Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2025. dec. 28. Kamilla
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Egy félidőig tartott a csoda

Sport
futsal
bajnokság
haladás

facebook megosztás

spigott - 2020. nov. 20., 20:36

Óriásit küzdött, az első felvonás után még vezetett is, ám végül vereséget szenvedett a Haladás elleni hazai bajnokin városunk futsal csapata.

A listavezető Haladás VSE elleni hazai mérkőzéssel folytatta a bajnoki küzdelmeket pénteken este hét órától a Dunaferr DUE Dutrade FC futsal csapata. Az ismert előzmények miatt egyértelműen a szombathelyiek voltak a találkozó esélyesei, ám a dunaújvárosi fiatalok sem eleve feltartott kezekkel várták az összecsapást, s tudásuk legjavát nyújtva szerették volna megnehezíteni ellenfelük dolgát.

Ezt az elképzelést láthatón komolyan is gondolták a mieink, s ugyan a Haladás kezdett erősebben, egy kontra végén Csányi rúgott óriási gólt a jobb felsőbe, így nem kis meglepetésre a mieink szerezték meg a vezetést (1-0). A bekapott gól persze nem vette el a vendégek kedvét, igen komoly nyomás alá helyezték a hazai kaput, ám hiába próbálkoztak távolról, vagy közelről, Cseresnyés sorozatban mutatta be a bravúrokat, s ha ő sem ért már oda, akkor a kapufa segített. Közben azért voltak kontrái a mieinknek, ráadásul nem is veszélytelenek, s egy kicsit nagyobb koncentrációval akár növelhette is volna előnyét együttesünk.

A 10. percben muszáj volt időt kérnie a vendégeknek, ám ez sem segített nekik sőt, két perccel később jött egy újabb kontra, melyből Boldizsár perdített közelről a kapuba (2-0). A Haladás továbbra is nagy erőkkel támadott a szépítésért, s a 17. perc elején ez össze is jött a vendégeknek, mert Nagy harcolt ki büntetőt, melyet Dróth vágott kíméletlenül a kapuba (2-1). A félidő hajrájában is nagy erőkkel támadott a Szombathely, de a mieink előtt is adódtak a komolyabb lehetőségek, s bár az utolsó másodpercben még volt egy ajtó-ablak ziccere Dróthéknak, szerencsére ezt is kihagyták, így a szünetre a Facskó-csapat vonulhatott 2-1-es vezetéssel.

Cseresnyés kapus csapatunk egyik legjobbja volt! (Végh Zoltán felvételei)

Volt mit átbeszélnie a vendégeknek a pihenő alatt, s úgy tűnt, hogy ez eredményre is vezetett, mert mindössze tizenhét másodperccel a fordulás után Dróth fordult le emberéről, s lőtt a kapu jobb oldalába (2-2). A második bekapott gól sem vette el azonban a mieink kedvét, ezt Boldizsár két helyzete is jelezte, ám továbbra is fölényben játszott a Szombathely, mely Melo 26. percben szerzett bombájával már a vezetést is magához ragadta. Sajnos nem sokkal később Hajmási is értékesített egy ziccert, még távolabb taszítva ezzel a futsalosainkat a bravúrtól. Mivel a Haladás a folytatásban már biztosan őrizte előnyét, sok izgalmat nem hozott a végjáték, egy újabb szombathelyi gólt azonban még igen: Simic 36. percben szerzet találata után alakult ki az 5-2-es vendégsikert jelentő végeredmény, ám a vereség ellenére a csak dicséret illetheti a dunaújvárosi fiatalokat is, akik alaposan megnehezítették a felnőtt válogatottak sorával felálló Haladás dolgát.

Dunaferr DUE – Haladás VSE 2-5 (2-1)

Gólszerzők: Csányi, Boldizsár, illetve: Dróth 2, Melo, Hajmási, Simic.

