját operatív testület koordinálta, ennek elnökévé választották dr. Pados István technikumi tanárt (két helyettese Boros István főhadnagy és Cihó Pál volt), aki a bizottság elnökeként tevékeny szerepet vállalt úgy a városi mindennapok irányításában, mint – a szovjet intervenció idején – a fegyveres ellenállás megszervezésében. A szabadságharc végóráiban is törhetetlen volt – a város katonai parancsnoksága és a nemzeti bizottság együttesen adta meg válaszát a fegyverletételre; a teljes elutasítás szellemében: „A munkásság megvédi a várost (…) a szovjet csapatok ellen is.”

Mi történt Dunapentelén?

A forradalom és szabadságharc helyi eseményeit a világpolitika közegéből indítva elevenítette fel az emlékünnepségen Farkas Lajos, az Intercisa Múzeum igazgatója, aki kitért a szovjet intervenció előkészületeire, a szovjet-jugoszláv tárgyalásokra, és kiemelte ’56 máig ható jelentőségét is:
– A magyar forradalom és szabadságharc okozta az első repedést a szovjet birodalom építményén, hatása évekre, évtizedekre nyúlik, példaként szolgált a későbbi szabadságtörekvésekhez. Meghatározó volt ’56 abban az értelemben is, hogy olyan szikraként lobbant föl, amire az egész kontinens, az egész világ fölfigyelt.
A múzeumigazgató emlékbeszédében napra nap felidézte a legfontosabb történéseket – az október 24-i gyűléstől, ahol a város nevét Dunapentelére, a vasgyárét Dunai Vasműre változtatták, a nemzeti bizottság megalakulásának napján át egészen a fegyveres ellenállás végéig, és külön kiemelte a helyi orgánumok (Dunapentelei Igazság, Rákóczi Rádió) jelentőségét.  
Az ünnepség végén a Szózat hangjai után a fáklyák és a lyukas zászlók az emlékmű talapzatához kerültek – fényes lobogással hirdetve, hogy amikor a bukás dicsőséges, a hőstett nem hiábavaló.

(Fotó: Végh Zoltán)