Parádés siker az MTK ellen

spigott - 2021. január 27. 18:45

Ötgólos hátrányból fordítva, kiváló második félidei játékkal aratott 31-28-as sikert az MTK elleni hazai bajnokin a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata.

Hazai környezetben, az MTK elleni összecsapással folytatta a K&H női kézilabda liga küzdelmeit ma este hat órától a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia együttese. Ugyan a találkozónak a tabella ötödik helyén álló vendégek voltak az esélyesei, Vágó Attila tanítványai jó hangulatban, a bravúr reményében vágtak neki a csatának.

Melyet a fővárosiak kezdtek valamivel jobban,s ugyan első kélt góljukra még válaszolt Szalai és Horváth, az 5. percben már kétfás MTK-előnyt mutatott az eredményjelző. A nagy rohanásban Szalai felezte meg a különbséget, de elég volt két elhibázott hazai támadás, s máris hárommal ment az ellenfél, s mivel a félidő derekáig nem változott a két gárda közti különbség, Vágó Attilának muszáj volt időt kérnie (5-8). A rövid pauza után ismét minimálisra csökkentette hátrányát együttesünk, ám hiába támadhatott az egyenlítésért is, ziccert hibázott, s ezt könyörtelenül kihasználta a kék-fehér alakulat, mely 8-10-es állást követően sorozatban három gyors gólt szerezve lépett meg az akadémistáktól (8-13). A mieink becsületére váljék, hogy nem adták fel a küzdelmet, de hiába célzott pontosan Szalai, Bulath és Ferenczy is, a rendkívül gyorsan visszatámadó vendégek egészen a félidő hajrájáig tartani tudták négy-ötgólos előnyüket (13-18). Az utolsó két percben Ferenczy, majd Kazai szerzett egy-egy bravúros találatot, míg a túloldalon Wéninger védett egyet, így a szünetre sikerült feljönni háromra a Kohásznak (15-18).

Szalai Babett ismét a Kohász erőssége volt! (Végh Zoltán felvételei)

A térfélcsere után egy még harcosabb dunaújvárosi csapat jött vissza a pályára, Nick és Szalai góljaival minimálisra csökkentette hátrányát, s bár innen újra ellépett hárommal az ellenfél, érezhető volt, hogy van keresnivalója a mieinknek (20-23). Főleg úgy, hogy a csereként beállt Babovic több alkalommal is védeni tudott, míg az ellenfél kapujánál Ferenczy, Kazai és Szalai mattolta a fővárosiakat, s hiába kért időt Golovin mester, mikor a 43. percben Bulath is értékesített egy büntetőt, a mérkőzésen először végre a mieink álltak közelebb a sikerhez (24-23). Fodor szép labdaszerzése és találata után már kettővel vezetett a DKKA, s bár a vendégek is megtörték hétperces gólcsendjüket, az 50. percben még mindig a mieink örülhettek a minimális vezetésnek (26-25). Vágó Attila ekkor kért időt, s tanácsai ezúttal is értő fülekre találtak, mert Szalai és Ferenczy találataival sikerült 28-25-re meglógni a fővárosiaktól. Golovin Vladimir az 55. percben követte kollégája példáját, ám hiába próbált meg mindent az MTK, a Kohász parádézott a véghajrában is, s bár emberhátrányban fejezte be a meccset, végül kiváló csapatmunkával, remek egyéni teljesítményekkel aratott nagyon fontos, 31-28-s sikert.

DKKA – MTK 31-28 (15-18)

DKKA: Wéninger, Horváth 1, Ferenczy 4, Bulath 7, Nick 1, Barján, Kazai 5. Csere: Hlogyik, Babovic (kapusok), Szalai 9, Mihály 2, Dabevska, Fodor 2, Schatzl, Román. Vezetőedző: Vágó Attila.

A rovat további hírei: Sport

Kiütötte mumusát a DFC

Kiütötte mumusát a DFC

2025. szep. 01.

A második félidőben három gólt szerezve aratott nagyon sima győzelmet Iváncsán a Dunaújváros FC labdarúgó csapata vasárnap este.

Budapest Félmaraton: 115 ország futói a rajtnál

Budapest Félmaraton: 115 ország futói a rajtnál

2025. aug. 31.

Az eddigi legnépesebb külföldi mezőny indul a 40. Wizz Air Budapest Félmaratonon szeptember 7-én.

DSTV: hamarosan élesben játszhatnak

DSTV: hamarosan élesben játszhatnak

2025. aug. 30.

Győzelmekkel zárta utolsó két nyári felkészülési mérkőzését a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt női együttese, melynek edzője, Zubai Gábor szerint sikerült elvégezniük azt a munkát az elmúlt hetekben, amit elterveztek, s már nagyon várják a bajnoki rajtot is. Hangkép.

Bajnoki és kupafeladatok előtt a focisták

Bajnoki és kupafeladatok előtt a focisták

2025. aug. 30.

A Dunaújváros FC női labdarúgói hazai pályán, míg a férfiak Iváncsán folytatják a Magyar Kupa és a bajnoki harmadosztály küzdelmeit vasárnap.

DSTV: idén is focival ünnepeltek

DSTV: idén is focival ünnepeltek

2025. aug. 29.

Idén is sokan voltak augusztus 20-án, akik az államalapítás ünnepe mellett a sport mellett is letették a voksukat. Jól sikerült az Augusztális Focikupa a DLSZ szervezésében. Hangkép.

Elkészült a röplabdázók bajnoki menetrendje

Elkészült a röplabdázók bajnoki menetrendje

2025. aug. 29.

Idegenben kezdi meg a TippmixPro Férfi NBI Extraliga alapszakaszát a DKSE felnőtt röplabda csapata, mely első hazai meccsét november 1-jén játssza az idei bajnokságban.

DSTV: Katona Réka Sára a vb-re készül

DSTV: Katona Réka Sára a vb-re készül

2025. aug. 28.

Parádésan szerepelt az idei szezonban a DKSE tehetséges kajakosa, Katona Réka Sára. A fiatal dunaújvárosi versenyző a Magyar Kupában, a bajnokságon és a vidék bajnokságon is kiválóan szerepelt, s emellett a júniusi Európa-bajnokságról is ezüstéremmel térhetett haza. Remek eredményeinek, kitartó munkájának köszönhetően ott lesz a szeptemberi maraton világbajnokságon is, ahol a szekszárdi Jámbor Lottival párban áll rajthoz. Hangkép.