A Kultik első éve nem lett kultikus...
... vagy nem úgy, ahogy szerették volna: tavasztól megkapták az üzemeltetés jogát, de nyárig ki se nyithattak, majd novembertől ismét be kellett zárniuk – így foglalható össze a Kultik Dunaújváros Mozi idei éve. De bizakodnak, 21-re lapot húzunk, ígérik!
Nem a mozik éve volt a 2020-as, ezt különösebb előképzettség nélkül is megállapíthatjuk. Dunaújvárosban változás történt az üzemeltető terén is – az intézmény korábbi működtetői áttadták a stafétát, az ország második legnagyobb hálózatához csatlakozott a helyi filmszínház.
Új seprű jól seper(ne)
Az új üzemben tartó rengeteg technikai és esztétikai felújítással, modernizálással, kívül-belül kicsinosított mozival várta a látogatókat – azonban sajnos többnyire valóban csak várta. Szabó Krisztián, az üzemeltető Kultik hálózat ügyvezetője az elmúlt év eseményeiről a DSTV-nek adott interjúban számolt be:
– Májustól él a koncessziós szerződésünk; a mozi felújítását az önkormányzat már évekkel korábban elkezdte, mi magunk tavasz végén rendezkedtünk be, székeket hoztunk be mindkét terembe, klimatizáltuk az előcsarnokot, minden igényt kielégítő mozi büfét alakítottunk ki. Hatalmas megnyitó keretében igyekeztünk mindezt Dunaújváros lakosságának bemutatni – de a vírus veszélyhelyzet átrendezte a mi életünket is. A tavaszi első hullámot követően nyár elején nyitott újra a mozi. A Dózsa téren majálist szerveztünk. Úgy gondolom, sikerült az emberek tudatába újra behozni, hogy újra van mozi Dunaújvárosban. A megnyitón többek között Koltai Róbert színész-rendező is részt vett. Ezt követően négy hónapig tudtunk üzemelni, úgy gondolom, a dunaújvárosiak teljes megelégedésére. Sajnos azonban a COVID második hulláma miatt novemberben ismét bezárni kényszerültünk.
Újra lesz Galéria!
Az interjúban Szabó Krisztián a mozicentrumon belül üzemelt népszerű – hadd ne mondjuk: kultikus – bázis, a Galéria kérdéskörét is érintette:
– Terveink között szerepel a jelenleg "emeletként" emlegetett tér kihasználása. Szerződésben is vállaltunk ezt, és jól tudom, hogy mióta világ a világ, mindig is egy közösségi tér volt. A jövőben is szeretnénk felolvasó esteket, koncerteket, bábszínházi előadásokat szervezni ide. Egyelőre, a jelenlegi bizonytalan helyzetben nem tudok biztosat mondani, azonban bízunk benne, hogy a vírus második hullámának levonulása után újra élettel tudjuk megtölteni a Galériát!
Az élet nem állt meg
Az ügyvezető elmondta, bár vendégeket nem fogadnak, mégis szükség van állagmegóvó munkálatokra annak érdekében, hogy az startpisztoly eldördülésekor ismét a lehető legnagyobb fordulatszámon pöröghessen a gépezet:
– A mozi zárva van, de Sanyi (Kutasi Sándor mozigépész – a szerk.), aki azt gondolom, a mozinak egy ikonikus egyénisége, egy héten többször bejön és bekapcsolja a gépeket, állagmegóvást végez, karbantartásokat. A gépeink folyamatos üzemre vannak tervezve, úgyhogy hetente néhányszor most is megjáratjuk őket, illetve körbenézünk a házban és vigyázunk, hogy mindent meg tudjunk őrizni olyan állapotban, amilyennek lennie kell, ha majd ismét nyithatunk.
"Várni és remélni"
Akár Monte Christo grófjának üzenete is lehetne a mozi üzemeltetőinek mottója a közeljövőben, hiszen egyelőre nehéz bármivel is tervezni:
– Egyelőre várakozunk, hiszen amíg az Egyesült Államokban nem indul el a filmforgalmazás, addig nekünk sincsen mozgásterünk. Természetesen vannak tervezett időpontok – például az új James Bond-film kapcsán –, ám csupán a filmforgalmazás újraindulása után tudunk majd bármit tervezni. Természetesen a vakcina megjelenésével abban bízunk, hogy tavaszra javul majd a helyzet, remélhetőleg ezzel párhuzamosan megindulhat majd az élet – de őszintén szólva márciusnál előbb mi sem várjuk az áttörést. Természetesen az elhivatottságunkat nem tudta megtörni a jelenlegi helyzet: a mozi az elmúlt 130 évben már sok mindent túlélt, így azt gondolom, hogy ezt a helyzetet is át fogja vészelni. Biztos vagyok benne, hogy még sokszor megtöltjük majd ezt a nagy teret élettel – Dunaújvárosban is.
Cs. L.
(Fotó: DO-archív)
A rovat további hírei: Kultúra
CWT 30: a no-budget diadala
2025. jan. 05.
Hihetetlen, pedig igaz, a közelmúltban ünnepelte alapítása 30. évfordulóját a Cruel World Team független filmtársulat, vagyis a CWT. A csapat frontemberei több meglepetéssel is készültek a jeles jubileumra!
DSTV: gálával búcsúzott az évtől a Vasas
2025. jan. 04.
Színvonalas produkcióval vett búcsút a mozgalmas tavalyi évtől a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes, derül ki a DSTV összegzéséből. Az immár hagyományos évzáró gálának a Szent Pantaleimon iskola adott otthont – minden korosztály bemutatkozott. Hangkép.
Újévi meglepetés és színes szombati kínálat a könyvtárban
2025. jan. 02.
Már ma megkezdődött, és egészen szombatig tart a József Attila Könyvtár évköszöntő sorozata – az ingyenes beiratkozás mellett szombaton képzőművészeti program, majd monodráma csalogat.
DSTV: színes gyermekkönyvtár
2025. jan. 02.
Közösségi programok egész sorával csalogat a József Attila Könyvtár gyermekkönyvtára, derül ki a DSTV összegzéséből. Az intézmény munkatársai ráadásul folyamatosan igyekeznek bővíteni mind a műfajok, mind a célközönség körét. Hangkép.
Január 1-jétől ingyenesen hozzáférhető 250 közkinccsé váló mű a Magyar Elektronikus Könyvtárban
2025. jan. 02.
Január 1-jétől ingyenesen, szabadon hozzáférhető és letölthető lesz 250 közkinccsé váló mű az Országos Széchényi Könyvtár Magyar Elektronikus Könyvtárában (MEK), ahová az év folyamán további alkotásokat is feltöltenek.
DSTV: Tündér Lala a Bartók színpadán
2024. dec. 30.
Mozgalmas, színes, impulzív produkcióval folytatódott a bemutatók sora a Bartók Kamaraszínházban, derül ki a DSTV összegzéséből. Szabó Magda prózáját adaptálta a társulat – a Tündér Lala című tanmesét zenés formában vitték színre. Hangkép.
Világsztárok érkeznek a jövő évi debreceni Campus Fesztiválra
2024. dec. 27.
A Campus Fesztivál szervezői 2025-ben is világsztárokkal és izgalmas programokkal várják a látogatókat a debreceni Nagyerdőbe - közölte a fesztivál sajtószolgálata hétfőn az MTI-vel.









