A témáról, témákról már zengettünk a DO-n, ezúttal dr. Tóth István, a "Rajta, Újváros!" Egyesület elnöke fejti ki gondolatait az Orbán-rezsim ellenzéki önkormányzatokat sújtó döntéseiről, valamint dr. Galambos Dénes menesztéséről, Dunaújváros helyzetéről. Vendégposzt.
A kormány legújabb, a karácsony előtti napokra időzített – az önkormányzati bevételeket, jelesül az iparűzési adót,vagyis mindannyiunk pénzét megcsapoló – intézkedése az internet tanúsága szerint látszólag nem érintette meg igazán széles körben Dunaújváros lakosságát.
Megerősítést adhatott
A polgár már csak olyan – mondják a cinikusok –, hogy kizárólag azt a pénzt érzi magáénak, ami a saját zsebében zizeg, csörög. Ez a "jól ütemezett" karácsony környéki intézkedés mindenesetre megerősítést adhatott, miként is kell értelmezni a magát kereszténység védelmezőjeként láttatni igyekvő kormány krisztusi béke iránti elkötelezettségét.
A kormánynak a szenteste napján megjelent döntése – mely szerint többek között a fővároshoz, Szegedhez, Hódmezővásárhelyhez hasonlóan, Dunaújváros sem kapott kompenzációt, ellentétben a 13 fideszes megyei jogú várossal – ugyancsak nem indított tiltakozás hullámot.
Ezekben a napokban a kormány még odatette a dunaújvárosiak karácsonyi asztalára az iparűzési adó fosztogatásával tálalt savanyúság után desszertnek (ha nem is annak szánta) Galambos Dénes annak idején minden bizonnyal fájdalomdíjként kapott megbízásának visszavonását is. Ezzel "láthatatlan emberből" kis időre ismét láthatóvá tette a megbízatást követően eltűnt volt országgyűlési képviselőt. Persze, ahogy nem hallani egykori "harcostársai" közéleti tevékenységéről a tavalyi októbert követően, az ő neve is kikopik – vélhetően már a következő napokban – a közbeszédből. Egészen addig, amíg az "Elvtárs, segítsd a le-megbukottat!" fidesz [sic!] által magas szinten működtetett bolsevik szlogen gyakorlata ismét be nem indul, és Galambos feltámad – akárcsak egy narancsszínű főnixmadár – mondjuk, egy állami cég meleg fészkében.
"... tudatos politika eredménye"
Aztán ki tudja. Mint ahogyan az ugyanazon emlőn nevelkedett tejtestvére (tejtársa) sem kapott még a leválasztása óta a fogára való tápot, lehet, nála sem megy majd ez gyorsan.
Ennek a rendszernek ugyanis az az egyik jellegzetes vonása, hogy senki sem érezheti magát biztonságban. Az emberek kiszolgáltatott helyzetbe hozása, valamiféle perverz örömöt jelent a hatalom birtokosainak. A bizonytalan helyzet előidézése, fenntartása ugyanakkor nagyon is tudatos politika eredménye. Ez a magatartás egy taktikus, ugyanakkor végtelenül cinikus, embertelen gondolkodásmód megnyilvánulása, ami olyan távol áll a krisztusi értelemben vett keresztény tanoktól – melyeknek egyébként a kormányzó párt lelkes pártolója –, mint a volt karmelita kolostor (ma miniszterelnöki rezidencia) a mi vasgyárunktól. Ez a beteges, a jó kormányzás lényegétől fényévnyi távolságra lévő hozzáállás jelenik meg most is a kormány teljes passzivitásában a Dunaferr kiélezett helyzete kapcsán.
Amikor érdekében állt, mindig – így a legutóbbi országgyűlési képviselői választások előtt is – azt a látszatot keltette, hogy rendkívül fontos számára a több tízezer ember életére befolyással bíró gyár. Eljátszotta az érdeklődő vevő szerepét, ami eleve azzal az eredménnyel kecsegtetett, mintha azt várnánk, hogy Semjén Zsolt a vadászati világkiállításon a vadak védelmében kiáltványt tesz majd közzé.
A kormány "jó rendőr" szerepkörében azt gondolta, az érintettek a szavazó urnák mellett hálásak lesznek neki. Nem így történt. Sem a helytartóik, sem ők nem tudták megtéveszteni a dunaújvárosi polgárokat.
"... megtanulják, ki az úr a házban..."
Ha kesztyűs kézzel nem ment, akkor majd megy büntetéssel – gondolja a kormány. Kerül, amibe kerül, közömbös a vasgyár helyzetével kapcsolatban, és százmilliókkal bünteti az az iparűzési adó megcsapolásával az önkormányzatot, vagyis tulajdonképpen a város és térsége lakosságát. Főjenek csak a saját levükben, majd megtanulják, ki az úr a házban, hazában! – gondolják a ma uracskái. Mindez a dunaújvárosiak, városkörnyékiek bőrére megy, a nyugdíjasokat, a munkaviszonyban állókat, a munkanélkülieket, a tanulókat, az idős embereket, a fiatalokat és a gyerekeket egyaránt érinti. Azt a sokezer szavazót is, akik csaknem egy évtizeden keresztül hittek és hisznek még ma is a kormányzó pártnak. Joggal érezhetik közülük azok is, akik ma már inkább abból indulnak ki, amit látnak, hogy cserbenhagyták, semmibe veszik őket.
