Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

Az Avatar harmadik része lesz az eddigi leghosszabb epizód

doszerk - 2025. március 11. 7:00

A decemberben megjelenő Avatar: Tűz és hamu lesz a filmsorozat eddigi leghosszabb epizódja - mondta el James Cameron, a film rendezője az Empire brit filmes portálnak.

Az Oscar-díjas filmrendező előző Avatar-filmje, a 2022-ben bemutatott A víz útja 3 óra 12 perces volt. A tervek szerint december 19-től forgalmazásba kerülő Avatar: Tűz és hamu ennél is hosszabb lesz valamivel.

A víz útja visszatekintve "úgy haladt, mint egy gyorsvonat, és nem mélyedtünk el eléggé a karakterekben" - mondta a rendező, hozzáfűzve, hogy ezen akart változtatni.

A szereplők karakterének mélyebb ábrázolásához Cameron és forgatókönyvírói, Rick Jaffa és Amanda Silver személyes élményeikhez folyamodtak. "Ezek a karakterek a mi ötvözeteink, a gyerekkorunk, a szülői szerepünk, a hibák, amiket elkövettünk és valószínűleg bizonyos mértékig még mindig elkövetünk szülőként" - közölte Cameron.

Az Avatar és folytatása, az Avatar: A víz útja együtt világszerte több mint 5,2 milliárd dollár (1910 milliárd forint) bevételt hozott a jegypénztárakban. A 2009-ben debütált Avatar három Oscar-díjat nyert, a 2022-es A víz útja pedig megkapta a legjobb látványeffektusokért járó Oscar-szobrot. Az eredeti film játékideje 2 óra 42 perc volt, a folytatás azonban már 3 óra 12 percig tartott.

Cameron nem árulta el, hogy a harmadik epizód, amelynek főszerepeit Zoe Saldana, Kate Winslet, Sam Wothington és Sigourney Weaver alakítja, pontosan hány perces lesz, de előrebocsátotta, hogy hosszabb, mint a második rész.

Mivel a hosszabb filmek általában kevesebb vetítést érnek meg, a filmes ágazatban óvatosan tekintenek rájuk. Cameron azonban már bőven bizonyította, hogy bármilyen hosszúak is a filmjei, nagyon sokan kíváncsiak rájuk. A rendező már az Avatar: A víz útja bemutatásakor megjegyezte: nem szereti, ha panaszkodnak a film hosszúsága miatt, mikor az emberek egyfolytában nyolc órán át is képesek ülni és sorozatok epizódjait nézni.

(MTI)

A rovat további hírei: Kultúra

DSTV: a csomagolás kihívása a papíriparban

DSTV: a csomagolás kihívása a papíriparban

2025. aug. 21.

Remek bemutató várja a vendégeket a Magyar Papírmúzeumban, derül ki a DSTV összeállításából. Az érdeklődők a csomagolástechnika történetével, illetve papíripari vonatkozásaival is ismerkedhetnek a Papírgyári úti intézmény kiállítóterében. Hangkép.

 

DSTV: már a KönyvTérre készülnek

DSTV: már a KönyvTérre készülnek

2025. aug. 19.

Egy előhang már szerepelt hasábjainkon, most itt a DSTV összeállítása és az esemény plakátja arról, hogy már javában tartanak az idei KönyvTér előkészületei: a József Attila Könyvtár immár hetedik kavalkádjának a Városháza tér biztosít helyszínt szeptember 6-án. Hangkép.

 

DSTV: Hirosima túlélő fái

DSTV: Hirosima túlélő fái

2025. aug. 16.

A koncert híréről már beszámoltunk, most itt a DSTV összegzése a különleges bemutatóról. A városunkból elszármazott kortárs zeneszerző, Nagy Ákos Hirosima fái című darabját a tokiói Liszt Intézetben mutatták be az atomtámadás 80. évfordulójának emléke előtt tisztelgő hangversenyen. Hangkép.

A művészet összekovácsolja az embereket

A művészet összekovácsolja az embereket

2025. aug. 14.

A SKICC Művészeti Egyesületnek rendkívül szép múltja van – hosszú évek óta egyengeti a csoporthoz kapcsolódó alkotók útját. A közösség idén immár 18. alkalommal rendezte meg alkotótáborát – az összetartás most sem ismert országhatárt: Erdélyből is érkeztek művészek.

Újra lesz KönyvTér – idén már hetedszerre

Újra lesz KönyvTér – idén már hetedszerre

2025. aug. 09.

Bár még van idő az eseményig, érdemes előre beírni a naptárba a kultúra összes barátjának: újra a Városháza tér ad otthont a József Attila Könyvtár nyárbúcsúztató seregszemléjének. A KönyvTér című forgatagba szeptember 6-án várják az érdeklődőket!

DSTV: hajkarika a hónap műtárgya

DSTV: hajkarika a hónap műtárgya

2025. aug. 09.

Apró, de annál becsesebb kincsek bemutatásával folytatódott az Intercisa Múzeum sorozata, derül ki a DSTV összegzéséből. A hónap műtárgya ezúttal az úgynevezett S-végű hajkarika lett – a leletanyag jellemzőiről Hodik Mónika történész-muzeológus beszélt. Hangkép.

 

DSTV: a forint a papírmúzeumban

DSTV: a forint a papírmúzeumban

2025. aug. 08.

A forint születésnapjáról esett már szó korábban is a DSTV összeállításában, ezúttal egy különleges kollekció került a fókuszba: Pelbárt Jenővel, a Magyar Papírmúzeum igazgatójával az intézményi gyűjtemény kapcsán foglalkoztak a pénznem alakulásával. Hangkép.