A függöny ma már valószínűleg rendben lesz
A fővárosban, az Aramis ellen lépnek pályára ma este futsalosaink az NB I-es pontvadászat kilencedik fordulójából elhalasztott mérkőzésén.
Mint ismert, október végén az Aramis otthonában lépett volna pályára városunk futsal csapata, ám a pályát elválasztó függöny meghibásodása miatt végül el kellett halasztani a találkozót, ami elsősorban azért okozott némi bosszúságot a mieinknek, mert a házigazdák meglehetősen karcsú kerettel tudtak volna csak kiállni arra az összecsapásra. Azóta igen nagyot fordult a világ a csapatokkal, ugyanis az Aramis akkor hiányzó játékosai felépültek, míg a dunaújvárosiak felnőtt együttesének nagy része az ismert gazdasági nehézségek miatt elhagyta városunkat.
Ez azért lényeges, mert ma este 19:35-től egymás ellen lép pályára a két alakulat az NB I-es pontvadászat kilencedik fordulójából elhalasztott találkozójának pótlásán. Ahogy a két gárda játékosállománya megváltozott az elmúlt időszakban, úgy változtak az esélyek is, vagyis ezúttal az Aramis számít a mérkőzés favoritjának, mely a legutóbbi fordulóban aratott Nyírgyulaj elleni 4-1-es győzelmének köszönhetően megelőzte a mieinket, s a hatodik helyről várja a ma esti találkozót.
Képek: DO-archív
A dunaújvárosi fiatalok és a szakvezetés azonban így is bizakodva várja újabb fellépését, ugyanis azt már a listavezető Haladás elleni bajnoki is bizonyította, hogy önfeláldozó védekezéssel, egy kis szerencsével, illetve az adódó lehetőségek hatékony kihasználásával képes lehet a meglepetésre együttesünk. Bár ez a szombathelyiek ellen "csak" arra volt elég, hogy az első félidő után még a mieink vezessenek, a remények szerint ma már tovább bírnák erővel és összpontosítással is a dunaújvárosiak, s amennyiben ezt sikerül megvalósítani, akár pontosan is távozhatnak a fővárosból Facskó József tanítványai.
A rovat további hírei: Sport
Rangadó vár a DFC-re
2025. okt. 04.
A tabellán harmadik Kaposvár elleni mérkőzéssel folytatja a harmadosztály küzdelmeit a Dunaújváros FC labdarúgó csapata vasárnap délután.
Nagy pofon az éllovastól
2025. okt. 04.
Kiütéses vereséget szenvedett a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata a címvédő Gyergyói HK elleni székesfehérvári mérkőzésen az Erste Liga pénteki játéknapján.
Nehéz ágra került a női válogatott
2025. okt. 03.
A január-februári Európa-bajnokság varázslatos helyszínén, Madeira szigetén, Funchalban tartották meg a női torna sorsolását. A magyar válogatott a spanyolokkal került egy csoportba, azaz vagy az olimpiai bajnokot, vagy a középdöntőben szembejövő, címvédő hollandokat kell legyőzni a négy közé jutásért.
DSTV: elégedett szakvezetés
2025. okt. 03.
Két győzelemmel, csoportelsőként jutott tovább a Bajnokok Ligája selejtezőjéből a DFVE női vízilabda csapata, így dr. Sike József vezetőedző is elégedetten értékelhette játékosai teljesítményét. Hangkép.
A címvédő ellen folytatja a DAB
2025. okt. 03.
Az idei szezonban még hibátlan Gyergyói HK lesz a Dunaújvárosi Acélbikák következő ellenfele az Erste Liga ma esti fordulójában.
DSTV: véget ért az idei ÚDL
2025. okt. 02.
A Munkásművelődési Központ aulája megint pontos találatoknak adott helyet múlt szombaton. A Dunaújvárosi Darts Club az ÚDL utolsó egyéni fordulóját rendezte meg, 32 versenyző állt a táblák elé. Hangkép.
Igazolta a papírformát a Loki
2025. okt. 02.
Csak a második félidőben tudta megnehezíteni a házigazda DVSC dolgát a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata a két gárda szerda esti bajnokiján.