A város azon ellenzéki többségű "kivételek" közé tartozik, amelyek az iparűzési adó megcsapolása mellett egy fillér jóvátételt sem kaptak – ám ezzel a kormány, a kormányzó párt átlépett egy határt. "Veletek mindent megtehetünk!" – ez az üzenet. Büntetni akarnak a saját maguk által elkövetett bűnökért.
Mindig, mindent ugyanúgy
A hibát eszük ágában sem áll magukban keresni. A kormány és a fidesz [sic!] ma is ugyanazt csinálja, mint korábban, és amit az elmúlt évtizedben helytartóik is tettek Dunaújvárosban. Folyamatosan a polgárok megtévesztésére törekedve, elsősorban saját és szolgáik jólétét növelve – erre törvényt gyártva, vagy éppen törvénytelenül, de legalábbis erkölcstelenül – élnek vissza hatalmukkal. Nincs fontosabb számukra, mint a kiváltságaik megtartása, vagyonuk gyarapítása minden áron. Ezt látva, felismerve fordultak el tőlük a dunaújvárosiak hosszú-hosszú türelmi idő után, majd az önkormányzati, illetve az országgyűlési képviselő választáson ezt ki is fejezték.
A kormány és a mögötte álló párt semmit sem tanult ebből. Nem saját magukat hibáztatják, hanem az embereket, akiket ki tudja, milyen jelzőkkel illetnek egymás között. Akik az ellenzéki összefogást nyíltan szivárványkoalíciónak, moslékkoalíciónak nevezik, azok a kormány politikájával egyet nem értő, és ennek tanújelét adó, akár ellenzéki, akár volt kormánypárti szavazókról egymás között vajon hogy beszélnek?
Kettős mérce, bosszúvágy
Ezeket az embereket meg kell büntetni a vasgyár magára hagyásával, százmilliók megvonásával – gondolják, és így is cselekszenek. Mindezt akkor, amikor a dunaújvárosiak jelentős nagyságú adóbefizetéseit is tartalmazó közpénzből a közelmúltban a vírusjárvány kapcsán nem százmilliókat, hanem százmilliárdokat tékozoltak el, eszeveszett, átgondolatlan (vagy nagyon is átgondolt?) lélegeztetőgép-beszerzésükkel. Védelmi kiadásként (micsoda cinizmus ennek nevezni!) – amiből úgymond a településeknek is részt kell vállalniuk – számolatlanul költenek sportra, egyházra, határontúli célokra, az előlünk, magyar állampolgároktól elvett, elzárt várbeli miniszterelnöki rezidencia környékének szépítésére; mindarra, amiből nekik és famulusaiknak haszna származik.
Az elvesztett választások miatti bosszúvágyukban az általuk oly sokszor és megalapozatlanul emlegetett kettős mércét alkalmazzák, méghozzá – tőlük kölcsönözve a szót – pofátlanul.
Szabad városok, szabad válaszolni – sőt, kötelező!
Vannak számukra hűséges városok – ezek polgárait az elvont iparűzési adó fejében éppen most kártalanították –, és vannak a Szabad Városok, köztük Dunaújváros, amelyeket móresre kell tanítani, hogy majd 2022-ben tudják, kire kell szavazni.
Nincs kétségem, a dunaújvárosiak erre megfelelő választ fognak adni.
Hogy a Szabad Városok Szövetsége reakciója mi lesz önkormányzataik, polgáraik büntetésére, nem tudhatom. Az alaphelyzet azonban eléggé egyértelmű. A kormány a kárpótolt városok listájának nyilvánosságra hozatalával tulajdonképpen azt is deklarálta, hogy a nem fideszes megyei jogú városok – többek között Dunaújváros –, illetve azok polgárainak szolgálatát nem tekinti feladatának. A válasznak ez lehet a kiindulópontja.
Gyermekkoromban a Vas megyei Oszkóban nyári vakációim alkalmával gyakran hallottam az embereket így köszönni: "Adjon Isten!", mire a válasz: "Fogadj Isten!" volt. Így már gyerekfejjel megértettem, mit is jelent a közmondás: "Amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten."
Tóth István elnök – "Rajta, Újváros!" Egyesület
(Fotó: Németh Zsolt)
Kapcsolódó cikkek:
A Dunaferr megmentésére és a városnak nem jutott a kormányzati pénzesőből (katt) >>
Menesztette Orbán Viktor Galambos Dénes miniszterelnöki biztost (katt) >>
