Sötétben a Városháza tér, de mire megyünk egy büntető szóviccel?
Katonakorom egyik hozadéka a büntető szóviccek olthatatlan imádata; az megvan, hogy elektromos oroszlán neve = Villany Leó? Na, ez volt ma este a Városháza téren. Sötétség héttől, tiltakozásul az Orbán-rezsim ellenzéki városokat sújtó bosszúhadjárata ellen, szolid gyertyagyújtással. Ha harc, hát hadd legyen.
A mai, egyébként országszerte zajlott tiltakozó akció közvetlen előzménye, és egyben casus bellije a kormány napokban hozott döntése: több városban is a díszkivilágítás lekapcsolásával demonstráltak az iparűzési adó megfelezése ellen – amit egyébként a kormány a gazdaságvédelmi intézkedés álcahálójával takart be. Tételesen és tényszerűen: Orbán "Pocak tábornok" Viktor szombaton jelentette be, miszerint a koronavírus elleni védekezés jegyében felére csökkentik a kis- és középvállalkozások, illetve az egyéni vállalkozók iparűzési adóját. A miniszterelnök nem töltött, csak lőtt: egyúttal azt is közölte ugyanis, hogy az ötezer fősnél kisebb települések majd a kormánytól kapnak kompenzációt az elmaradt befizetések ellentételezéseként, az ennél nagyobb önkormányzatok pedig egyedi elbírálás alapján. A Szabad Városok Szövetsége – orbánviktori értelemben: rettegett sorosista haderő – ezt a korábbi tapasztalatok alapján egyértelműen a Fidesz-front választási veresége miatti válaszcsapásként értelmezte. Azon persze, hogy Villany Leó csatába küldésével meddig juthatunk Montecuccoli (és Machiavelli) példás képzettségű magyar atamánja ellen, lehet, sőt kell is vitatkozni – ami viszont biztos, az akció meglehetősen látványosra sikeredett a Városháza téren. Mutatom.
Előtte a viszonylagos fényesség, a békésen andalgó népek, kisgyereket és/vagy kutyuskát sétáltató és/vagy apportírozó családok és/vagy gazdik nagy örömére.
Ami biztos: háromnegyed hétkor még semmi nyoma Villany Leó közelgő támadásának, az is igaz viszont, hogy a helyszínen megkérdezettek döntő többsége nem hallott a kezdeményezésről, amely az egyik fő eleme volt Szabó Zsolt gazdasági alpolgármester napokkal ezelőtt tartott tájékoztatójának. Az eseményről a DO is részletesen beszámolt, most csak emlékeztetőül: a városvezető is kiemelte, hogy szabad városok ki akarják harcolni, hogy a kormány vonja vissza az iparűzési adó megfelezéséről hozott döntését – az ugyanis "kivérezteti" az kompenzációs bástyákon kívül rekedő önkormányzatokat.
Utána a sötétség – illetve nem is teljesen: egy kis csapat gyertyagyújtással hangsúlyozta tiltakozását a kormány döntése ellen.
Egyikük, Budavári Marianna kérdésünkre kiemelte, lesújtónak és álságosnak tartja a kormány döntését:
– Eredetileg teljesen más okból, egy mini csoporttalálkozóra gyűltünk össze, de aztán úgy döntöttünk, kisétálunk a térre. Szerettük volna látni az elsötétítést – egyúttal pedig gyertyát gyújtani, egyfelől tiltakozásul a sötétség hadjárata ellen, másrészt megemlékezve a járvány miatt elhalálozott szeretteinkre, barátainkra, ismerőseinkre. Mélységesen elítélem a városunkat is érintő elvonásokat, és szerintem egyértelmű, hogy itt semmiféle segítségről, könnyítésről nincs szó – ez Orbán Viktor bosszúhadjárata.
A rövid, de frappáns értékelés után megnéznék, hogy nézett ki a Városháza tér 19 óra után néhány perccel, Villany Leó győzedelmes támadása után? Így.
(Fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Közélet
Érkezhet a mammográf berendezés, kezdődhet a térfigyelő rendszer közbeszerzése
2025. dec. 04.
Rendkívüli közgyűlést hívott össze Pintér Tamás polgármester csütörtök délelőttre. A rendkívüli ülés összehívása a Versenyképes Járások Program keretében történő közbeszerzési eljárások megkezdése, illetve más határidős feladatokban szükséges döntéshozatal miatt vált indokolttá.
Újabb fa öltött ünnepi köntöst Újtelepen
2025. dec. 04.
Folytatódott az idei körzetszépítés Újtelepen – már a második fenyőfa is megkapta a karácsonyi fénysort a körzetben. Bár ez nem lehet újdonság a lakosoknak, hiszen hosszú évek óta ápolják ezt a kedves hagyományt, ezzel is hangolódva a szeretet ünnepére.
Értékőrzés a könyvtár közreműködésével
2025. dec. 04.
Mint arról már korábban beszámoltunk, fakataszter készül Dunaújvárosban. A témához kapcsolódóan a DARING projekt keretében szakmai egyeztetésre látogatott el a József Attila Könyvtárba Szabó Zsolt alpolgármester és dr. Kovács Adél, a Nemzetközi Pályázati Iroda vezetője.
Városunkat is meglátogatta a nagyszakállú (galériával)
2025. dec. 03.
Zsúfoltság és gyerekzsivaj töltötte meg a Városháza teret kedden – alapos oka volt a sürgés-forgásnak. Dunaújvárosba látogatott Jouloupukki, az igazi, nagyszakállú Mikulás a gyerekek és sok-sok felnőtt rajongó nagy örömére.
Hatalmas összefogás az ünnepi időszakban
2025. dec. 03.
Örömteli esemény apropóján tartottak sajtótájékoztatót egy, a háttérben már futó jótékonysági akcióval kapcsolatban a szervezők. A helyszín az uszoda volt, ám nemcsak a vízilabdázók és az úszók csatlakoztak, hanem szerencsére sokan mások is.
Tragikus évfordulót ünnepelt a penteleiek közössége
2025. dec. 02.
Máig fekete lap a település történelemkönyvében – éppen 75 éve történt, hogy a kuláknak bélyegzett pentelei családokat kitelepítették otthonaikból. A gyászterhes eseményre emlékeztek a Pentele Klubházban hétfőn délután.
Együtt a tisztább Tündérkert Játszótérért
2025. dec. 02.
Újtelep lakosai időről-időre összefognak, hogy közösen tegyenek kitűzött céljukért – a közelmúltban a Tündérkert Játszótér takarítása volt terítéken, adventi készülődéssel körítve. Tóth Kámán önkormányzati képviselő szerint a körzetben alapvető ez a fajta együttműködés.









