Elhalasztották az asztaliteniszezők olimpiai selejtezőjét
Az Európai Asztalitenisz Szövetség (ETTU) a koronavírus-járvány miatt februárról áprilisra halasztotta a tokiói olimpia egyéni európai selejtezőjét.
Kép: MTI/Koszticsák Szilárd
A tornát február 10-14. között rendezték volna meg Moszkvában, ám az ETTU a halasztás mellett döntött, majd néhány hete arról tájékoztatta a résztvevőket, hogy mégis megrendezik ebben az időpontban, de Moszkva helyett Lisszabonban. Mivel a járványhelyzet továbbra sem javult kellő mértékben, és több szövetség is halasztási kérelemmel fordult az ETTU-hoz, végül április 21-25-re tették át a selejtezőt, a helyszín pedig maradt Lisszabon. A nemzetközi szövetség (ITTF) határozata szerint a kontinentális olimpiai selejtezőket április 30-ig kell lebonyolítani.
"Sajnálom, mert már nagyon vártam ezt a selejtezőt, jó lett volna, ha tudunk játszani" - idézi a magyar szövetség honlapja Szudi Ádámot, aki Majoros Bence mellett a magyar színeket képviseli a férfiak mezőnyében. Hozzátette, lesz még egy világselejtező is, tehát két lehetőségük van az egyéni kvóta megszerzésére. "Kicsit furcsa lesz, hogy a világselejtezőt előbb rendezik meg, mint a kontinentálist, mert fordítva szokott lenni, de a cél ugyanaz lesz, azon ez semmit sem változtat" - szögezte le. Az osztrák Wels légiósa szerint a halasztás akár a malmára is hajthatja a vizet, mivel addig - ha minden jól alakul - elindul Ausztriában a bajnokság, márciusban pedig két versenyt is rendeznek Katarban, tehát április végére már "több mérkőzés lesz a kezében", mint februárban lett volna.
(MTI)
A rovat további hírei: Sport
Itthon maradt a Kohász Kupa
2025. aug. 25.
A Kozármislenyt és a Kisvárdát is legyőzve szerezte meg a hazai rendezésű Kohász Kupát a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese.
Ünnepi foci a DLSZ Arénában
2025. aug. 24.
A Szil-Ker együttesének sikerével ért véget a DLSZ Arénában megrendezett VI. Augusztális Ünnepi Foci Kupa.
Fájó búcsú a kupától
2025. aug. 24.
Nem kis meglepetésre egygólos vereséget szenvedett a Magyar Kupa második fordulójában a Dunaújváros FC labdarúgó csapata az alacsonyabb osztályú Kelen SC otthonában.
Hajdu Jonatánék világbajnokok Milánóban
2025. aug. 23.
Parádés versenyzéssel szerzett világbajnoki címet a kenu négyesek 500 méteres versenyszámában a Kollár Kristóf, Juhász István, Hajdu Jonatán Fejes Dániel összeállítású magyar egység Milánóban.
DSTV: készül az utánpótlás
2025. aug. 23.
A DFVE női vízilabdázóinak utánpótlása is megkezdte a felkészülést a következő szezonra. A fiatal sportolók munkájáról és terveiről Brávik Henrietta utánpótlás edző beszélt. Hangkép.
Miskolcon kezd a DAB
2025. aug. 23.
Első öt mérkőzéséből négyet is idegenben kell megvívnia a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozóinak az Erste Liga alapszakaszában.
Hajdu Jonatán ötödik a vb-n
2025. aug. 22.
Nagyot küzdött, s végül az ötödik helyen végzett a kenu egyesek 200 méteres döntőjében a milánói világbajnokságon a DKSE kenusa, Hajdu Jonatán.