Dunaújváros Hetilap

Minden csepp számít az év végén is!

Öcaline - 2020. december 20. 9:05

A járvány miatti korlátozások nyomán továbbra is több tényező is nehezíti a véradást, ráadásul a hagyományos Véradó ünnepséget sem a megszokott módon rendezik idén, nyilatkozta honlapunknak Feth Katalin, a Magyar Vöröskereszt Dunaújvárosi Területi Szervezetének vezetője. 

A véradásszervezői tevékenység szinte csak a helyi Vérellátóra korlátozódik – emellett a tradicionális évzáró ünnepnek is más formát találtak, hangsúlyozta érdeklődésünkre Feth Katalin:
– Mindent átrendezett életünkben a vírus veszélyhelyzet, ezért a hagyományos Véradó ünnepségünk sem a már megszokott módon zajlik idén. De szeretnénk köszönetet mondani dunaújvárosi jubiláló Véradóinknak önzetlenségükért és segítségükért! Hétköznapi hőseinket egyesével köszöntjük irodánkban; már e napokban folyamatosan, illetve januárban is.  A térségben élő jubiláló Véradóinkat jövőre, a településükön rendezett véradások során köszöntjük – de természetesen mindenkivel telefonon egyeztetünk a köszöntések pontos menetéről!
Az ünnepi alkalom meghiúsulása mellett rendhagyó megoldással készülnek arra, hogy ellensúlyozzák a korlátozások miatti kiesést; például telefonos behívásokra is sor kerül annak érdekében, hogy a donorok személyes megszólításával növeljék a létszámot.
Ráadásul idén szó szerint az év végéig lesz alkalom a véradásra: amint a mellékelt táblázatból is kitetszik, még december 31-én délelőtt is biztosítanak alkalmat a véradóknak!

Ekkor várják még a donorokat

december 22., kedd 8-10 óra – Vérellátó (Vasmű út 10.)
december 29., kedd 8-10 óra – Vérellátó (Vasmű út 10.)
december 31., csütörtök 8-10 óra – Vérellátó (Vasmű út 10.)

Boldog ünnepeket, és persze ha lehet, adjatok vért!

(Fotó: Magyar Vöröskereszt)

A rovat további hírei: Közélet

Az óvodapedagógusokat is köszöntötték (galériával)

Az óvodapedagógusokat is köszöntötték (galériával)

2025. jún. 17.

Pedagógusnap alkalmából városunkban hagyomány, hogy az óvodapedagógusokat is megünneplik. Erre idén is sor került – a Dunaújvárosi Óvoda mind a tíz tagintézménye egyszerre vett részt a jeles eseményen hétfőn délelőtt a Városháza "C" szárnya házasságkötő termében.

Duplázott Dunaújváros – ismét Humanitárius település címet nyert a közösség

Duplázott Dunaújváros – ismét Humanitárius település címet nyert a közösség

2025. jún. 13.

Tavaly a Magyar Vöröskereszt országos vezetősége Humanitárius település címmel tüntette ki Dunaújvárost – amit a segítő közösségnek hála idén ismét kiérdemelt a város. Az elismerést újra Feth Katalin, a Magyar Vöröskereszt Dunaújvárosi Területi Szervezetének vezetője, valamint Orosz Csaba önkormányzati képviselő, a közbiztonsági bizottság elnöke vette át.

Lomtalanítás a Rómain: 51 tonna hulladék!

Lomtalanítás a Rómain: 51 tonna hulladék!

2025. jún. 13.

A Római városrészben tartották meg a tavaszi lomtalanítási akció egyik állomását múlt szombaton. Az akció során megint elképesztő mennyiségű, összesen 51 tonna hulladék gyűlt össze.

Megígérte a kormány a korkedvezményes nyugdíjat – most mélyen hallgatnak róla

Megígérte a kormány a korkedvezményes nyugdíjat – most mélyen hallgatnak róla

2025. jún. 12.

Nyílt levélben emlékeztette Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkárt a kormány ígéretére, miszerint a nyugdíj kapujában álló vasműsök korkedvezményes nyugdíjban részesülnek. A levelet betűhíven közöljük.

Akik számára a tanítás nem munka – hivatás (galériával)

Akik számára a tanítás nem munka – hivatás (galériával)

2025. jún. 12.

Apáczai Csere János születésnapjához kapcsolódóan köszöntötte és díjazta városunk önkormányzata a pedagógusokat – mint minden évben, ezúttal is három elismeréssel. A Dunaújváros Érdemes Pedagógusa, a Dunaújváros Oktatásügyéért díjakat, valamint a Pedagógus Életpályáért Emlékérmeket kedden vették át a díjazottak a Városházán.

Több "frissítő" fejlesztés a lakosságért

Több "frissítő" fejlesztés a lakosságért

2025. jún. 11.

A városfejlesztés soha véget nem érő folyamat – kisebb és nagyobb munkálatokkal egyaránt tesznek az itt élők komfortjáért. Kálló Gergely, a 7. választókerület önkormányzati képviselője régóta várt újdonságokról számolt be a Március 15. téren.

Sok boldogságot kívánunk az Évák körében!

Sok boldogságot kívánunk az Évák körében!

2025. jún. 06.

Újabb szépkorú polgár ünnepelte a 90. születésnapját. Varga Károlynét, Éva nénit Dunaújváros képviseletében Barta Endre alpolgármester és Szántó Péter önkormányzati képviselő köszöntötte. A jókívánságokat örömmel fogadta az ünnepelt az Évák – lánya, unokája és dédunokája – körében.