Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 28. Elemér
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

A Fradi ellen folytatják a futsalosok

Sport
futsal
bajnokság
FTC

facebook megosztás

spigott - 2021. jan. 08., 07:30

Idegenben, a Ferencváros elleni összecsapással folytatja a bajnoki küzdelmeket ma este fél kilenctől felnőtt futsal csapatunk.

Közel három hét szünet után játszik újra bajnoki találkozót városunk felnőtt futsal csapata, mely ma este fél kilenctől az Aramis SE Futsal Csarnokában lép pályára az FTC-Fischer Klíma gárdája ellen. Együttesünk helyzete finoman szólva sem egyszerű, ugyanis mióta elveszítette főszponzorát, illetve felnőtt játékosainak nagyobbik részét, még nem sikerült meccset nyernie a bajnokságban, így jelenleg a kilencedik helyen áll a tízcsapatos mezőnyben úgy, hogy legutóbbi nyolc összecsapását elveszítette.

Az egyébként jó erőkből álló fővárosiak hiába kezdték katasztrofálisan a 2020/2021-es szezont, s veszítették el első nyolc találkozójukat, az utóbbi időszakban már egyre jobban kiegyenesedtek, így elkezdték gyűjtögetni a pontokat is. A több volt dunaújvárosi futsalossal, Hosszú Ádámmal, Horváth Szabolccsal, Öreglaki Norberttel, Fekete Róberttel felálló házigazdák az elmúlt napokban leigazolták volt játékosaink közül Németh Pétert és Östör Martint is, s bár ők csak január 15-e után léphetnek pályára új csapatukban, a ma esti mérkőzés egyértelmű esélyesének a Ferencváros számít.

Képek: DO-archív

Facskó József fiatal együttese azonban a közelmúltban már bizonyította, hogy amennyiben képes fegyelmezetten, taktikusan és hatékonyan védekezni, úgy meg tudja nehezíteni a legjobbak dolgát is. Az elmúlt hetekben volt idő a munkára a csapatnál, s a remények szerint tudtak annyit dolgozni a mieink, hogy ma este fél kilenctől egy jó mérkőzést játsszanak az őket egy ponttal megelőző fővárosiak ellen is.

A rovat további hírei: Sport

Nem adott esélyt ellenfelének a DFVE

Nem adott esélyt ellenfelének a DFVE

2025. feb. 08.

Szenzációs játékot nyújtva aratott 16-3-as győzelmet a BVSC elleni hazai rangadón a DFVE női vízilabda csapata a női OB I szombati fordulójában.

Remek játék, szép siker

Remek játék, szép siker

2025. feb. 08.

Helyzetet is alig engedett vetélytársának a Dunaújváros Futsal együttese, mely magabiztos, négygólos győzelemmel zárta az Airnergy FC elleni péntek esti rangadót.

Tisztes helytállás a cél

Tisztes helytállás a cél

2025. feb. 07.

A tabellán második MÁV Előre vendégeként folytatja az Extraliga alapszakaszát a DKSE felnőtt röplabda csapata szombaton este hét órától.

Hazai rangadó vár a DFVE csapatára

Hazai rangadó vár a DFVE csapatára

2025. feb. 07.

A tabellán negyedik BVSC elleni mérkőzéssel folytatja a bajnoki küzdelmeket a DFVE női vízilabda csapata szombaton délután öt órától.

Itthon térnének vissza a győzelem útjára

Itthon térnének vissza a győzelem útjára

2025. feb. 07.

A játék minden elemében javulnia kell a dunaújvárosi futsalosoknak ahhoz, hogy péntek esti rangadójuk után elégedetten jöhessenek le a rácalmási pályáról.

DSTV: emlékverseny az Arany iskolában

DSTV: emlékverseny az Arany iskolában

2025. feb. 06.

Remek hangulatú viadallal emlékezett meg a sportág helyi legendájáról a DKSE birkózó szakosztálya a mögöttünk hagyott hétvégén. Hangkép.

Mindenki a helyén

Mindenki a helyén

2025. feb. 06.

Pörgős edzéssel zárta felkészülését Sosnowiecben a magyar jégkorong válogatott, amely csütörtök délután Szlovénia ellen kezdi a négycsapatos tornát.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Nem volt esély a TFSE otthonában

  2. Hazai pályán folytatja a bajnokságot a DKKA

  3. Illusztris díszvendég a filmbemutatón

  4. Egyszerű átalakítások, amelyekkel fokokat nyerhetsz a lakótérben

  5. A fővárosba látogat a DKSE

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: a tisztább közterületekért

DSTV: a tisztább közterületekért

Embedded thumbnail for DSTV: értékelés az Acélbikáknál

DSTV: értékelés az Acélbikáknál

Embedded thumbnail for DSTV: sokszínű programot ígér a népfőiskola

DSTV: sokszínű programot ígér a népfőiskola

Top hírek

  1. Látta? Felismeri? Jelentkezzen mihamarabb! (FRISSÍTVE)

  2. Május végéig meghosszabbították Mezei Zsolt letartóztatását

  3. Szexuálisan bántalmazta nevelt lányát – vádemelés a vége

  4. Horrorfilm-antológia, országos díszbemutató a Kultik Moziban

  5. Semmi sem stimmelt a megállított kocsival

Galéria

IX. Szent Pantaleon Jótékonysági Bál

Kolbászfesztivál (2026)

FitCity Dunaújváros (2026. február)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 8. szám - 2026.02.27.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő