Alpolgármesteri és képviselői vizit a könyvtárban
Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester és Szántó Péter önkormányzati képviselői is "tesztelte" a napokban a korlátozó intézkedések nyomán kialakított kölcsönzési rendszert, vagyis a JAKD-Pakk Pont működését a József Attila Könyvtárban. A programról már beszámoltunk: az olvasók előzetes bejelentkezés alapján, nevükre összeállított könyvcsomagot vehetnek át a bibliotékában.
"Az intézmény zárva, kölcsönözni lehet" – ez is lehetne a jelszava a József Attila Könyvtár hasábjainkon már ismertetett kezdeményezésének, amely a JAKD-Pakk Pont nevet kapta.
Bejelentkezés alapján
A kezdeményezés lényege, hogy miután az olvasó online formában vagy telefonon jelezte a könyvtárnak, mely köteteket kölcsönözné ki az állományból, a dolgozók összeállítják a csomagot a kérésnek megfelelően, az igénylő pedig a bejáratnál átveheti azt. Minderről Tóth Éva, a József Attila Könyvtár vezetője tájékoztatta a DSTV stábját.
Az igazgatónő hozzátette: a választást megkönnyítendő az olvasók maguk is ajánlhatnak könyveket a többi érdeklődő számára; létrehoztak ugyanis egy olyan közösség kezdeményezést, amelyben az olvasott művekről írhatják meg véleményüket – lényegében: egymásnak – a betű barátai.
A JAKD-Pakk – élesben!
A könyvtár által biztosított különleges kölcsönzési lehetőséget Szántó Péter, az önkormányzat kulturális bizottságának elnöke is kipróbálta. Mint mondta, nagyra értékeli az intézmény vezetőségének találékonyságát:
– Nemcsak itt helyben, de országszerte is egyedülálló kezdeményezésről van szó, amihez véleményem szerint más intézményeknek is csatlakoznia kellene. Példaértékűnek tartom; korábban a könyvtár a TEMI-hez (Területi Művelődési Intézmények – a szerk.) tartozott, és jó ötletnek tartanám, hogy az ő kötelékükbe tartozó intézmények hasonló rendszert dolgozzanak ki, amelyben egy bejelentkezés alapján, a helyszínen névre szóló könyvcsomagot vehetnek át kölcsönzésre.
Barta Endre, Dunaújváros humán ügyekért felelős alpolgármestere szintén részt vett a könyvtár által nyújtott kölcsönzési rendszerben. Kifejtette: a városvezetés elsődleges feladatának tartja, hogy aktív kapcsolatot ápoljon és segítse a helyi kulturális intézményeket:
– Egy olyan időszakot élünk át, amikor kiemelt jelentőséggel bír az a kontaktus felvétel, amelyet korábban kezdeményeztünk a Dunaújvárosban működő szervezetekkel és azok vezetőivel. Ismerjük a lehetőségeket, és annak módjait, hogy segíteni tudjunk nekik, támogatást nyújtsunk az ilyen válságos periódusban. Éppen ez volt a célja, hogy Szántó Péterrel közösen ellátogattunk a József Attila Könyvtárba. Bár nehéz helyzetben vannak, ennek ellenére láthatóan jól veszik az akadályokat!
Akár javunkra is válhat
Dunaújváros humán ügyekért felelős alpolgármestere kiemelte, bár nem könnyű számunkra a jelenlegi helyzet, akár profitálhatunk is belőle bizonyos formában:
– Sokszor elhangzik, hogy rohanó világban élünk, nehéz visszatérnünk a hagyományos értékekhez, a jól bevált dolgokhoz; ez a mostani időszak viszont véleményem szerint éppen arra is jó alkalmat ad, hogy megálljunk kicsit, és kiélvezzük azokat a lehetőségeket, amelyeket a közelmúltban nem tudtunk. Mindenkinek ajánlom, hogy látogasson el a József Attila Könyvtár honlapjára, vagy akár facebook oldalára, és válassza ki azokat a könyveket, amelyeket már korábban tervezett olvasni, amelyekkel már régóta barátkozott, és bátran használja ki ezt a lehetőséget, hogy most – ebből a szempontból – nyugodtabb napokat élünk.
Fokozott figyelem
A könyvtár, az olvasás iránt érdeklődőknek érdemes figyelnie az intézmény honlapját, hiszen a szokásosnál is gyakrabban frissülnek a rendkívüli helyzetre tekintettel az ott található információk, adatok, amelyek számos érdekességet is tartogathatnak a lokálpatrióták számára.
Annál is inkább, hiszen a Dunaújváros 70. születésnapjához kapcsolódó tartalmak kiemelt figyelmet élveznek a témakörök között, de a gyermekekről sem feledkeztek meg a könyvtár munkatársai.
Cs. L.
(Fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Kultúra
DSTV: így látták a filmfesztivált
2025. okt. 16.
A programról már olvashattak, most itt a DSTV összegzése a 70. Országos Függetlenfilm Fesztivál eseményeiről. A seregszemlén 45 alkotás versengett a Kultik Moziban – a vetítéseket követő szakmai értékeléseknek a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) adott otthont a közelmúltban. Hangkép.
A Magyar Nemzeti Galériában lép közönség elé a Viadana
2025. okt. 15.
Ősbemutatóval, valamint gyermekkari közreműködéssel színesítik a fővárosi "matinékoncert" programját vasárnap délelőtt; a nagy tavaszi visszatérés után újabb komoly mérföldkő előtt áll a Viadana Kamarakórus.
Emléktárlat a Rosti tantermi sorozatában
2025. okt. 14.
Feltóti Sándor emléke előtt tiszteleg az a bemutató, amely egyúttal évadnyitója is lesz a gimnázium Tantermi tárlatok a Rostiban című sorozatának; csütörtökön várnak minden érdeklődőt.
DSTV: a muzsika ünnepe a zeneiskolában
2025. okt. 12.
A Sándor Frigyes Zeneiskola is színes programmal várta a muzsika szerelmeseit a zene világnapján, derül ki a DSTV összegzéséből. Az intézmény kamaratermében az intézmény növendékei és művész-tanárai adtak ünnepi koncertet. Hangkép.
Városunkban jubilált a filmes seregszemle
2025. okt. 10.
Stílszerűen az Időutazás címet kapta a keresztségben a 70. Országos Függetlenfim Fesztivál – a Magyar Független Film és Videó Szövetség (MAFSZ) jubileumi seregszemléjét a múlt hét második felében rendezték Dunaújvárosban.
DSTV: varázslatos meseünnep a könyvtárban
2025. okt. 10.
A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összeállítása a József Attila Könyvár meseünnepéről. A Magyar Olvasástársaság javaslatára 2005 óta Benedek Elek születésnapján a magyar népmeséket is ünnepeljük – a gyermekkönyvtárban is színes foglalkozást szerveztek a jeles élvfordulóra. Hangkép.
DSTV: a zene napját ünnepelték
2025. okt. 09.
Dunaújvárosban is több eseményt szenteltek a zene világnapjának, derül ki a DSTV összegzéséből. A Szent Pantaleimon iskola sem maradt ki a sorból – a Sándor Frigyes Zeneiskolola jazz-formációja vendégeskedett az intézményben a jeles napon. Hangkép.









