Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2025. dec. 23. Viktória
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

A fő cél továbbra is az olimpia

Sport
kajak-kenu
DKSE
felkészülés

facebook megosztás

spigott - 2021. jan. 20., 17:08

Bár voltak nehezítő tényezők, jó ütemben halad a DKSE kajak-kenusainak téli felkészülése.

Mint arról Pető Zsolt szakosztályelnök, a DKSE kajak-kenusainak évértékelőjében elmondta, nehéz és megterhelő esztendőt zárt a szakosztály 2020-ban, ugyanakkor a több elnőtt és utánpótlás válogatottat is foglalkoztató közösség bizakodva várja az olimpia évét. Melyre már tavaly novemberben elkezdték a felkészülést az egyesület versenyzői, akiknek a téli munka derekához érkezve a koronavírus okozta nehézségekkel is meg kellett küzdeniük. A dunaújvárosi kajak-kenusok szerencsére már túl vannak a nehezén, munkájukat nem akadályozza semmi sem, árulta el érdeklődésünkre Molnár Gergely, a DKSE kenusainak vezetőedzője, akitől arra is kíváncsiak voltunk, milyen célokat tűztek ki maguk elé a mozgalmasnak ígérkező 2021-es évre.

- Novemberben kezdtük el a téli alapozást, az elején még az evezés is szerepelt benne, ameddig az idő engedte, kint tudtunk lenni a vízen, majd ezt követték a szárazföldi edzések, különböző konditermi, tanmedencés, ergométeres edzések. A versenyzőink hála istennek már jobb állapotban vannak, mert néhányuk felkészülését sajnos megzavarta a koronavírus, s bizony, akiket ez érintett, azoknak rengeteg plusz munkát el kellett végezni ahhoz, hogy utolérjék magukat. Most azonban már nagyon szépen alakul a felkészülése a csapatnak, s jelenleg az a legfontosabb, hogy a márciusi melegvízi edzőtáborra mindenki a lehető legjobb fizikai állapotba kerüljön. Idén mindenképpen az a célunk, hogy elérjük az olimpiai kvalifikációt, s amennyiben ez valami miatt nem sikerülne, akkor is vannak természetesen komoly terveink, mert U23-as és felnőtt szinten is lesz Európa-bajnokság, illetve világbajnokság is, melyeken szintén szeretnénk szerepelni és jól szerepelni, de a fő cél továbbra is az olimpia.

Ami pedig a DKSE versenyzőit illeti, szinte mindannyian ideálisnak érzik téli felkészülésüket, s akinek van is némi lemaradása, az is biztos abban, hogy ezt kemény és kitartó munkával be tudja hozni. Az idei szezonra kitűzött célok persze különbözőek, ám az természetesen közös bennük, mindannyian igyekeznek kihozni magukból a maximumot.

Kiss Balázs: - Mentálisan nagyon jó állapotban vagyok, fizikálisan már más a helyzet, mert egy hónap kimaradt a vírus miatt, s ezért van egy kis lemaradásom, de nem annyi, amit ne lehetne behozni. A vírus utáni újrakezdés volt talán a legnehezebb számomra, az eléggé megviselt, elsősorban a futásoknál éreztem a betegség utóhatásait. Ezzel együtt nagyon pozitívan állok az idei évhez, nyilván a fő cél az, hogy májusban sikerüljön kvótát szerezni az olimpiára. Ez nem lesz egyszerű feladat, de úgy gondolom, hogy egy esélytelen helyzetből is ki lehet kerülni győztesként, ha valaki kellőképp hisz ebben, s meg is tesz azért mindent, úgyhogy próbálok így hozzáállni, s elkövetni mindent azért, hogy ez sikerüljön is. A párost azt elengedtem, mert ha nemzetközi szinten eredményesek akarunk lenni, akkor már nem elég az, hogy egy-egy verseny előtt két héttel összetérdelünk, sokkal komolyabb felkészülés kell hozzá, szóval csak az egyesre koncentrálok, ebben érzem a lehetőséget.

Kulcsár Dorina: - Az idei felkészülésem szerintem jobban alakul, mint az egy évvel ezelőtti, aminek mindenképpen örülök. Az idei célom az, hogy ötszáz méteren előrébb tudjak lépni, s az első háromban legyek a hazai mezőnyben. Egyelőre kis célokat tűzök ki magam elé, el, s amennyiben a hazai eredményeim úgy alakulnak, ahogy azt az edzőmmel elterveztük, akkor lehet szó arról, hogy készüljünk a nemzetközi versenyekre is.

Slihoczki Ádám: - Úgy érzem, hogy az idei felkészülésem nagyon jól alakul eddig, szerencsére nem kaptam el a vírust, így nyugodtan tudtunk edzeni, minden a megszokott mederben halad, sokat fejlődtem erőben is, szóval nagyon várom már azt, hogy vízre szálljunk. Ami pedig az előttünk álló szezont illeti, még elég sok a bizonytalanság, mert nem tudni, hogy milyen versenyeket rendeznek meg idén, de ha minden optimálisan halad, akkor az U23-as világbajnokságon szeretnék C2 1000 méteren rajthoz állni, s bár nyilván egy-egy világversenyen az éremszerzés a legszebb dolog, először azt a lépcsőt szeretném megugrani, hogy indulhassak, s majd ezt követően van értelme gondolkodni a további célokon.

