Újabb halasztások a röplabdázóknál

spigott - 2020. november 12. 13:10

Továbbra sem tud tétmérkőzésen pályára lépni a Dunaferr SE röplabda csapata.

Főoldali és belső kép forrása: DSE Röplabda Akadémia

Ahogy szinte minden csapatsportágban, úgy a röplabdázóknál is állandóak a koronavírus-tesztek, s ezek eredményei alapján jelenleg egyetlen egyesületet sem kerül el a vírus, éppen ezért folyamatosak a csapatok közti párbeszédek, megállapodások. Mint arról a dunaújvárosi röplabdázók honlapja beszámolt, egymás után halasztják el mérkőzéseiket a csapatok, s ezek közül kettő is érinti a Dunaferr SE felnőtt és utánpótlás együtteseit.

Az egyik a Kistext elleni Magyar Kupa visszavágó, melyet november 13-án rendeztek volna meg Dunaújvárosban, ám a két csapat és a szövetség megállapodása alapján egy később meghatározott időpontban találkoznak majd egymással a csapatok. Szintén el kellett halasztani a november 14-ére kiírt DSE Röplabda Akadémia – DÁB NB II-es találkozót, ám a dunaújvárosi drukkerek így sem maradnak meccs nélkül, ugyanis a Gelencsér Balázs irányította U17-es lány csapat szombaton délelőtt tíz és délután egy órától a Dunaújvárosi Sportcsarnokban lép pályára a Kaposvár és a Sümeg elleni zárt kapus összecsapásokon.

A rovat további hírei: Sport

Szép siker és továbbjutás a kupában

Szép siker és továbbjutás a kupában

2024. okt. 10.

Már a legjobb nyolc között vannak a Dunaújváros FC női labdarúgói a Magyar Kupa idei kiírásában.

Gálázott Szentesen a DFVE

Gálázott Szentesen a DFVE

2024. okt. 10.

Huszonegy gólt szerezve nyerte idei első bajnoki mérkőzését a DFVE női vízilabda csapata a Szentes otthonában.

Fradi-siker a Tüskecsarnokban

Fradi-siker a Tüskecsarnokban

2024. okt. 10.

Kétgólos vereséget szenvedett a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata a Ferencváros otthonában szerdán este.

Élmezőnyben a Pentele ASE

Élmezőnyben a Pentele ASE

2024. okt. 09.

A Pentele ASE első számú csapata simán nyert, míg a második együttes küzdelmes döntetlent ért el hétvégi bajnokiján.

Éremeső a diákolimpián

Éremeső a diákolimpián

2024. okt. 09.

Tizenhat dobogós helyezéssel zárták a DKSE és fiókszakosztályainak birkózói a Nagykanizsán megrendezett területi diákolimpiát.

Újra idegenben szerepelnek az Acélbikák

Újra idegenben szerepelnek az Acélbikák

2024. okt. 09.

A Ferencváros elleni mérkőzéssel folytatja az Erste Liga küzdelmeit a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata a Tüskecsarnokban ma este fél héttől.

Aranyos Dragon Steel

Aranyos Dragon Steel

2024. okt. 08.

Remekül szerepeltek a dunaújvárosi Dragon Steel SE sárkányhajósai a Fadd-Domboriban megrendezett 22. Magyar Sárkányhajó Bajnokságon.