Hamar döntött a Fradi
Az első és utolsó harmadban parádézó Ferencváros kiütéses győzelmet aratott Acélbikáink ellen a Tüskecsarnokban.
A címvédő, s jelenleg is listavezető Ferencváros otthonában korcsolyázott jégre vasárnap délután fél öttől a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata. Az összecsapásnak inkább a vendéglátók voltak az esélyesei, ám a mieink bíztak abban, hogy fegyelmezett, jó játékkal képesek lehetnek meglepni ellenfelüket.
Ehhez képest nagyon lassan, komótosan kezdték a meccset Acélbikáink, s bár az első komolyabb lehetőség előttük adódott egy kontra végén, egyértelműen a Fradi irányította a játékot. A fővárosiak gyorsabbak, pontosabbak, erőszakosabbak voltak, s fölényük a 7. percben érett góllá, mikor egy visszatett korongot Tóth Adrián lőtt Bacashihua ketrecébe (1-0). A bekapott találat sem fújt ébresztőt a mieinknek, továbbra is a hazaiak elképzelései szerint alakulat a meccs, főleg úgy, hogy a 10. percben Versteeg rázott le magáról mindenkit, s lőtt közelről a ketrecbe (2-0). Nem sok minden változott a második hazai gól után sem, Bacashihua bravúrjai tartották csak a két gárda közti különbséget, ám a 17. percben már ő is tehetetlen volt, miután Tóth Richárd egy szóló végén már a harmadik fővárosi találatnak örülhetett (3-0).
A második harmadot ráadásul emberelőnyben kezdte a Fradi, mely Karmeniemi kék vonalas lövésével tovább növelte előnyét (4-0). Turcotte azonnal válaszolhatott volna, de szólóját Arany védte, ahogy St. Pierre és Mazurek kapáslövését is. Akadt helyzet a túloldalon is, de ebben a felvonásban lényegesen jobban játszottak a mieink, mint az előzőben. Hiába azonban a helyzetek, Arany és Bacashihua is több bravúrt bemutatva őrizte kapuját, így a második szünetig már nem változott az eredmény.
Képek forrása: FTC
A harmadik felvonásra ismét egy lényegesen erőszakosabb Fradi jött vissza a jégre, s bizony újra csak Bacashihua bravúrjainak volt köszönhető, hogy nem nőtt a fővárosiak előnye. A 46. perc legvégén Turcotte lépett meg Azari passzával, ráütöttek a kezére ziccerben, ezért büntetőt ítéltek a játékvezetők, amit a Bikák kanadai légiósa magabiztosan gólra váltva szépített (4-1). Nem sokáig örülhettünk azonban a kicsit szorosabb eredménynek, mert a Fradi gólkirálya Hodgman, két csúnyán eladott dunaújvárosi korongból is könnyű gólt lőve döntötte el végleg a találkozót (6-1). A DAB sajnos teljesen szétesett a meccs végére, s ezt könyörtelenül kihasználta az FTC, mely újabb két gólt szerezve alakította ki a 8-1-es hazai sikert jelentő végeredményt az ezúttal rendkívül gyenge napot kifogó Acélbikák ellen.
FTC-Telekom – DAB 8-1 (3-0, 1-0, 4-1)
FTC: Arany – Ellerby (1), Hegyi (2), Hodgman 2, Nagy (2), Somogyi – Boros, Versteeg 1, Kulmala (2), Németh (1), Tóth A. 2 – Karmeniemi 1, Sarcia, Galántai, Hajós, Sági (1) – Bán, Farkas (2), Tóth G. (1), Tóth R. 2. Vezetőedző: Fodor Szabolcs.
DAB: Bacashihua – Kovács, Pozsár, Dansereau, St. Pierre, Szappanos – Jakabfy S., Vuorijärvi, Azari, Mazurek, Turcotte 1 – Dósa, Gebei B., Németh, Pihlqvist, Török – Jakabfy Cs., Lencsés, Gebei G., Odnoga, Pinczés O. Vezetőedző: Leo Gudas.
A rovat további hírei: Sport
Már csak ketten hibátlanok
2025. szep. 24.
Három fordulón vannak túl a csapatok a városi kispályás labdarúgó bajnokság első osztályában, ahol már csak a Karmacsi Autó FC és a BKSZ-2316 együttese nem veszített pontot.
Felemás kezdés a bajnokságban
2025. szep. 23.
A DFVE ifjúsági csapata kikapott, a serdülők viszont már három győzelemnek is örülhettek női vízilabdázók korosztályos bajnokságában.
DSTV: mozgásban tartanak
2025. szep. 23.
Városunkban nagy hagyománya van a sportnak és a különböző közösségi rendezvényeknek. Nagyszabású programsorozattal mozgatná meg önkormányzatunk a város lakosságát, s a sportos közösségi esemény első állomására sem kell már sokat várni, derült ki a Szalki-szigeten megtartott sajtótájékoztatón. Hangkép.
Évadnyitó versenyt rendezett a Danubius KSE
2025. szep. 23.
Négy pályán összesen százhúsz egyéni és harminc páros mérkőzést játszottak a résztvevők a Danubius KSE tollaslabdázóinak évadnyitó versenyén.
Női kézilabda NB I - Pénzbüntetés és szektorbezárás a Mosonmagyaróvárnak
2025. szep. 23.
Négyszázezer forint pénzbüntetés megfizetésére kötelezte a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) etikai- és fegyelmi bizottsága a Motherson Mosonmagyaróvári KC-t a szeptember 10-én játszott Mosonmagyaróvár-Győr női NB I-es mérkőzésen történt rasszista atrocitás miatt.
A veretlenség megmaradt
2025. szep. 22.
Bár korán vezetést szerzett, végül "csak" egy ponttal gazdagodott a Dunaújváros FC labdarúgó csapata a Balatonlelle elleni bajnoki találkozón.
Bebők Lara parádézott az ORV-n
2025. szep. 22.
Két aranyéremmel, egy ezüsttel és rengeteg hasznos tapasztalattal zárták a DKSE ifjú kajak-kenusai a Racicéban megrendezett Olimpiai Reménységek Versenyét.