Dunaferr DUE Dutrade FC: Cseresnyés – Schnierer J., Csányi, Dorogi, Németh. Csere: Danó, Boldizsár, Szili, Szabó, Schnierer B., Slett, Bartha, Garda. Edző: Facskó József.

Haladás VSE: Gyimesi – Melo, Simic, Gerencsér, Vidák. Csere: Homlok (kapus) Kovács, Nagy, Hajmási, Sipos, Dávid, Papp, Dróth, Vas. Vezetőedző: Calvo Rodriguez Juan Ramon.

A rovat további hírei: Sport

Kunhegyesi öröm a Dózsában

Kunhegyesi öröm a Dózsában

2025. jún. 02.

Hatodik helyen végzett a DSE Röplabda Akadémia korosztályos együttese az U13-as bajnokság Dunaújvárosban megrendezett országos döntőjében.

Bajnoki címek Ceglédről

Bajnoki címek Ceglédről

2025. jún. 02.

Remekül szerepeltek, s összesen öt dobogós helynek örülhettek a Danubius KSE versenyzői a tollaslabdázók Cegléden megrendezett Senior Magyar Bajnokságán.

Szépen csillogó ezüst a serdülőknél

Szépen csillogó ezüst a serdülőknél

2025. jún. 02.

Második helyen végzett a DFVE serdülő leány vízilabda csapata korosztályos országos bajnokság dunaújvárosi nyolcas döntőjében.

DSTV: újra a Suli Foci Kupáért fociztak

DSTV: újra a Suli Foci Kupáért fociztak

2025. jún. 01.

Már az első fordulóban is nagy csatákat hozott a Suli Foci Kupa. Az első korcsoportban kulcsi, a másodikban dunaújvárosi siker született a DLSZ Arénában megrendezett viadalon. Hangkép.

Újra gáláztak a labdarúgók

Újra gáláztak a labdarúgók

2025. jún. 01.

Kiütéses győzelemmel zárta a Fejér vármegyei első osztály 2024/2025-ös kiírását a Dunaújváros FC labdarúgó csapata szombaton kora este.

Czifra Bettina Lili ezüstérmet szerzett az Eb-n

Czifra Bettina Lili ezüstérmet szerzett az Eb-n

2025. máj. 31.

Parádés versenyzéssel szerzett csodaszépen csillogó ezüstérmet a lipcsei Európa-bajnokságon a DKSE tornászainak kiválósága, Czifra Bettina Lili.

Kovács-Seres Hunor bravúrja öt kilométeren

Kovács-Seres Hunor bravúrja öt kilométeren

2025. máj. 30.

Remekül szerepelt a horvátországi nyíltvízi Európa-bajnokság öt kilométeres versenyszámában a DKSE fiatal úszója, Kovács-Seres Hunor, aki a sprintversenyben sem okozott csalódást.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Eltűnt, nagyon keresik Németh Zsoltot

  2. Csodás együttállás, frenetikus élmény

  3. DSTV: évet értékelt Tomanóczy Tibor

  4. Munkarendváltozás a Polgármesteri Hivatalban

  5. Szállodai kényelem a legmagasabb szinten

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: évet értékelt Tomanóczy Tibor

DSTV: évet értékelt Tomanóczy Tibor

Embedded thumbnail for DSTV: mézeskalács a múzeumban

DSTV: mézeskalács a múzeumban

Embedded thumbnail for DSTV: ilyen volt a darts 2025-ben

DSTV: ilyen volt a darts 2025-ben

Top hírek

  1. Eltűnt, nagyon keresik Németh Zsoltot

  2. Szép gesztus a szenteste előtt

  3. Csábító üzenetek, súlyos következmények

  4. Focival készültek az ünnepekre

  5. Karácsony a Krisztus Király főtemplomban

Galéria

A szeretet lángja is ég

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria) - fotó:

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria)

DKSE évzáró (2025) - fotó:

DKSE évzáró (2025)

Dunaújváros Hetilap

XIV. évfolyam 50. szám - 2025.12.19.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő