Dunaújváros Hetilap

Sötéttel tiltakoznak – és hadd szóljon a Rabszolgák kórusa!

Öcaline - 2020. december 23. 7:06

Tiltakozó akciót is bejelentett a város több száz milliós elvonással sújtó kormánydöntésről szóló tájékoztatóján Szabó Zsolt alpolgármester. Ma este sötétbe borul a Városháza tér – és ha a városlakók is úgy akarják, sok-sok ablakból csendül fel a Rabszolgák kórusa. Csatlakozzon, akit tud!

Ahogy arról már beszámoltunk, mintegy 4-600 milliós elvonással jár az iparűzési adót érintő kormánydöntés: az Orbán-rezsim újabb elvonása miatt Dunaújváros is éreztetni kívánja nemtetszését, jelentette be a döntésről szóló tájékoztatóján Szabó Zsolt gazdasági ügyekért felelős alpolgármester. A lényeg: december 23-án, azaz ma este 19 órától több más várossal együtt lekapcsolják a díszkivilágítást Városháza téren is a Szabad Városok Szövetségének kezdeményezésére.
Szintén az alpolgármesteri tájékoztatóról szóló összegzésünkben írtunk arról, hogy több országos kezdeményezés is kezdődött a döntés elleni tiltakozásul – Miskolc például azzal rukkolt ki, hogy a díszkivilágítás lekapcsolása mellett Verdi Nabucco című operájából a Rabszolgák kórusa egy időben csendüljön föl mindenütt – lehetőleg országszerte. Részlet a miskolci felhívásból!

"Akinek van hordozható hangfala, az menjen el a legközelebbi térre, és indítsa el december 23-án, szerdán pontban 19 órakor, akinek otthon van hangfala, az tegye ki az ablakba!"

Az országos kezdeményezéshez városunk is csatlakozott – természetesen a DO is arra biztat mindenkit, zengesse a Rabszolgák kórusát; hadd szóljon jó hangosan szerdán este!

(Archív fotó: Végh Zoltán)
 

A rovat további hírei: Közélet

Általános és középiskolásoknak nyújt iskolakezdési támogatást az önkormányzat

Általános és középiskolásoknak nyújt iskolakezdési támogatást az önkormányzat

2025. júl. 05.

Az általános és a középiskolás dunaújvárosi diákoknak nyújt iskolakezdési támogatást az önkormányzat a 2025/2026. tanévre vonatkozóan. Itt az összes tudnivaló!

Újabb tömeges elbocsátás a vasműből

Újabb tömeges elbocsátás a vasműből

2025. júl. 04.

Tanácstalanság, düh és pislákoló remény – ezek jellemezték a második tömeges elbocsátási napot a szebb napokat látott acélipari óriás előtt. A vasműből két nap leforgása alatt közel 2500 embernek mondtak fel – legutóbb a Duna Furnace Dunai Vasmű Kft. bontott szerződést 800 munkavállalójával.

A városüzemeltetés nem mehet szabadságra

A városüzemeltetés nem mehet szabadságra

2025. júl. 04.

Bár a nyár sokak számára a pihenés időszaka, Dunaújvárosban az élet nem állhat meg – különösen nem a városüzemeltetés területén. Mezei Zsolt alpolgármester szerint a városi szolgáltatások ilyenkor is folyamatos munkát igényelnek.

Örökmozgó 90 éves városlakót köszöntöttek

Örökmozgó 90 éves városlakót köszöntöttek

2025. júl. 03.

Süt, főz, takarít, hímez és rengeteget olvas – az egykori könyvtáros Kelényi Gizella Gizi néni 90 éves lett, de állítja: nem tud egy helyben ülni, folyton csinálnia kell valamit. Az örökmozgó szépkorút az önkormányzat nevében Barta Endre alpolgármester köszöntötte az otthonában. 

Sorra végzik a praktikus fejlesztéseket

Sorra végzik a praktikus fejlesztéseket

2025. júl. 03.

Már beszámoltunk a Római városrészt érintő fejlesztésekről. A Váci Mihály utcai járdaszakasz el is készült, jelenleg a védőnői tanácsadó előtt folyik a munka. A körzet képviselője, Barta Endre alpolgármester számolt be mindezekről.

Visszanyeri fényét a Szentháromság tér – régi helyére kerül a Szentháromság-szobor

Visszanyeri fényét a Szentháromság tér – régi helyére kerül a Szentháromság-szobor

2025. júl. 02.

Újra régi fényében tündökölhet a Mondbach-kúria előtti tér: 20 millió forintos állami támogatásnak köszönhetően visszakerül eredeti helyére a Szentháromság-szobor, emellett a kistemetőben található Szitányi-kápolna is megújulhat. 

Vass Zoltánt választották a DKIK elnökévé

Vass Zoltánt választották a DKIK elnökévé

2025. júl. 02.

A Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara (DKIK) rendkívüli tisztújító küldöttgyűlésén Vass Zoltán elnökségi tagot választották meg elnöknek hétfőn.