A régi vezetés átadta, az új kifizeti
A jövő évi költségvetésről tartott sajtótájékoztatót Szabó Zsolt. Dunaújváros gazdasági alpolgármestere az eseményen hangsúlyozta: fontos visszatekintenünk az idei eseményekre is, hiszen ezek jelentősen befolyásolják a 2021-es tervezési folyamatot. Mint mondta: amellett, hogy jelentős adósságot "örököltek" a fideszes városvezetéstől, a kormány elvonásai is sújtják a költségvetést.
A jövő évi költségvetésről tartott sajtótájékoztatón Szabó Zsolt úgy fogalmazott: „izgalmas lesz” a 2021-es büdzsé tervezése, hiszen –mint mondta – "láncfűrésszel esett neki az önkormányzatok büdzséjének a Fidesz".
Kicsinyes bosszú
Dunaújváros gazdasági alpolgármestere az eseményen elmondta, úgy érzi, elégtételt kíván venni a kormány az önkormányzati választáson elszenvedett, városunkban szó szerint megsemmisítő Fidesz-vereségért:
– Semmi másról nem szól ez az egész, csak politikai bosszúállásról. Miközben rommá adóztatják az önkormányzatokat, majd visszacsorgatnak nekik valamennyi forrást; ám a jövő évi költségvetés tervezésekor azzal szembesültünk, hogy bizonyos normatív támogatásokat még mindig nem sikerült meghatározni. Még mindig nem tudjuk, hogy Dunaújváros mennyit fog visszakapni abból az adóból, amit elvesznek tőle, aminek valójában a teljes egésze a dunaújvárosiakat illetné meg.
A Hírlap nem bizonyult jósnak
Szabó Zsolt a sajtótájékoztatón elmondta, ideje visszatekintést is tenni:
– Fél évvel ezelőtt a Dunaújvárosi Hírlap azt mondta, veszélybe kerülhet a dunaújvárosi önkormányzati dolgozók fizetésének folyósítása, azonban most elérkeztünk az év végéhez, és mindenkinek zökkenőmentesen utaltuk a járandóságát, sőt, a januárban esedékes kifizetések is biztosítottak, hiszen a város gazdasági helyzete stabil. Annak ellenére is, hogy a bölcsődéknek szánt összegből 42 millió forintot vont el a kormány, amelyet az önkormányzat fog biztosítani az intézményeknek. Megjegyzem, ezt az összeget a Béke városrészi járdák felújítására költöttük volna. Emellett fontos kiemelni, hogy a jövő évben is 270 millió forintot fogunk költeni a hitelek törlesztésére, amit a Fidesz vett fel korábban. Ezeket olyan beruházásokra költötték, amelyeket kampánycélokra használtak: a Pentele Klubház felújítására, parkolóhelyek létesítésére, azonban hiába fotózkodtak az eseményeken, ezeket a munkálatokat a jelenlegi városvezetés fizeti; utólag.
Cs. L.
(Fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Közélet
A vasmű "megmentése" – kommentár nélkül
2025. jún. 25.
Egyetlen nap alatt 1700 dolgozót küldött el a Dunarolling Dunai Vasmű Kft hétfőn. Dunaújvárosban talán nincs olyan ember, akinek ne lenne kötődése a szebb napokat látott acélipari óriáshoz – a vasmű szolgált városunk alapjául.
„Dunaújváros fái négy évszakban” – a napokban lezárult az első, tavaszi forduló
2025. jún. 24.
Mint arról már korábban beszámoltunk, remek felhívást tett közzé Pappné Grabant Ilona önkormányzati képviselő. A címben említett fotópályázatról már olvashattak – most lezárult a tavaszi ciklus, következik az első díjátadó.
Régen vágyott tervet valósítanak meg most
2025. jún. 24.
Régóta fennálló problémát orvosolnak a Váci Mihály utcában. A gyalogos közlekedés könnyítése érdekében felújítják a járdaszakaszt, ahol nap mint nap százak sétálnak át. A 4. választókörzet képviselője, Barta Endre számolt be a rekonstrukciós tervekről.
Generációk találkozása – az idősek és a diákok közös ünnepe lett a Pünkösdi Vigalom
2025. jún. 21.
A karácsonyi szeretetvendégség akciója után újra együtt ünnepeltek: a Pünkösdi Vigalom immár hagyományos mulatságának lebonyolításában vállalt fontos szerepet a Pentelei iskola a dunasori idősek otthonában a közelmúltban.
A gazdaságilag kivételes lehetőségeket érdemes kiaknázni
2025. jún. 20.
A gazdaság új alapra helyezése mellett a városi identitás megőrzését és megújítását tartja a legfontosabb kihívásnak Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármester. Az adottságokkal élni kell!
Városunk támogatja a rendőrkapitány kinevezését
2025. jún. 19.
Közel negyven téma szerepelt a csütörtöki közgyűlés nyílt napirendjei között, egyet pedig, a Dunaújváros Közszolgálatáért díj adományozásáról szóló javaslatot zárt ülésen tárgyalták a képviselők.
Klímaberendezésekre kezd gyűjtést a bölcsi
2025. jún. 19.
A Napraforgó Bölcsőde közössége fontos célt tűzött ki a gyermekek javára – klímákért kezdtek licitet. A kicsiknek ezzel szeretnének kellemes, egészséges környezetet biztosítani a nyári melegben. Az összefogás páratlan – ráadásul az önkormányzat is segíti a kezdeményezést.