Táborállás: várja az észrevételeket a képviselő
Nagy port kavartak a Táborálláson és Pentele városrészben a közelmúltban végzett csatornázási beruházások: az itt élők számos alkalommal jelezték, hogy több probléma is felmerült a kivitelezés során. A munkálatok befejezését követően egy újabb gond merült fel: az útburkolati hibák, a nem megfelelően újra aszfaltozott utak kérdése. A körzet önkormányzati képviselője most összegyűjti a problémákat.
A Táborálláson és Pentele városrész egyes területein kivitelezett csatornázási beruházásokkal több alkalommal is foglalkoztunk – sajnos, egyszer sem pozitív előjellel,
ezúttal azonban úgy tűnik, van esély a helyzet jobbra fordulására.
"Ahová mi megyünk, ott nincs szükség utakra"
A részletekről Orosz Csaba, a Táborállást is magába foglaló 10. számú választókörzet önkormányzati képviselője beszélt:
– A területen végzett beruházás már több alkalommal is a figyelem középpontjába került, legutóbb azzal, hogy a felbontott útburkolatot nem megfelelően állították helyre a kivitelező cég munkatársai. Aki a környéken jár, láthatja a repedéseket, gödröket és hasonlókat. Ez már csak azért is fájó pontja az itt élőknek, mivel nem egy utcában saját költségen aszfaltozták le korábban az utat, most pedig egyes helyeken egyszerűen képtelenek behajtani a saját udvarukba az itt élők.
Fény a csatorna alagút végén
Orosz Csaba hozzátette: mindenképpen azon dolgoznak, hogy megoldódjon ez a probléma, ezért felveszi a kapcsolatot a kivitelező cég képviselőivel az úthibák kijavítása érdekében. Ahhoz, hogy ez mindenki számára megfelelő módon történjen, az itt lakók segítségére is számít:
– Létrehoztam egy e-mail fiókot, itt várom a visszajelzéseket a csatorna beruházással kapcsolatban. Akinek problémája adódott, arra kérem, itt írja meg nekem, akár fényképes mellékletekkel. A tapasztalatok összegyűjtése után tehát tényekkel alátámasztva fordulhatok a beruházóhoz, és abban bízom, hogy végül megoldódik majd ez az áldatlan helyzet.
A problémákat az alábbi e-mail címen jelezhetik a körzet lakói!
Orosz Csaba érdeklődésünkre elmondta, a problémák rögzítése és összegyűjtése után jó esély van arra, hogy hosszú távon is elfogadható megoldást találjanak a bajokra.
Cs. L.
(Fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Közélet
Megalakult a Nemzetközi Pályázatok Irodája
2025. okt. 02.
A magyar városok közül Dunaújváros az élen jár az elnyert Európai Unió által finanszírozott pályázatok száma tekintetében. Rengeteg projekt ért célba az elmúlt években, nagyon sok pályázat az utolsó simítások előtt áll, és rengeteg program előkészítése zajlik a háttérben.
Különleges alkalom, családi csapolás is akadt a szeptemberi véradások között!
2025. okt. 01.
Sűrű menetrend, eredményes alkalmak egész sora, és egy csodás családi tradíció: rendkívüli véradás is szerepelt – méghozzá éppen egy kitelepülésen – az elmúlt havi események sorában. A trend változatlan, így csak remélni tudjuk, hogy ragadós lesz a Csiszár família példája!
Születésnap és világnap az idősek otthonában
2025. okt. 01.
Az idősek világnapja alkalmából városunkban is megünneplik szépkorú polgártársainkat – az Egyesített Szociális Intézmény Árpád-házi Szent Erzsébet Idősek Otthonában kedves műsorral köszöntötték a létesítmény lakóit, a kínálatot még szülinapi zsúr is színesítette!
Lakossági fórumot tartottak Újtelepen
2025. okt. 01.
A napokban több fontos eseményről is hírt adott Tóth Kálmán önkormányzati képviselő. A hét elején fontos ügy apropóján tartottak lakossági fórumot, illetve tovább szépült a korábban is említett Tündérkert Játszótér.
Vállalkozói fókusznap a BNI szervezésében
2025. szep. 30.
Ismét vállalkozói fókusznapot szervezett a BNI dunaújvárosi csoportja a közelmúltban. Az esemény részeként közel 100 vállalkozót vártak – továbbra is központban volt a kapcsolatépítés, a kapcsolati hálók bővítése, és természetesen a vállalkozásfejlesztés is.
Új fejlesztési lehetőségek a múzeumban
2025. szep. 30.
Az Intercisa Múzeum szakembereivel egyeztetett Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester hétfőn. A közelmúltban teljes megújuláson esett át a múzeum belső udvara – lenne igény további fejlesztésekre is.
DSTV: ünnepi alkalom a református templomban
2025. szep. 30.
A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összeállítása az MRE Újváros Drogambulancia ünnepségéről. A református templomban hivatalosan is beiktatták Zsámbok Lilit az intézmény új vezetőjének, majd felavatták a nagyszabású felújításon átesett ingatlant is, amely felépülő szenvedélybetegek számára biztosít lehetőséget támogatott lakhatásra. Hangkép.