Végh Zoltán felvételei

Hajdu Jonatán: - Jó állapotban érzem magam, viszonylag folyamatosnak mondható a fejlődésem is, nem volt nagyon semmi, ami visszatartott volna, szóval úgy gondolom, sokat sikerült eddig fejlődnöm, de bízom abban is, hogy sikerül ehhez még hozzá is tenni. Az előző évekhez hasonlóan továbbra is készülök az ezer egyesre, de az ezer párosra is Fekete Ádámmal, s emellett az ötszáz párosra is, mert elképzelhető, hogy ez a szám is szerepel majd a 2024-es olimpián. Nyilván szem előtt vannak a májusi válogatók is, de most nem ez a fő prioritás, hanem az olimpiai kvóta megszerzése esetén a későbbi válogatók a fontosabbak.

Máthé Krisztián: - Bár voltam már jobb állapotban is, úgy érzem, hogy jó úton járok a felkészülésemben, mely abban tér el a síkvízi versenyzők edzéseitől, hogy mi inkább az állóképességi részt helyezzük előtérbe. Nekünk maratoni versenyzőknek a tavalyi év lett volna a legerősebb, de idén is komoly feladatok várnak azért ránk, mert Moszkvában rendezik meg az Európa-bajnokságot, míg Romániában, Pitestiben a világbajnokságot, s én nagyon szeretnék mindkét helyről egy-egy aranyérmet elhozni.

A rovat további hírei: Sport

Katona Réka Sáráék ezüstérmesek a vb-n

Katona Réka Sáráék ezüstérmesek a vb-n

2025. szep. 08.

A hátráltató tényezők ellenére is óriásit küzdöttek Katona Réka Sáráék, így a DKSE ifjúsági korú kajakosa szépen fénylő ezüstéremnek örülhetett a győri maraton világbajnokságon.

Vereséggel kezdett a Kohász

Vereséggel kezdett a Kohász

2025. szep. 07.

Nagyot küzdött, de túl sok hibával játszott a Vasas otthonában a DKKA felnőtt női kézilabda csapata, így a szezon első bajnokiját a házigazdák nyerték.

Hazai rangadó előtt a focisták

Hazai rangadó előtt a focisták

2025. szep. 06.

A tabellán második Nagykanizsa elleni hazai összecsapással folytatja a bajnoki küzdelmeket a Dunaújváros FC labdarúgó csapata vasárnap délután öt órától.

Fővárosi nyitány a bajnokságban

Fővárosi nyitány a bajnokságban

2025. szep. 06.

A Vasas vendégeként vág neki a bajnokság küzdelmeinek a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese ma este hat órától.

Vereséggel kezdtek a fiatalok

Vereséggel kezdtek a fiatalok

2025. szep. 05.

A DKKA U18-as és U20-as együttese is kikapott a 2025/2026-os korosztályos bajnokság első fordulójában.

Komoly kihívások előtt az utánpótlás

Komoly kihívások előtt az utánpótlás

2025. szep. 05.

Két rangos viadalon is megméretik magukat a DKSE tehetséges kajak-kenusai, akikre világbajnokság és az Olimpiai Reménységek Versenye is vár a közeljövőben.

Miért fontos a mobilizálás?

Miért fontos a mobilizálás?

2025. szep. 04.

Egyre többször találkozhatunk azzal a megfogalmazással, hogy edzés előtt/után mobilizációs gyakorlatokat kell végezni. De vajon miért? Egyáltalán mit jelent ez a kifejezés?

  • További hírek

Friss hírek

  1. A szeretet fénye emlékeztet karácsony ünnepének igazi jelentésére (galériával)

  2. Látható a fejlődés és befektetett munka

  3. Az Élesztő ajándéka

  4. Gyakori esküvői bakik

  5. A kevesebbet hibázó nyert

Videók

Embedded thumbnail for A szeretet fénye emlékeztet karácsony ünnepének igazi jelentésére (galériával)

A szeretet fénye emlékeztet karácsony ünnepének igazi jelentésére (galériával)

Embedded thumbnail for DKIK: új titkár az iparkamaránál

DKIK: új titkár az iparkamaránál

Embedded thumbnail for DSTV: a véradókat köszöntötték

DSTV: a véradókat köszöntötték

Top hírek

  1. Bréking: lakástűz a Hold utcában – a mentőket is bevetették (FRISSÍTVE)

  2. Hármas karambol, útlezárás a 6-oson

  3. Életet mentettek a dunaújvárosi rendőrök

  4. Korlát teszi biztonságosabbá a közlekedést

  5. Új kezdeményezés valósul meg Dunaújvárosban

Galéria

A szeretet lángja is ég

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria) - fotó:

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria)

DKSE évzáró (2025) - fotó:

DKSE évzáró (2025)

Dunaújváros Hetilap

XIV. évfolyam 50. szám - 2025.12.19.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő