Fejlődtek és csapatként küzdöttek

spigott - 2020. december 7. 18:00

A koronavírus járvány miatt nagyon nehéz és kemény évet tudhat maga mögött a dunaújvárosi röplabdázás, mely ennek ellenére is előre tudott lépni a 2020/2021-es szezonban.

Kép: Dunaferr SE

Nem játszik már idén bajnoki mérkőzést a Dunaferr SE röplabda csapata, mely rendkívül előkelő helyről, a harmadik pozícióból várhatja az Extraliga januári folytatását. Az eddig megtett út azonban nem volt könnyű, árulta el érdeklődésünkre Tomanóczy Tibor vezetőedző, akit arra kértünk, hogy tekintsen vissza a csapat mögött álló 2020-as esztendőre.

- A 2020-as év elején azért még más álmokat dédelgettünk, szerettünk volna feljutni az Extraligába, ám nagyon szoros csaátban, talán egy szettnyi különbséggel lemaradtunk erről, s az NB I-es Ligában folytattuk a küzdelmeket. Itt nagyon jól álltunk, hét mérkőzésből hatot nyertünk, csak egyszer kaptunk ki Székesfehérváron egy 3-2-es találkozón, s márciusig, míg be nem szüntették a bajnokságot, az élen is álltunk. A célunk az volt, hogy a rájátszásból jussunk fel az Extraligába, saját erőből kerüljünk fel a legjobbak közé, de erre a bajnokságok lezárása miatt sajnos nem volt végül lehetőségünk. Szerencsére a Magyar Röplabda Szövetség azért figyelemmel követte a szereplésünket, a jó teljesítményünk miatt megkérdezte, hogy vállalnánk-e az Extraligát, s mivel sikerült egy olyan támogatót találnunk, aki mellénk állt ebben, így neki tudtunk vágni ennek a kihívásnak is.

Igazi csapatként játszottak

Ehhez persze muszáj volt megerősíteni a játékoskeretet, fogalmazott a szakvezető, aki szerint egy nagyon jó összetételű gárdát sikerült összehozni Dunaújvárosban a 2020/2021-es szezonban.

- Hosszú idő után volt lehetőségünk arra, hogy két külföldi játékost igazoljunk, s emellett meg tudtuk tartani tehetséges fiataljainkat, Tomanóczy Bálintot, Laczi Dominikot, ide tudtuk hozni Boa Szabolcsot, s így a már itt lévőkkel, Gebhardt Áronnal, Hatvany Zsolttal és Mészáros Dömötörrel együtt egy nagyon jó csapatot sikerült összeraknunk.

Sajnos a vírus ismét beleszólt a bajnokságunkba, jól kezdtünk, négy meccsből hármat megnyertünk, jó úton haladtunk, de ismét le kellett állnunk. Ezzel együtt nemcsak eredmények szintjén hoztuk azt, amit szerettünk volna, hanem egyénileg is megvoltak a jó teljesítmények. Mészáros Dömötör továbbra is húzóembere a csapatnak, Gebhardt Áron és Hatvany Zsolt rutinja is sokat jelentett, s a fiatalok játékát is nézve elmondható, hogy fejlődött a csapat, tényleg igazi csapatként kezdtünk el játszani, s mindenki hozzá tudta ehhez tenni azt a pluszt is, amivel mérkőzéseket tudtunk nyerni az Extraligában. A Magyar Kupa miatt azért van hiányérzetünk, mert a Kistext elleni első mérkőzést nagyon elrontottuk, 48 ki nem kényszerített hibánk volt, gyakorlatilag két szettet odaadtunk ellenfelünknek, míg a visszavágón a megbetegedések miatt rendkívül tartalékosan kellett kiállnunk, sajnos kiestünk, de öröm az ürömben, hogy azért győzelemmel búcsúztunk a sorozattól.

Mégis rossz szájízzel zárják az évet

A felnőttek mellett a dunaújvárosi röplabdás utánpótlás is igen kemény éven van túl, s a megszakított bajnokságok bizony megviselik a fiatalokat, árulta el a DSE Röplabda akadémia ügyvezetője, Tomanóczy Tibor.

