Járdafelújítás a Táncsics Mihály utcában
Járdaszakasz felújításán dolgoztak a szakemberek a Táncsics Mihály utcában a napokban. A munkálatokra ellátogatott Mezei Zsolt, a körzet képviselője is.
Aktívan zajlottak a járdafelújítási munkálatok a Táncsics Mihály utcában az elmúlt napokban. Mezei Zsolt, a 7. választókerület önkormányzati képviselője kérdésünkre úgy fogalmazott, a Technikum városrész nem lesz mostoha gyerek:
– A körzet képviselőjeként nagyon erősen megfogadtam, hogy ez a városrész nem lesz mostohagyerek – ahogy korában a lakók emlegették. Mindig kicsit félreesett – „jól van, a Technikumra is jut” – mondták. Elhatároztam, hogy megteszünk mindent a Technikum városrészért, amit meg tudunk tenni; mögöttünk látszik ennek a nyoma.
A képviselő érdeklődésünkre kiemelte: az utcában élőknek nagyon fontos a mindennapokban, hogy a járda állapota rendben legyen:
– Igen, lehet, hogy rövid szakasz, de az ilyen rövid részekkel kell elkezdeni. Úgy gondolom, hogy éppen erre van szükség, hogy az egész városban fel legyenek újítva a járdák. Ha a sok kis szakaszt mindet megcsináltatjuk, azt vesszük majd észre, hogy az egész városban készen lesznek a gyalogutak. Márpedig fontos, hogy ezek elkészüljenek. Remélhetőleg az itt élők érzik, hogy ezek a kérdések minket is érdekelnek, foglalkozni is velük. Minden képviselőnek fontos, hogy a körzetében található problémákat a lehető legjobb tudásuk szerint oldják meg.
Mint azt Mezei Zsolt elmondta, a városvezetés törekvése egyértelmű: legyenek rendezett állapotban a település utcái, járdái.
(Fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Közélet
Sebők András 90 éves lett, sok boldogságot!
2024. dec. 12.
90 évvel ezelőtt Küküllőkeményfalván született, most pedig Dunaújvárosban él: Sebők András bácsit születésnapja alkalmából Barta Endre alpolgármester látogatta meg otthonában. A Petőfi-rajongó biológiatanár szívesen nosztalgiázott székelyföldi évtizedeiről, de mint mondta: Dunaújvárost csak szeretni lehet.
Köszönet az áldozatos munkáért!
2024. dec. 11.
Nemes hagyomány született városunkban – évről évre meglepik az Országos Mentőszolgálat helyi állomását apróságokkal, amik mégis sokat jelentenek a hétköznapokon. A jótékony brigád most meleg takarókkal és gyümölcsökkel is készült.
A forgatag harmadik hétvégéje is vár
2024. dec. 11.
Mozgalmas a december, már a harmadik adventi hétvégét ünnepelhetjük a Városháza téren. Az Adventi Forgatag ezúttal szombaton és vasárnap is színes programokkal kecsegtet, Mezei Zsolt általános hatáskörű alpolgármester szerint érdemes lesz ellátogatni a vásárra.
DSTV: az elüldözött családokra emlékeztek
2024. dec. 11.
A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összeállítása arról, hogyan törte meg a kommunista rezsim a korabeli Dunapentele családjainak sorsát a kitelepítéssel 1950-ben. A közelmúltban tartott megemlékezés egyúttal figyelmeztetés is: soha többé nem történhet hasonló. Hangkép.
Újtelepre is megérkezett a Mikulás (galériával)
2024. dec. 10.
Újtelepen a lehető legjobb értelemben mindig történik valami. Vasárnap egy össznépi Mikulás ünnepségre invitálta a közösséget a Városvédők Újtelepért Egyesület. Volt forró tea, kürtős kalács, élőzene, sőt, lovasfogaton érkező Mikulás is megörvendeztette a gyerekeket a Waldorf iskola udvarán rendezett ünnepségen.
A remény gyertyája is fellobbant (galériával)
2024. dec. 09.
Folytatódott a forgatag, újra megtelt a Városháza tér. Advent második vasárnapján a megszokott minőségben várták a látogatókat az Adventi Forgatagra, a remek hangulat garantált volt. Ünnepélyes keretek között a második adventi lángot is meggyújtották – ezúttal már a remény gyertyája is lobogott.
A szülés: élmény – beszélni kell róla!
2024. dec. 09.
Beszéljünk a szülésélményről! – ezzel a címmel rendez nyitott műhelybeszélgetést a Tündérváros baba-mama klub és a Fészek Mentálhigiénés Központ: a Csillagvirág Tagóvodába várják az érdeklődőket szerdán.