- Az utánpótlás szépen dolgozott már az előző szezonban is, de nagyon hiányoztak az országos döntők, melyek márciusban, áprilisban lettek volna, de a vírushelyzet itt is közbeszólt. Nyáron sikerült egy nagyon jó tábort szervezünk, hat héten keresztül nagyon sok olyan fiatallal ismertettük meg a sportágat, aki még nem röplabdázott.

Képek: DO-archív

Jó programjaink voltak, nagyon népszerű is volt, átlagosan 25-30 gyerekkel dolgoztunk hetente, ami remek szám, nagyon elégedettek voltunk ezzel. Aztán elkezdődtek az új bajnokságok, sok olyan fiatal kezdett el röplabdázni nálunk, több korosztályban is két csapatot indítottunk, fiú U19-ben, fiú U17-ben, míg az U21-es, az U15-ös, a mini és a szupermini bajnokságokban is vannak csapataink, míg a lányoknál az U17-es és az U15-ös, mini és szupermini korosztályban mérették meg magukat, szóval szépen indult a szezon az utánpótlás számára. Itt is volt azonban hiányérzetünk, mert az iskolai csapatokat nem sikerült összeszedni a korlátozások miatt, s mivel jelenleg az utánpótlás sorozatok is szünetelnek, így nincs túl jó szájízünk, mert sokkal nehezebb motiválni az edzéseken a fiatalokat úgy, hogy nincsenek mérkőzések. Nagyon bízom abban, hogy minél előbb véget ér ez az időszak, s január derekán akár már a fiatalok számára is újraindulhatnak a bajnokságok.

A rovat további hírei: Sport

Szép siker a rangadón

Szép siker a rangadón

2025. nov. 01.

Végig vezetve aratott négygólos győzelmet az Eger elleni hazai bajnokin a DFVE női vízilabda csapata pénteken este.

DSTV: az Üstökös Kupáért küzdöttek a fiatalok

DSTV: az Üstökös Kupáért küzdöttek a fiatalok

2025. okt. 31.

A tavalyi jubileumi rendezvényhez hasonló számokat produkált idén is a nagy sikerű és nagy múltú Üstökös Kupa. A fiatal kézilabdázók számára meghirdetett verseny egyik állomáshelye a hagyományokhoz hűen Dunaújváros volt – az ország nagyon sok szegletéből látogattak el ide a lelkes sportolók. Hangkép.

Újra Miskolcon játszanak az Acélbikák

Újra Miskolcon játszanak az Acélbikák

2025. okt. 31.

Idén már harmadik alkalommal méri össze erejét a DAB jégkorong csapata a DVTK Jegesmedvék gárdájával az Erste Liga alapszakaszában.

Rangadó előtt a vízilabdázók

Rangadó előtt a vízilabdázók

2025. okt. 31.

Az Eger elleni mérkőzésen ugrik a Fabó Éva Sportuszoda medencéjébe a DFVE női vízilabda csapata a bajnokság újabb fordulójában ma este hét órától.

DSTV: kiváló eredmények Ősi Tamástól

DSTV: kiváló eredmények Ősi Tamástól

2025. okt. 30.

A tavalyi Világkupa-siker után ezúttal az Európa Kupa lengyelországi állomásán ért el remek eredményt városunk kiváló erőemelője, Ősi Tamás. A napokban ismét ellátogattunk a sportolóhoz. Hangkép.

Bravúros DKKA-siker a sportcsarnokban

Bravúros DKKA-siker a sportcsarnokban

2025. okt. 30.

A Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia U18-as csapata szép győzelmet aratott, az U20-asok viszont szoros csatában kaptak ki a Budaörstől a korosztályos bajnokságok szerdai fordulójában.

Továbbra is a világ élmezőnyében a dunaújvárosi tornászok (galériával)

Továbbra is a világ élmezőnyében a dunaújvárosi tornászok (galériával)

2025. okt. 29.

Hazatértek a DKSE tornászai a Jakartában megrendezett világbajnokságról és szerdán második otthonukban, a Pap Zoltán Tornacsarnokban várta és köszöntötte őket a szakosztály és városunk vezetése is.